Kereső toggle

És akkor Phelps azt mondta: elképesztő vagy!

Kenderesi Tamás komoly hullámvölgyek után lett az olimpia meglepetésembere

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Fél évvel az olimpia előtt súlyos sérülésből lábadozott, Rióban viszont ő volt a magyar csapat egyik legnagyobb meglepetése: a 200 pillangó előfutamaiban kétszer legyőzte példaképét, Michael Phelpst, a döntőben pedig bronzérmet szerzett. Ráadásul miközben sokan rágörcsöltek az olimpiára, ő minden percét élvezte.

Gondolom, nem én vagyok az első, aki megkérdezi: mennyi „sajtbureszt” toltál be a 200 pillangó döntője óta?

– Ettem párat, de azért nem sokat. Dietetikai szempontból egyébként nem túl jó választás, ezért annyira nem erőltettem eddig sem, szezonban meg főleg nem. Szóval inkább csak poén volt az a megjegyzés.

Azért is kérdezem, mert nemcsak a kiváló teljesítményed, hanem a nyilatkozataid miatt is felkapott a sajtó: szavaidból mémek lettek, tele voltak veled a közösségi oldalak. Meglepődtél?

– Igen, nagyon, és nemcsak én, hanem a többiek is az olimpiai faluban. Mondtam is, hogy „gyerekek, mi történik itt?” Nem gondoltam, hogy a szavaimnak ilyen nagy hatása lesz. Persze, azért élveztem a dolgot.

Kívülről úgy tűnt, hogy ez a jó értelemben vett lazaság nemcsak a nyilatkozataidat dobja fel, hanem hozzájárult a bronzéremhez is. Elhatároztad, hogy az olimpia nem fog nagy súllyal rád nehezedni, vagy egyébként is ilyen típus vagy?

– Úgy gondolom, hogy alapvetően laza srác vagyok, de a versenyekre korábban nagyon rá tudtam görcsölni, bezárkóztam, csak zenét hallgattam, hozzám sem lehetett szólni. A májusi londoni Európa-bajnokságon változott meg ez a dolog. 

Mitől?

– Fogalmam sincs. Talán az okozta a változást, hogy beléptem a felnőttek mezőnyébe.

Esetleg úgy érezted, hogy fiatal vagy még, nem most kell elérni életed sikerét?

– Talán ez is benne volt, nem tudom. Az olimpiának nagyon nagy súlya van, láttam, hogy a legtöbben nagyon görcsöltek, én viszont élveztem minden pillanatát. Ez persze nem felelőtlenséget jelent, hiszen nagyon oda kellett figyelnem a technikai részletekre.

Volt időszak, amikor majdnem abbahagytad az úszást. Miért?

– Kamaszként, úgy három éve, a dolgok fontossági sorrendje, mondjuk úgy, felborult nálam, a rangsorban hátrébb került az úszás, mint előtte. Emiatt persze az eredmények sem jöttek úgy, mint szerettük volna. Pedig korábban a serdülő országos bajnokságon kétszer lettem második, 100 pillangón és 200 pillangón, ami nagyon jó eredménynek számított, mert azt megelőzően a legjobb tízben sem voltam benne. A 2013-as ifjúsági Európa-bajnokságra azonban nem jutottam ki, mert nem tudtam megúszni a szintet. Az volt a mélypont, el kellett dönteni, hogy mit szeretnék. Elkezdtem nagyon keményen edzeni, és igénybe vettem egy pszichológus, Dr. Járai Róbert segítségét is. 2014-ben aztán sikerült kijutni az Eb-re, ahonnan aranyéremmel jöttem haza, mint ahogy az ifjúsági olimpiáról is, ahol korosztályos világcsúcsot úsztam. Pedig az utóbbi versenyre eleve csak négy fiú úszó mehetett, így már az is nagy eredmény volt, hogy beválogattak. Közben volt egy felnőtt országos bajnokság is, amit szintén megnyertem.

Nemrég komoly betegséggel küzdöttél…

– Tavaly nyáron egy edzőtáborban voltam, éppen a világbajnokság előtt. Nagyon jól mentek az edzések, azonban az egyik reggel – a vb előtt egy héttel – észrevettem, hogy be van dagadva a nyakam, megduzzadtak a nyirokcsomóim. Az orvosok mononukleózist (vírusos fertőzés, amely a komolyabb esetekben fáradtsággal, rossz közérzettel, lázzal, mandulagyulladással jár – a szerk.) állapítottak meg, így a vb-t ki kellett hagynom. Szerencsére gyengébb lefolyású volt a betegség, így másfél hónap után újra edzettem. Úgy éreztem, hogy sikerült összeszednem magam a rövidpályás Eb-re, az országos bajnokságon második lettem, ezzel jutottam ki 200 pillangón. Sajnos azonban a döntőbe sem jutottam be, ami elég nagy pofon volt, ráadásul a térdszalagom elszakadt, kiment a térdkalácsom.

Úszóknál ez elég ritka.

– Elég volt hozzá egy rossz lépés. December 12-én, a tizenkilencedik születésnapom előtt egy nappal műtöttek. Amint a heg begyógyult, elkezdtem úszni, de csak karral, mert a műtött lábam rögzítve volt – eléggé viccesen, vagy inkább szánalmasan néztem ki. Nekem alapból nincs erős combom, de most szinte az összes izom eltűnt róla, olyan volt, mint a puding. Keserűen figyeltem a csapattársaimat, akik előttem úsztak, pedig korábban mindig jóval lehagytam őket. Egyik alkalommal edzés közben kiszálltam a vízből, és mondtam, hogy „gyerekek, én ezt nem folytatom tovább”.

Ki vagy mi segített ki a gödörből?

– A családom és a pszichológusom is sokat segített. Átgondoltam, hogy mit értem el addig. Persze nem voltak világraszóló eredményeim, de azért mégiscsak ott volt a két arany az ifi Eb-ről és az ifi olimpiáról, és itthon is nagy neveket sikerült legyőznöm – szóval arra jutottam, hogy annak semmi értelme nincs, ha itt feladom. Főleg úgy, hogy fél év múlva olimpia: nem tudtam elképzelni, hogy nélkülem utazzon ki a magyar csapat. Elkezdtem egy olyan gyógytornászhoz járni, aki egyben TRX edző is, akivel nemcsak lábra, hanem az egész testre rádolgoztunk – az úszóedzések mellett. Nagyon kemény időszak volt, de már tudtam, hogy nem fogok leállni.

A májusi londoni Eb-n bronzérmet szereztél 200 méteren. Összeállt a történet?

– Mondhatjuk, hogy igen, bár ez az olimpiára igaz leginkább. Az Eb-n nagyon jó volt látni, hogy négy hónappal a sérülés után ott tudok lenni a dobogón, ráadásul, ha megúszom az elődöntős időmet, akkor ezüstérmes lettem volna. Mindesetre nagyon jó tapasztalat volt, sokat tanultam.

A riói eredményed mennyire múlta felül a saját várakozásodat, előzetesen mit vártál el magadtól?

– Minden verseny előtt van egy alapcélom és egy álmom. Rióba úgy utaztam ki, hogy az alapcél a döntőbe jutás egyéni csúccsal, az álom pedig az éremszerzés. Elképesztő, hogy ez az utóbbi sikerült. Ráadásul háromszor úsztam egyéni csúcsot.

Az előfutamok során kétszer győzted le a legendák sorába emelkedett Michael Phelpst. Volt vele személyes kontaktusod, beszéltetek?

– Igen, beszéltem vele. Bár nem lett szoros a kapcsolatunk, szerintem azért megjegyezte, hogy ki vagyok. Ez azért különösen jó érzés, mert kiskorom óta ő a példaképem. Ha felnézel valakire, és úgy készülsz minden versenyre, hogy tőle akarsz tanulni, aztán egyszer csak ott vagy mellette a medencében, és kétszer is megvered, a döntőben pedig harmadik vagy mögötte – ez leírhatatlan. A középdöntő után ráadásul azt mondta: „You are awesome, man.” Azt hiszem, ez egy életre elkísér, már önmagában ezért megérte volna kiutazni.

Az egyik interjúban utaltál arra, hogy elképesztő harc megy a magyar úszók között, és ennek a harcnak része a pszichológiai hadviselés is. Mire utaltál?

– Mondok egy példát. Amikor az országos bajnokság döntője előtt vagyunk, és miközben koncentrálsz, valaki beszélgetést kezdeményez veled, akkor ennek a célja nem az őszinte érdeklődés, hanem az, hogy kizökkentsen ebből a fókuszált állapotból.

És amikor mondjuk te a 200 pillangó döntője után bronzérmesként megsimogattad a 7. helyen célba érkező Cseh Laci fejét, az spontán reakció volt, vagy szintén egy fricska akart lenni?

– Nem, ez spontán volt, tényleg sajnáltam Lacit, hogy nem sikerült az álma, és nagyon reméltem, hogy 100-on össze fog jönni neki. Bár ott sem sikerült aranyat szereznie, szerintem nem kell szégyenkeznie, főleg, hogy két másik sztárral holtversenyben (Phelps és Chad Le Clos) lett ezüstérmes a szingapúri Schooling mögött.

A magyar olimpiai csapat teljesítménye kapcsán felmerült, hogy van esetleg valami konkrét oka annak, hogy a nők sokkal sikeresebbek voltak a férfiaknál. Szerinted az úszóknál van valami magyarázat arra, hogy a férfiak többsége nem ért el olyan eredményt, amit vártak tőlük?

– Nem tudom, jó kérdés, de nem hiszem, hogy a nemek arányának jelentősége lenne. Annyi biztos, hogy mindenki más, nincsenek univerzális megoldások, egyénileg kell összerakni felkészülést és a taktikát. Katinkának például nagyon jól megy az, hogy rengeteget versenyez, ő egy ilyen típus. Gyurta Dani viszont inkább el akart bújni a nemzetközi mezőny elől, fél évig gyakorlatilag nem versenyzett, ami elég nagy idő – és ez most nem jött be. Cseh Lacinak meg talán kell egy feszültségoldó szám, de ez most nem volt meg, egyből jött a 200 pillangó, ahol talán ő volt a legnagyobb esélyes, de nem tudta önmagát adni. Ezeket csak példaként mondom. A formaidőzítés is nagyon fontos: általában a verseny előtt két héttel folyamatosan könnyítünk az edzéseken, hogy a szervezetünk fel tudjon töltődni, és a döntő napon ne fáradtan ússzunk.  De ennek a ritmusa is mindenkinél más – nekem általában nagyon jól szokott sikerülni.

Az nem merül fel ilyenkor, hogy a szemmel láthatóan jól működő Katinka-iskola pozitívumait más műhelyek is hasznosítsák? Neked például nem lenne érdemes több versenyen indulnod?

– Ez szintén egyéni dolog, mindenki felkészítése más, szerintem nem lehet sablonszerűen dolgozni. Az edzők szeretnek saját módszerekkel dolgozni –nálunk ez bevált.

Hogyan tovább, mik a terveid a jövőre nézve?

– Egy kis pihenés után szeptember végén, október elején újra elkezdem a munkát. Jönnek a rövidpályás hazai és nemzetközi versenyek, és jövő nyáron a budapesti vizes vb, leginkább ez van most a célkeresztben. Hosszabb távon pedig természetesen a tokiói olimpia: ott szeretnék egy fényesebb érmet szerezni. Lehetőleg aranyat.