Kereső toggle

Mese a hétmérföldes egérkattintásról

avagy hogyan próbált szerencsét a szegény asszony az interneten

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény asszony, meg egy szegény ember. Volt azoknak annyi gyerekük, mint az átlagcsaládoknak, még annál is eggyel több. Bizony, bár szorgosak voltak mindketten, mikor volt mit a tejbe aprítaniuk, mikor nem. Az már biztos, hogy szegények voltak, de bolondok nem, hát nem haboztak, az első adandó alkalommal befizettek az internetre, ha már ők nem utazhatnak a nagyvilágban, jöjjön a nagyvilág őhozzájuk. Mert, hogy szavamat ne felejtsem, azt azért hozzá kell tenni, hogy autójuk nem volt, biciklivel járt mind a négy gyerek, apjuk-anyjuk is, no de számítógépet azt szereztek nagy munkálkodással.

A szegény ember minden hajnalban elment a gyárba, szerelt, kapcsolt, prog-ramozott, az asszony pedig útnak eresztette iskolás, óvodás gyerekeit, a legkisebbet pedig hagyta, hadd futkosson. Ő azonban nem futkosott, leült a gép elé, és munkába kezdett. Kattintott ide, kattintott oda, s a jó szándékú, bölcs prog-ramozók parancsai szerint működő gép szépen vezette őt az internet világában. Tétován keresgélt, eleinte segítségül hívta a ládán felejtett informatikai magazinokat, azokban ugyan mit írnak az internetezésről…? Hát a sok minden mellett mi mást, mint hogy írjanak cikket a netről, a nyertes munkatárs lehet az újságnál! No, több se kellett a szegény asszonynak, hisz világ életében újságíró akart lenni…! Legott nekiült, s míg kicsi fia a billentyűzeten mászkált, gyorsan bepötyögte néhány interaktív netsztoriját, különös kalandját. Szép csendesen elküldte e-mailben.

Telt-múlt az idő, mikor egyszer csak látja az ember az újságban a felesége nevét. Megnyerte a pályázatot, övé az állás – és az egész világ is! Ez volt az asz-szonyka első gondolata. No, most már újságíró? Nem, kell még a távoktatásos újságíró-iskola, megvan, jelentkezés rendben, már csak pénz kellene. 

Munkakeresés, álláshirdetések, "rugalmas munkaidőben nagycsaládos anyuka biciklivel másodállást keres" – és ez is bejött! Megvolt már a munka is, az iskola is, mi legyen a gyerekekkel? – "Jó lenne egy játszótér" – álmodozott a telhetetlen asszony. Erdő még csak akad a faluban, rét is van benne, de hinta, csúszda, sportolás… sport – Sportminisztérium, ez az! www.palyazatok, adatlap, űrlapkitöltés, költségvetés a legnehezebb – a megálmodott játszótér kialakításához kellett még jó pár segítő család, no de egy ilyen kis faluban is akadnak szorgos emberek! A minisztérium szépen csengő forintokkal segített, úgyhogy két játszótér is lett belőle! 

No, iskola, munka, játszótér, fizetés, sikeres pályázat, sok új barát, s minden erről az "internet"-ről, ezt már nem bírták nézni a szomszédok, be-belestek, mit csinál a szegény asszonyból lett si-keres asszony. Ha meg már benéztek, kérdeztek, kértek is valamit. Ki angol szavakat akart a mobiltelefonja leírásának lefordításához, ki a menetrendet, ki befőtt-recepteket, ki a legújabb híreket.

De hoztak a szerencsét próbáló legkisebb királyfiak szépen cirkalmazott önéletrajzot, hogy ugyan küldje el már 

e-mailben a felséges humánerőforrás-menedzsernek a kidoboltatott álláshirdetésre – s csodák csodája, teljesült a kívánságuk, övék lett az állás, s az ezzel járó fele királyság. 

Hát így boldogult az egyszeri asszony az interneten, s ha a falujukban Teleház nem nyílt volna, az én mesém is tovább tartott volna. Itt a vége, fuss el véle,
viszsza a lap tetejére! 

Farkasné Fülöp Hajnalk@Exszegény asszony


Olvasson tovább: