Kereső toggle

Az evezés az életem

Beszélgetés Kovács Katalinnal, aki 29. vb-aranyát gyűjtötte be

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Beszélgetés Kovács Katalinnal, aki 29. vb-aranyát gyűjtötte be a poznani kajak-kenu világbajnokságon.

Huszonkilenc világbajnoki címet szerzett összesen, ami nem akármilyen teljesítmény. Egy élő legenda, a német Birgit Fischer csúcsát döntötte meg ezzel. Mit jelent az ön számára ez a siker?

- Igazából nem tartottam számon ennek a „határvonalnak" az átlépését. Persze, tisztában voltam azzal, hogy most már huszonkilenc világbajnoki győzelmet szereztem, de valójában sem most, sem korábban nem ezek a csúcsdöntések jelentették a motivációt számomra. Egyszerűen szerettem volna újra átérezni a versenyzés élményét és a győzelem ízét. Azt, hogy „igen, meg tudom csinálni"! Ez egy olyan csodálatos érzés, amit nagyon nehéz szavakkal elmagyarázni.

Önnek volt szerencséje egyébként Birgit Fischer ellen versenyezni korábban?

- Természetesen. Maradjunk annyiban, még a pályafutásom kezdeti időszakában jó néhány alkalommal megtapasztalhattam, hogy milyen nagy klasszisa is volt ő a sportágunknak. Ha pontosan emlékszem, háromszor is úgy lettem ezüst-érmes olimpiákon, hogy az előttünk végző német hajóban ő evezett. Szóval „kaptam a fejemre" tőle elég rendesen.

Vannak egyébként példaképei akár a kajak-kenu, akár más sportágak területén? Gondolok most itt éppen Fischerre vagy mondjuk Kőbán Ritára.

- Azt nem tudom mondani, hogy egy személyben van olyan sportoló, vagy bárki más, akire példaképként nézek fel. Vannak olyan emberek azonban, és nem csak sportolók, akikre a tudásuk, eredményeik vagy éppen az életvezetésük miatt nagy tisztelettel tekintek. És persze, próbálok tőlük ellesni dolgokat. Például amikor annak idején fiatal sportolóként Kőbán Ritával együtt készülhettem, szó szerint minden mozdulatát árgus szemekkel figyeltem. De nem azért, mert utánozni akartam, vagy azért, mert ő már akkor is olyan nagy név volt a sport világában. Hanem csak-is amiatt, mert Ritának volt egy olyan mentalitása, kisugárzása, hozzáállása, amelyről úgy gondoltam: ezt bizony nekem is meg kell tanulnom! De voltak még más ilyen személyek, ilyenek voltak például az edzőim is.

Korábban sokat lehetett olvasni az egykori edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal kialakult konfliktusáról. Kati néni nem hívta fel ezután a szép siker után?

- Nem, nem hívott fel, de erről a témáról nem is szeretnék többet mondani. Egyébként nem is indokolt már az a részemről, hogy elvárjam ezt tőle.

A kilencvenes évek közepe óta ott van a kajak-kenu élvonalában. Milyen megterheléssel jár ez mentálisan és fizikailag?

- Jó dolognak tartom azt, hogy manapság világbajnokságot évente rendeznek - ezáltal ugyanis a sportolók évről évre felszívhatják magukat, van mire készülniük, edzeniük. Szeretném azért azt leszögezni, hogy a kajak-kenu világában én mindig is nagyon jól éreztem magamat, nekem ez a „közegem". Számomra tehát ez nem teher, ráadásul hálás is lehetek, mert egy plusz ajándék az élettől, hogy sikeres is vagyok abban, amit csinálok. Évről évre újra feltöltődöm ezáltal, ráadásul ahogyan a környezetemmel, a körülményeimmel együtt én magam is változom, alakulok, úgy mindig új célokat tudok kitűzni magam elé.

Azért csak vannak áldozatok, amelyeket a siker érdekében hozott.

- Én nem áldozatvállalásként éltem meg azt, amelyet mások talán annak gondolnának. Ezt szeretem csinálni, ez az életem.

A sportban lényeges kérdés, hogy a különösen fontos pillanatokban nyújtsa az ember a legjobbját. Mentálisan ön hogyan tudja magát formába hozni újra és újra?

- Embertípustól függ az, hogy ki hogyan tudja magát „kihegyezni" a versenyekre.  Vannak olyanok, akik az edzéseken nyújtanak kimagasló eredményeket, és olyanok is, akik szerencsésebbek és éppen a versenyeken hozzák ki magukból a maximumot. Én azok közé tartozom, akik mind az edzéseken, mind a versenyeken jól tudnak szerepelni. A formaidőzítésben a rutin és a tapasztalat óriási segítség, hiszen az évek alatt tapasztalja ki az ember, hogy ő hogyan tud a legideálisabban felkészülni a megmérettetésekre.

Sportberkekben a kajaknégyeseteket, amely most is jól szerepelt, a londoni olimpián is esélyesként tartják számon.

- A londoni olimpiáig még két teljes esztendő fog eltelni, ez pedig rengeteg idő. Sok minden történhet addig a versenyzőkkel, a körülményekkel is, ezért erről egyelőre felesleges beszélni. Az olimpia évében lesznek legközelebb csak válogató versenyek, akkor érdemes majd visszatérni erre a kérdésre. Ez az eredmény önmagán annyiban mutat túl, hogy egyértelműnek tűnik: a magyar csapatnak van jelenleg egy ütőképes gárdája, amelyben nagy lehetőségek rejlenek. De addig még igen sok víz lefolyik a Dunán.

Ha már a londoni olimpiánál tartunk, hadd kérdezzem meg: előfordulhat, hogy a 2012-ben esedékes nyári játékok egy utolsó állomást jelenthetnek a sportpályafutásában?

- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy egyelőre a londoni olimpiáig tervezek - annál tovább nem. De igazából ez sem igaz teljesen, mivel igazán csak a jövő évre vonatkozóan fogalmaztam meg magamnak még bizonyos terveket.

Szokták mondani harmincon felüli sportolók, hogy ennyi idősen már egyre nehezebben mennek a fárasztó alapozó-edzések. Ön is tapasztalja ezt?

- Nem mondhatnám. Persze, előfordul, hogy egy kicsit nyűgösebbnek érzem magam, mert már fáradt vagyok és keveset vagyok otthon is - de ez a nyűg hosszú távon számomra még most is öröm. Ha ebből a közegből, a kajak-kenu világából valami miatt kiszakadtam olykor-olykor korábban, soha nem éreztem magamat igazán jól. Talán az előző kérdésedre is választ adok ezzel, mert jelenleg a visszavonulásomat éppen emiatt sem határoztam el.

Gondolom, azért most csak megenged magának egy nagy pihenést.

- Persze! Azt még nem tudom, hogy hol fogom eltölteni ezt, de nem is ez a lényeg: külföldön vagy itthon - adott esetben végig otthon. Három hetet kaptunk a regenerálódásra az edzőinktől, utána kezdjük újra a felkészülést. Ez persze nem is baj, mert én nem szeretek túlságosan leülni, semmit sem csinálni. A sport rendszert ad az életemnek. Ráadásul ahogyan az előbb fogalmaztam: ez az életem.

Olvasson tovább: