Nagyon érthető, nagyon átélhető emberi drámákról van itt szó, kár lenne tagadni. Az ország minden szegletéből számos előküzdelem árán arénába jutó "olyanok-mint-mi" emberek percek alatt felemelkednek vagy visszahullanak. Kimutatták, hogy ezen effektus, az azonosulásélmény miatt drukkolnak oly lelkesen a nézők a nagy és még nagyobb pénzkötegek elnyerésekor, bár a szóban forgó köteghez nyilván közük se lesz. Viszont ha ezt az összeget a szomszéd szerezné meg ily hirtelenséggel (mondjuk, találná az utcán), jobbára más érzelmek gerjednének
A nézői jogérzet itt viszont azért sem tiltakozik, mert a szerencse az átlagműveltséget feltételező tudás halmazával alkot metszetet. Az elitizmusnak még a látszata is száműzetik – nem az "okostojások" tudása a mérce. Az operaszereplők és művészeti irányzatok súlya csak kicsit nagyobb Ross gyermekorvos vagy a sáfrány nev? főzőnövény ismereténél.
A legérdekesebb mégis az, hogy e műsorok mily könnyedén, mily kevés fáradság árán csinálnak valódi népi hőst (amint azt a Quiz Show cím? filmben láthattuk) vállalkozásuk alanyából, a játékosból. Motivált önkénteseket színészként alkalmazni: ez viszonylag egyszer? módja a szórakoztatásnak. Nem is kell magyarázni a játékosoknak, hogy miként legyenek "érdekesek", a tanulási folyamat spontán módon lezajlik még otthon, a képernyő előtt. Itt van például a válaszok négy variációja előtti döntéskor elterjedt belső monológ kivetítése. A játékos fennhangon mesélve járja körül, hogy melyik válasz miért "biztosan nem az", közben igyekszik humoros, de legalább egyedi szófordulatokkal élni. Gyakori még az "első megérzés" és a "játék kedvéért", melyeknek úgy néz ki, egyfajta gavalléros lazaságot, halvány eleganciát tulajdonítanak.
Szükséges persze az intelligens és sok irányban tájékozott műsorvezető is. Vágó István az – bár kezdeti designja a nézőtáborát váratlanul érte –, aki jól hasznosítja a játékosokban rejlő lehetőségeket: finoman hozzátesz vívódásaikhoz, vagy enyhíti szenvedéseiket, ha a kínosság felé megy a dolog, s a humorba futó helyzetekben ragyogóan érzi magát.
Viszont a tévé és az általa "megcsinált" arc túlhatalmát jelzi, hogy Vágó szolid évődéseit, mímelt korholásait, tehát az egyes show-elemeket rendre félreértik, így elbizonytalanodnak, és még eredetileg jó döntéseiket is képesek megváltoztatni. Tanulság? A média immár a józan észt is képes helyettesíteni. (Pálfy Gyula)
2000. 12. 02. (IV/49)
