Kereső toggle

Csúcstámadás

Elérhetőek-e a szuperrekordok?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szeptember közepén egy kenyai futó 2:01:40-re javította a maratoni futás világcsúcsát. Hamarosan áttörhetik a kétórás „plafont” is. De vajon meddig feszíthetők az emberi teljesítőképesség határai? Kovács Pétert, az Országos Sportegészségügyi Intézet Teljesítmény-diagnosztikai Osztályának vezetőjét kérdeztük.

 

2 óra 2 perc alatti idővel futni a maratoni távot nemcsak a laikusok, de sok hosszútávfutó számára is elképesztő teljesítmény. El lehet jutni 2 órán belülre?

– Úgy gondolom, ez csak idő kérdése. Ahogy korábban elképzelhetetlen volt nagyon sok ma élő rekord, vagy akár az, hogy síkfutásban a 100 méteres távot 10 másodperc alatt teljesítse bárki – úgy ez is emberfeletti teljesítménynek tűnik jelenleg. Ugyanakkor kivételes adottságú sportolók, magas szintű edzettségi állapotban tudományos módszerek alkalmazásával képesek lehetnek erre, a kérdés csak az, hogy évek vagy évtizedek múltán. A rohamosan fejlődő tudományos módszerek jelentősége egyre nagyobb, nem véletlen, hogy a jelenlegi csúcstartó úgymond „laboratóriumi” körülmények között versenyen kívül is próbált már két óra alá kerülni, ami ugyan nem sikerült, de alighanem kiváló felkészülést jelentett számára a mostani csúcsdöntéshez. 

 

Az eredményesség szempontjából milyen arányban számítanak a genetikai adottságok, az edzésmunka és a tudományos háttér?

– Ez egyénileg változó. Van, akinek gyengébbek a genetikai adottságai, viszont erős az edzésmunkája vagy fordítva. Egy nagy csúcs megdöntéséhez nyilvánvalóan mindkettőre szüksége van, mint ahogy a mentális erő is fontos. Ugyanakkor a sikerhez ma már elmaradhatatlan a tudományos háttér is. Ahogy Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője fogalmazott, a teljesítménydiagnosztika a legális teljesítményfokozás egyik leghatékonyabb eszköze, mert annyi információt, visszacsatolást ad a sportolóknak és az edzőknek, hogy nagyon precízen lehet korrigálni az edzésmunkát, vagy akár részben a testi adottságokat is. Eliud Kipchoge egyébként bizonyos felkészülési szakaszokban szintén igénybe veszi a teljesítménydiagnosztikát, de emellett kiváló adottságai vannak – például extrém magas az oxigénátviteli képessége –, valamint fejben is nagyon erős, kiválóan tudja motiválni magát. Az nagyon ritka, hogy egy sportoló minden tekintetben kiváló. Általában mindenkinek vannak erősebb és gyengébb területei; az előbbieket igyekszik maximálisan kihasználni, az utóbbiakat pedig próbálja kompenzálni.

Pontosan milyen méréseket végeznek egy adott sportolón, illetve az eredmények alapján milyen javaslatokat tudnak megfogalmazni?

– A hazai teljesítménydiagnosztika bölcsője és úttörője a sportkórház Teljesítmény-diagnosztikai Osztálya, ahol az ötvenes évektől kezdve végeznek speciális vizsgálatokat. Mi jelenleg úgynevezett periodikus funkcionális teljesítménydiagnosztikát alkalmazunk, ami azt jelenti, hogy bizonyos időközönként nagy mennyiségű élettani változót mérünk, és ezeknek a változását próbáljuk menedzselni. Vizsgáljuk többek között a test energiaegyensúlyát, hogy mekkora az izom, a folyadék és a zsír aránya – utóbbi egyébként nem csak hátrányt jelenthet: az aerob, nagy állóképességet igénylő sportágaknál, mint a hosszútávfutás, kifejezetten hasznos energiabázisként funkcionál. Természetesen vizsgáljuk a szívet és a keringési rendszert – mint a test motorját –, valamint a légzőrendszert és az anyagcserét is, hiszen – a technikai sporthasonlatnál maradva – nem közömbös az üzemanyag minősége és felhasználásának hatékonysága sem. Kulcsfontosságú például, hogy a vér mennyi oxigént képes szállítani a tüdőtől a sejtekig. Meghatározó emellett a test vázrendszerének állapota és statikája. Gondoljunk bele: egy hosszútávfutó esetén a lúdtalp akár komoly sérüléseket is eredményezhet. Nem véletlen, hogy Kipchoge korábbi „steril” csúcskísérletét egy amerikai cipőgyártó támogatta, hangsúlyozva, hogy egyéni, lábboltozatra gyártott cipővel segíti a sportolót. A hardver mellett a szoftver is fontos, ezért vizsgáljuk a kognitív funkciókat is, mint például a reakcióidőt, illetve a mentális tényezőket.

