Kereső toggle

Rómeó és a Sasok

Interjú Katus Tamással, Katus Attilával és Szentgyörgyi Rómeóval

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– A trió neve?

– Nike aerobic csapat – Pécsi sasok. Ezt a nevet akkor kaptuk, amikor kezdtünk
csapatban dolgozni, mert nem volt egységes felszerelésünk, csak egy egyforma póló. Főiskolára
jártunk Pécsen, a testnevelés szakra, a főiskola jelképe a sas, ez volt a pólónkon
az első versenyen, ezért világszerte a versenyzőtársak csak pécsi sasoknak hívnak
minket.

– Milyen eredményeitek vannak?

– Háromszoros magyar bajnokok és kétszeres Európa-bajnokok vagyunk, kétszer
világkupát, háromszor világbajnokságot, egyszer Európa-kupát, egyszer a nem
olimpiai sportágak olimpiáját nyertük meg.

– Mikor kezdtétek el az aerobicot?

– 1993-ban kezdtünk el ezzel foglalkozni. Először egyéniben versenyeztünk,
majd két-három hónappal később csapattá alakultunk. Első versenyeinken nagyon jól
szerepeltünk, s attól kezdve együtt is maradtunk. Egyébként az aerobicnak négy kategóriája
van: férfi és női egyéni, férfi és női csapat.

– Tudomásom szerint az 1997/98-as év gyümölcse 17 versenyből 14 aranyérem és
3 ezüst, tehát szinte minden versenyt megnyertetek, amin csak elindultatok. Milyen
terveitek vannak a jövőre nézve?

– Az, hogy ezek az eredmények ilyenek voltak, szinte megismételhetetlen. Ehhez a
sporthoz részben szerencsére is szükség van, és fontos a pillanatnyi forma is, ami
ritkán jön így össze. A pontozásos sportágakban ezen felül nagy diplomáciai érzékkel
is kell rendelkezni. Ez idén szerencsésen alakult. Ha megismételni nem is tudjuk ezeket
az eredményeket, legalább az első háromban szeretnénk maradni. Amíg az első három
között vagyunk, addig úgy érezzük, nekünk is és az országnak is dicsőséget
jelent.

– Hogy lehetett ezt a sportot tanulás mellett folytatni?

– Amikor kezdtük a sulit, akkor még nem mélyedtünk bele ennyire a versenyzésbe,
kevesebb lehetőségünk volt külföldi versenyeken szerepelni. De mivel egyre több
versenyen vettünk részt, és jöttek az eredmények, az utolsó másfél évet magántanulóként
kellett elvégeznünk.

– Döntéseknél nagyon fontos az egység, ti hogyan oldjátok meg ezt?

– Viszonylag egyszer? a helyzet, mert hárman vagyunk, így 2:1 arányban eldőlnek
a dolgok.

– Sikereitek miatt többnek érzitek-e magatokat a korosztályotok többi tagjánál?

– Mindenféleképpen büszkék vagyunk arra, amit eddig elértünk. Húszéves
korunkban kerültünk az élre, gyakorlatilag már kiforrott egyéniségek voltunk, amikor
sikeressé váltunk. Így az eredmények már nem változtattak meg annyira, mintha
gyerekkorunktól hozzá lettünk volna szokva a sikerhez. Az azonban érzékelhető, hogy
bizonyos helyzetekben sokkal magabiztosabban tudunk fellépni.

– Milyen országokban jártatok?

– Majdnem minden földrészen megfordultunk már. Voltunk Ausztráliában, Japánban,
Hongkongban, Tunéziában, Brazíliában, Amerikában és hát Európa minden országában.
Ez a sportág sajátosságából fakad: négy szövetség van, és mindegyik egy-egy
kontinenshez kötődik. Egyrészt nagyon jó, hogy ennyit utazunk, másrészt nagyon költséges
is, nagyobb részét a szponzorok állják. Nagyon sokáig nem volt szponzorunk, és csak
két évvel ezelőtt alakult úgy, hogy jobbra fordultak a dolgok. Kezdetben, amíg nem
volt szponzor, a versenyeken nyert díjakból fedeztük a költségeinket. Ezzel
gazdagabbak ugyan nem lettünk, de a világjárás miatt megérte. Sajnos a szövetség
csak néha tud besegíteni. Gyakorlatilag ez a munkánk, és az a feladatunk, hogy
versenyekre járjunk.

–    Gondolkodtatok-e azon, hogy mihez kezdetek, ha egyszer vége
lesz a versenyzésnek?

– Már most kaptunk ajánlatokat a világ több országából, ahol elismerik a
munkánkat, és szívesen meg is fizetik. A jövőre nézve az oktatásból szeretnénk
megélni, ami nem új számunkra, ugyanis testneveléstanárként végeztünk a pécsi tanárképző
főiskolán. Amíg az ember a versenyzéssel foglalkozik, nincs idő munkát vállalni,
mivel naponta 10–12 órát edzünk.

– Van-e valami üzenetetek a fiataloknak, akik a sportban szeretnének eredményeket
elérni?

– Személyes tapasztalatunk az, hogy az ember mindenre képes. A mi példánk is
mutatja, hogy aki kitartó és szorgalmas, annak a munkája előbb-utóbb meghozza a siker
gyümölcsét. Az embernek meg kell találni azt, ami számára a legmegfelelőbb. Véleményünk
szerint sokkal könnyebb csapatban versenyezni, mert egymást hajtjuk, űzzük, segítjük,
és tudjuk, ha valamelyikünk hibázik, az a többiek teljesítményét is lerontja.

– Köszönöm a beszélgetést, és további sikereket kívánok!

– Boldog új évet, további sikereket és növekedést kívánunk a Heteknek is!

Olvasson tovább: