Kereső toggle

Maradona – hosszabbítás

A bukás után is szövetségi kapitány maradhat Diego Maradona

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Hogy példakép lennék? Krisztus szerelmére, még a lányaim számára sem tudok példakép lenni! Példakép én csak kilencven perc erejéig lehettem. És mint ideál? Hogy lennék ideál, amikor drogokon élek!? Azok az emberek, akik azt mondogatják, hogy miattam tettek valamit, inkább tűnjenek a fenébe. Mindenki engem bírál, olyanok is, akik egyáltalán nem is ismernek. Azt hajtogatják, hogy csalódást okoztam nekik. Annak idején, mikor 15 éves voltam, egyetlen nadrágom volt, úgy jöttem el Villa Fioritóból. Mégis mit várnak tőlem? Én nem az Oxfordon és nem is a Harvardon tanultam."

Ezek a mondatok néhány évvel ezelőtt hangzottak el a labdarúgás valaha volt talán legnagyobb ikonjának, Diego Armando Maradonának a szájából. Az idei esztendőben már ötvenedik életévét betöltő, kissé köpcös argentin hasonló mondatokat fogalmazhatna meg a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot követően is. A 2008 óta hazája labdarúgó válogatottjának szövetségi kapitányaként dolgozó Maradona legalábbis nem vált az edzők példaképévé, sem pedig ideáljává az idei világbajnokságon. Persze, a futballban neki már tényleg nem kell bizonyítania semmit...

Maradona a világbajnokságok történetének legkiemelkedőbb alakja a brazil Pelével és a német Franz Beckenbauerrel egyetemben. Összesen négy vb-n vett részt, minden alkalommal sikerült a középpontba kerülnie: mindannyiszor sikerült villantania zseniális tudásából valamit, de mindannyiszor sikerült botrányokat is kavarnia. Fény - és az árnyék. Ösztönös zsenialitás - és egy „útnélküli" élet árnyoldalai.

Maradona egy népes, de roppant szegény családban született, és egy Buenos Airestől nem messze fekvő nyomornegyedben nőtt fel (Villa Fioritóban). „Nyolcan voltunk testvérek. Esténként vártuk haza apámat, de sohasem hozott annyi pénzt haza, hogy mindenki jóllakjon. Anyám sokszor gyomorgörcsöt mímelt azért, hogy átadhassa nekem a maga ételadagját. Ugyanígy segített a nővérem is. Szegény apám idős korában súlyos csomagokat hordott a piacon. Esténként anyám jegelte a fájós nyakát és vállát„ - emlékezett vissza később. Gyermekkorában - jobb híján -a környékbeli srácokkal futballozgatott, iskola után (és helyett) egyből a sáros, göröngyös pályára rohant, ahol egészen késő estig játszott. Labdaügyességével és elszántságával már egészen fiatalon kitűnt az egyébként szintén nem ügyetlen ifjak között. Ekkortájt kezdték ráaggatni az „el pibe de oro" becenevet, amely magyarul annyit tesz: az aranyifjú. Nyolc-tíz évesen már hihetetlen könnyedséggel bánt a labdával, a sáros, földes talaj pedig olyannyira megedzette a lábizomzatát, hogy korai pályafutása során inkább csak egy „izomgolyóra" hasonlított. A labda és a játék szeretete rendkívül átitatta Maradonát, szinte mindig csak a „bőrgolyóval" lehetett látni. Nem véletlenül váltak legendássá azok a képsorok később, melyeken a mérkőzések előtt vagy az edzések során a labdával játszadozott: pattogtatta a labdát a lábán, combján, vállain (!), megállította a homlokán. Elképesztő volt, hogy egyéni, saját maga által kitalált trükkjeit, cseleit mérkőzések közben is bevetette. Maradona játékának különlegessége egyrészt abban állt, hogy fizikálisan majd' két évtizeddel előzte meg korát: gyorsasága, kezdősebessége és - legalábbis a nyolcvanas évek közepéig - erőnléte páratlan volt. Másrészt pedig egyesült benne az a kivételes koordinációs képesség, ami ma Lionel Messi talán fő erőssége, s az a fantasztikus virtuozitás, amely a modern futballban a brazil Ronaldinhóra jellemző.

A szegénysorból kikerülve már hihetetlenül fiatalon, tizenöt (!) évesen első osztályú focistává vált - egy olyan országban, ahol a labdarúgásért rajongtak az emberek. A sikerek nem is maradhattak el, Maradona gyermekkorába pedig „ajtóstul rontott be" a sztárság nimbusza. Hazája bajnokságában tizenkilenc évesen már gólkirály, húszévesen ifjúsági világbajnok, huszonkét évesen pedig az FC Barcelona játékosa, ráadásul akkor világrekordot jelentő összegért, ötmillió fontért. A pályán gyakorlatilag azt csinált, amit csak akart: legendássá váltak az egyéni megindulások után vállalt szólózásai, cselsorozatai. Az ellenfél védői legtöbbször nem is a labdára koncentráltak már, hanem szó szerint csak a lábát próbálták elkaszálni. Maradona Barcelonában nem igazán érezte jól magát, és bár ötvennyolc mérkőzésen lőtt harmincnyolc találata így is lenyűgöző teljesítmény, a második esztendőt követően távozott a klubtól. Újabb világrekordot jelentő összeg, ezúttal 6,5 millió font és újabb átigazolás Olaszországba, mégpedig Nápolyba. Ez a váltás pedig Maradona egész életére óriási kihatással volt. A világ labdarúgásának már legnagyobb akkori sztárja ugyan rátalált „élete csapatára", az SSC Napolira, azonban őt magát a dél-olaszországi „polip" csápjai fonták körül: „A kábítószerezés világába a maffia vitt bele. Később, mikor pedig már szabadulni szerettem volna, elfogattak egy kis kokainnal a zsebemben. Igaz, talán még így is jobban jártam, mintha lelövettek volna egy nápolyi utcasarkon." A klubváltását hatalmas érdeklődés övezte, bemutatására 75 ezer néző (!) előtt került sor, amely soha nem látott ovációt jelentett. Mikor először belépett a nápolyi stadionba, rögtön kért magának egy labdát, amit letett a kaputól mintegy húsz méterre. Mondani sem kell talán: hajszál pontosan lőtte ki vele a kapu felső sarkát - mackóalsóban és utcai cipőben.

Ami a válogatottbeli karrierjét illeti, az aranykölyök igazán legendássá Argentína színeiben mutatott játéka miatt vált. Az 1982-es seregszemlén mutatta meg magát először, éppen Magyarországnak lőtt két gólt, később viszont Brazília ellen kiállítatta magát egy durva szabálytalansággal. Az igazi áttörés az 1986-os megmérettetésen érkezett el számára: közismert a történet, Anglia ellen meglőtte a világbajnokságok történetének legbotrányosabb és a leggyönyörűbb gólját is. Előbbi esetben egy nagyszerű szólót követően egy felpattanó labdát ütött be szabálytalanul, kézzel az angol kapus fölött a hálóba. A mérkőzés után csak annyit mondott: „Ha történt is valami, az Isten keze volt a dologban." A belgák elleni elődöntőben Maradona ismét parádés teljesítményt nyújtott, míg a döntőben, az ellene sportszerűtlen eszközöket is alkalmazó német védőkkel szemben egy új, addig számára ismeretlen eszközt vetett latba a győzelem érdekében: lepasszolta a labdát... (A mindent eldöntő gól előtti szemfüles passz az ő nevéhez fűződik.)

Az 1986-os világbajnokság volt Maradona pályafutásában a csúcs. Ezt követően, ahogy egyre inkább veszített kezdősebességéből (melyben hedonizmusa nagy szerepet játszott), úgy tűntek el egyre inkább ágyúgolyó-szerű megindulásai. Persze, így sem kellett félteni: labdaérzéke, lövő-technikája a csúcson tartotta. Volt olyan eset, hogy szögletből lőtt gólt az ellenfélnek, de olyan is, hogy a középkezdés után a félpályáról vágta a kapuba a labdát. Az 1990-es vb-n Maradona legnagyobb húzása a nagy rivális Brazília ellen kiosztott álom gólpassz volt, azonban a döntőbe eljutva már nem tudta megismételni korábbi teljesítményét: Németország megérdemelten nyerte a finálét. Az „isteni Diego" bár még mindig csak harmincéves volt, fizikálisan meg sem tudta közelíteni korábbi önmagát. Később persze kiderült, hogy ekkor már évek óta súlyos kokainfüggőséggel küszködött, ráadásul az éjszakai életben is igen sűrűn megfordult - roppant kétes alakok és a hírnevén élősködők társaságában. A nagy hasraesés és a nemzetközi közvélemény mély megdöbbenése 1991-ben következett be: doppingtesztje pozitív eredményt hozott egy mérkőzést követően. Tizenöt hónapra tiltották el a labdarúgástól kokainhasználat miatt, a Napoliban nem is lépett soha többé pályára. Egy rövid időre még megfordult a Sevillában, itt azonban már inkább csak méretes pocakja miatt maradt meg a szurkolók emlékezetében. A közeledő 1994-es, Egyesült Államokban rendezett világbajnokság Maradona számára egy utolsó lehetőség volt arra, hogy még egyszer valami kimagaslót alkothasson. A többek között Batistutával, Simeonéval, Caniggiával felálló Argentína igen nagy reményekkel várta a tornát. Maradona pedig nem okozott csalódást: az első két mérkőzésen remek teljesítményt nyújtott, a görögök ellen pedig egy káprázatos bombagólt is lőtt. Azonban a sorsát nem kerülhette el: ismételten pozitív doppingtesztet produkált, így ugrott a nagy lehetőség, és gyakorlatilag lezárulni látszott egy nagyszerű karrier. Bár Argentínában még néhány alkalommal pályára lépett, fizikai állapota, életvitele és az őt körülövező „szipolyozó" közeg ellehetetlenítette a játékát.

Pályafutása befejeztével Maradona még tovább csúszott a lejtőn. Ugyan Argentínában továbbra is nagy szeretet övezte az egykori klasszist, a magánéletében tapasztalható ellentmondások mind több ember nemtetszését váltották ki. Az alvilági körökkel való érintkezés, a night-clubbok, a drogok, az álbarátok elvágták azt a vékony kis szálat, amely a reális, mindennapi élettel összekötötte még Maradonát: igazi aranyifjúvá vált, csak éppen már nem a sportéletben. Egyik szomszédja így nyilatkozott róla: „Nemrég tűzijátékhoz volt kedve, így egyáltalán nem tudtunk aludni. Egy másik éjszaka partit tartott, ahol körülbelül háromszáz petárdát robbantottak fel. Mintha háború lett volna. A háza tele van emberekkel, gyanús alakok mászkálnak fel és alá. Talán jobb lenne, ha Afganisztánba költözne." Maradona egyre kínosabb botrányokba keveredett, kényszeredett celebbé vált, családi élete (ha volt egyáltalán ilyen) romokban hevert: feleségétől elvált, két lányával is rossz volt a kapcsolata kezdetben, házasságon kívül született fia pedig Olaszországban élt - ahova Maradona alig-alig teszi be a lábát. Érthető is mondjuk, hiszen majd 30 millió eurós (!) adótartozása van. Egyik alkalommal, amikor mégis elutazott Itáliába, azonnal őrizetbe akarták venni a hatóságok emiatt, mire ő csak annyit mondott: „Bocs, fiúk, de most épp nincs ennyi nálam."

Maradona a kétezres évek elejére rendkívüli módon meghízott, az állandó drogfogyasztás és az éjszakázások miatt pedig már annyira rossz állapotban volt, hogy az élete is veszélybe került: 2004 áprilisában rosszul lett, négy percen át volt a klinikai halál állapotában. Ezt követően orvosi és pszichiátriai kezelések sorozatán kellett túlesnie ahhoz, hogy mentális és fizikai állapota helyrejöjjön. Egyik kezelőorvosa szerint, mikor bevitték hozzájuk a pszichiátriára, különböző dühkitörések és hangulatváltozások voltak megfigyelhetőek Maradona viselkedésében. Sőt, szó szerint a kényszerzubbony alkalmazását is fontolóra vették az orvosok. Az egykori csillag, Argentína üdvöskéje romokban hevert, s utólag már elmondható: élete meccsének hosszabbítását ténylegesen a Nagy Bírónak köszönheti. Állapota az utóbbi években sokat javult, és az, hogy 2008-ban kinevezték az argentin nemzeti csapat élére, valóban a Sors ajándéka. Esély volt ez számára arra, hogy ismét domborítson a labdarúgás színpadán, ismét célokat tűzzön ki maga elé. És ugyan a világbajnokságon a németektől elszenvedett vereséget követően úgy nézett ki, mint egy óvodás kisgyermek, akinek ráléptek a homokozó lapátjára, az élet még mindig ad neki lehetőséget a bizonyításra - nemcsak a labdarúgásban. „Diego maradhat a szövetségi kapitány, ha tényleg szeretne. Ő az egyetlen olyan ember az országban, aki azt csinál, amit akar" - jelentette ki a minap az argentin futballszövetség elnöke.
Hosszabbítás következhet: Maradona pedig a kilencvenedik percen túl is példaképpé válhat.
(Még) ne sírj érte, Argentína!

Olvasson tovább: