Kereső toggle

A revolverhős életbölcsességei

Földbirtok, colt, Biblia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Végre egy film, ahol csaknem minden a helyén van. A Börtönvonat Yumába
csapatjáték, amelyben Russel Crowe az „arc”. Nem hiába húzónév, most is
szépen teljesít, de a pompás összképben ott vannak a színésztársak, meg persze
az író (mély dialógusok) és a rendező (nincs üresjárat), az atmosz-férát
hátterező időnkénti zene alkotójával karöltve.

Nehéz megállni, de (a holnapi nézők miatt) a tartalom legyen szándékoltan
karcsú. Evans, a földjén küszködő farmer kétszáz dolláros munkát kap: az
elkapott bandavezért kell többedmagával a menetrendszerű (!) börtönvonatra
eljuttatni, hogy Ben Wade végre – a többszörösen kiérdemelt akasztófán át –
belépjen az örökkévalóságba. Ez utóbbi nem hatásvadászat: a létezés legnagyobb
kérdései vetődnek fel ugyanis két lövöldözés között, s ez önmagában kiemeli a
filmet a western, egy néha kimúlni látszó, aztán mégis megéledő műfaj patinásabb
darabjai közül.

Különleges ajánlat ez a film az Amerikát szitokszóként emlegetőknek – legyenek
bár gárdatagok vagy bármi miatt keseredettek, akik könnyen okolnak kívülállót a
bajukért. Hogy miért? Itt minden együtt van, ami azt a fránya újvilágot akárhogy
is, de naggyá tette. Látunk gürcölő földművescsaládot, őket nyomorgató hitelezőt,
proletárt és elnyomóját, ha tetszik, kik mégis együtt küzdenek a banditák és az
indiánok ellen. Aztán itt van Charlie, a nyápicnak tűnő alvezér, megkapó
hűségével főnöke iránt. Meg persze a pénzről való nyers, ám őszinte beszéd és a
szabad vállalkozás a maga veszélyeivel, Samuel Colt ügyes találmányának és a
bibliai idézeteknek a helyzethez illő használatával. Ha ez így túl tömény: nincs
szó egyfajta „a szabad világ himnusza”- pátoszról, mindezek a maguk
ellentmondásaival jelennek meg a Börtönvonat képein. S hogy ebből a káosznak
látszó elegyből megszületik valami ott a tényleg vad nyugaton, ami működteti
Amerikát – nem kevesek bánatára – azóta is.

Rafinált produceri döntés (szerintünk), hogy Ben Wade összetett jellemrajzát épp
Russel Crowe adja. Talán nem csak az Oscarok aranya miatt került az ausztrál
színész fejére cowboykalap, kezébe aranyfeszülettel díszített pisztoly, hanem
korábbi ismert szerepei – meg a bulvárból kiszivárgó hírek miatt Crowe féktelen
ivászatáról és nőügyeiről. Ezek együtt hatnak míg ezt az intelligens, végig
filozofálgató gyilkost nézzük. Aki némelyeket ugyan megöl; másokat viszont
tanulmányoz: lerajzolja őket, idézget a Példabeszédekből, velük mond áment az
ételáldásra – kezén bilinccsel egy család asztalánál. Útja a vonat felé egyben
hamleti monológ, melyből ki-kilép őrei felé. Ilyenkor ő a cinikus kísértő
(szinte Madáchtól): kinek a rést feszegeti a tisztességén, másnak a keresztény
hitét szembesíti a tetteivel. Kiváló emberismerő, s a bűnt rövidebb
célbajutásként ajánlja Evans farmer fiának, kinek szinte példaképévé lesz,
miközben apját tiszteli, a maga alternatív sorsát látja benne. Végül, némi
tűzharc után önként lép fel a börtönvonatra, mert – pár villanás egyértelműen
jelzi – újra van reménye másnak, jobbnak lenni… Egy végső csavar a filmben
azonban ezt is kétségessé teszi.

Olvasson tovább: