Noha Hitler és náci bandája még csak szárnyait próbálgatta, Marlene örömmel mondott igent egy tengerentúli szerződésre. A német sztár Amerikában sem tett lakatot a szájára: élesen kritizálta hazája háborús politikáját. Dietrich harmincnyolc esztendősen amerikai állampolgárságot kapott, s ez felerősítette a németországi "hazaárulózó" szólamokat a művésznő ellen. Miközben dörögtek a fegyverek a világban, a legendásan búgó hangú germán filmcsillag olyan produkciókban játszott, mint a "Bizsu" (1940), a "New Orleans angyala" (1943) és a "Kismet" (1944). Amerikai frontkatonák előtt egyenruhában is koncertezett, s ennek "jutalma" a béke éveiben egyszer egy füttykoncert volt az NSZK-ban.
Túl az ötödik ikszen is Párizstól Hollywoodig ünnepelt sztár volt Marlene Dietrich, személyének kisugárzását, kitűnő jellemábrázoló képességét olyan maradandó alkotások bizonyítják, mint a "Monte Carlo" (1956), "A vád tanúja" (1957), "Az ördög keze" (1958) és az "Ítélet Nürnbergben" (1961). A hetvenes évek végén filmezett utoljára. Lányával, Maria Rivával nem volt felhőtlen a kapcsolata, aki a hűs családi viszonyról egy anyjáról szóló könyvben mesélt. Ebben megvilágította anyja életének árnyoldalait is, többek között Edit Piafhoz fűződő leszbikus viszonyát. Élete utolsó évtizedét visszavonultan töltötte a 20. század egyik legsikeresebb német színésznője, aki a francia fővárosban hunyt el 1992. május 6-án. Kívánságának megfelelően Berlinben helyezték örök nyugalomra. (Mogyorósi Géza, Berlin)
2001. 11. 16. (V/46)
