hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az Arany Dobok Prágába mentek
Reklám Kelet-Európában

2002. 11. 11.
Kilencedik alkalommal rendezték meg nemrégiben a közép-kelet-európai országok reklámversenyét. A szlovéniai Portorozsban évről évre megtartott rendezvényre a volt szocialista tömb országaiban, az egykori Szovjetunió ázsiai tagköztársaságaiban, valamint a Cipruson, Izraelben és Törökországban készült reklámokat lehet benevezni TV, nyomtatott anyagok, web és különleges médium kategóriában. A fesztivált azzal a céllal hívták létre, hogy ez az új Európa, a keleti, mintegy 400 millió fogyasztót jelentő térség kreatív versenye legyen. A hivatalosan Golden Drum, vagyis Arany Dob névre keresztelt megmérettetés ötletgazdái szerint ugyanis térségünk – a politikai helyzetnek köszönhetően – nemcsak gazdaságilag, hanem reklám szempontjából is eltér a fejlettebb nyugati résztől, és ez elsősorban nem minőséget jelent, hanem megközelítést. Így azok a reklámok indulnak nagyobb eséllyel, amelyekben megvan az a cinkos összekacsintás, hogy "ugye, ezt csak mi értjük". Pontosan az a hatás játszódik ilyenkor le, mint például egy szocializmus korabeli cseh, lengyel vagy magyar film megnézésekor: aki itt átélte az elmúlt évtizedeket, annak sokat, egy nyugatinak pedig kevesebbet mond az alkotás.



Kelet-Európában másfajta reklám kell, mint nyugaton. A nyertes plakát felirata: Jöjjön el, és nézze meg a Big Brother 40 éves epizódját!

Nem véletlen, hogy idén is egy ilyen munkát jutalmaztak a legtöbb Arany Dobbal. A prágai Kommunizmus Múzeum számára a Leo Burnett nemzetközi reklámügynökség prágai irodája által készített plakátsorozat fekete humorú hangvételével méltán érdemelte ki a fődíjat, és tette az ügynökséget az Év Ügynökségévé térségünkben. A plakátokon a szocreál stílusban készült képekhez egy-egy blikkfangos mondat járult, például: Jöjjön el, és nézze meg a Big Brother 40 éves epizódját!

Az évek óta tendenciaként megjelenő lengyel és cseh dominancia idén is megmaradt, viszont néhány magyar ügynökség is díjakkal térhetett haza – igaz, "angolszászosabb" reklámokkal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!