 

Meg lehet határozni, hogy mindezzel százalékos arányban mennyit lehet javítani egy sportoló teljesítményén?

– Ez egyénenként változó, de nem egy nemzetközi szinten jegyzett sportolónk van, akinél ez a munka több tíz százalékos teljesítményjavulást eredményezett. Figyelembe véve, hogy ezen a szinten egy-két századmásodperc, vagy néhány centiméter is döntő lehet, ez jelentős előrelépés. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy az edzői stábok megengedjék, hogy különböző kontrollált módosításokat javasoljunk az edzésterhelésben. A modern felkészülés nagyon összetett, a dietetikától a pszichológiáig és a rehabilitációig nagyon sok területet érint, ezeket össze kell fésülni. A teljesítménydiagnosztika pontosan ezt teszi, visszacsatolásokat adva az edzői stábnak. Néha vissza kell őket zökkenteni a realitásba, mert lehet, hogy a sportoló állóképessége sokat fejlődött, de az erőszínvonala csökkent – és ez a mérésekből pontosan látszik.

 

Milyen sportágakkal foglalkoznak?

– Több mint negyven olimpiai sportággal dolgozunk, a fogathajtástól a rövidpályás gyorskorcsolyáig. Bár foglalkozunk a labdajátékokkal is – igaz, a labdarúgás esetében csak klubszinten –, ezen a téren, úgy látjuk, szintet kellene lépniük az edzőknek, az egyéni sportágakban ugyanis könnyebb eredményjavulást felmutatni. Ez persze annak is köszönhető, hogy egy csapat esetében több időre lenne szükség a vizsgálatokhoz, és a nagyságrendekkel bővebb adatmennyiség elemzése is több kapacitást igényel, bár a technikai hátterünk ehhez rendelkezésre áll. 

 

Vannak tanulmányok, amelyek szerint 2050-re vagy 2060-ra a sportolók elérik a „plafont”, és képtelenség lesz már több rekordot felállítani. Mit gondol erről?

– Minden ilyen becsléssel óvatos lennék. Az emberi teljesítőképesség a klasszikus értelemben véve lassan valóban eléri a határait, viszont a tudomány fejlődése felgyorsult, és egyre jobban megismerjük az emberi szervezetet, így nem lehet kizárni, hogy olyan legális teljesítményfokozó tényezőt fedeznek fel, amely révén tovább javíthatók a rekordok.

 

Az elmúlt évek doppingbotrányai kapcsán már az is felmerült, hogy el kellene törölni a korlátozásokat, hogy mindenki olyan szereket használhasson, amilyeneket csak akar. Ez reális megoldás lehet a teljesítmény fokozására?

– Az emberi egészséget, életet feláldozni egy sportteljesítményért – ez nagyon súlyos etikai, mi több, filozófiai kérdéseket vet fel. Ha ezt a szellemet kiengednénk a palackból, annak súlyos tragédiák, halálesetek lennének a következményei, ezt történelmi tapasztalatok jól bizonyítják. A korlátozásoknak és a tudományos alapú kontrollnak az is a szerepe, hogy az embert megvédje. Adott esetben saját magától is. 

Olvasson tovább: