hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A bennmaradásért küzdenek
A sportbizniszt is érzékenyen érinti a válság

2008. 12. 12.
A gazdasági válság nem csak az iparban vagy a bankok világában érzékelhető: a sportolók és csapatok már most a bőrükön érzik a recesszió hatását. Könnyen elképzelhető például, hogy csődbe megy a Liverpool, vagy a 2012-es londoni olimpia a megszorító intézkedések miatt lesz emlékezetes. A Forma–1-ből pedig már két csapat ki is szállt.

Az európai labdarúgó-topligákat érzékenyen érinti a válság, ugyanis a szponzorok nagy része befektető, akiknek az utóbbi hónapokban visszaesett a bevételük. Ráadásul a nagy csapatok közül sokan óriási hiteleket vettek fel az utóbbi években, és ezek visszafizetése most létszükséglet a bankok számára. Angliában például a négy nagy focicsapat (Manchester United, Chelsea, Liverpool, Arsenal) tartozása mintegy 950 millió font (305 milliárd forint), ami harmada a teljes angol labdarúgás tartozásainak (3 milliárd font). Emellett az utóbbi hetekben a mérkőzések látogatottsága is visszaesett, így több csapat is (például az Everton és a Liverpool) csökkenteni kényszerült a jegyárakat. A liverpooliak más miatt is izgulhatnak, ugyanis 350 millió fontos banki adósságuk visszafizetési határideje januárban lejár, és egyik bank sincs olyan helyzetben, hogy tovább tudja hitelezni ezt az összeget. Ugyanakkor a Manchester Citynél azt sem tudják, mi az, hogy gazdasági válság. A klub új, egyesült arab emírségekbeli tulajdonosai akár 243 millió eurót is hajlandóak lennének kifizetni, ha télen olyan sztárokkal erősíthetnék meg keretüket, mint a kiszemelt David Villa (Valencia) vagy Kaká (AC Milan).
Az angol sportot azonban nem csak a labdarúgás anyagi helyzete aggasztja, a 2012-es londoni olimpia megrendezése még nagyobb problémának tűnik. Tessa Jowell, a londoni játékokért felelős miniszter pár hete egyenesen azt nyilatkozta, hogy nem is pályáztak volna, ha ezt a helyzetet előre látják. A londoni olimpia összköltsége meghaladja a 9 milliárd fontot, amiből 6 milliárdot fizet az állam, 2 milliárdot a lottóbevételek fedeznek, a maradék egyet pedig bankoktól és befektetőktől kívánták összeszedni. Azonban a válság hatására senki nem szeretne mélyen a zsebébe nyúlni, így az érdeklődés jócskán elmaradt a várakozástól. Előfordulhat, hogy az adófizetők „pótolják majd ki” a hiányzó összeget. Az olimpia kapcsán egyébként már korábban is megszorították a kiadásokat, amikor az olimpiai falu építése ütközött financiális gondokba. Akkor úgy oldották meg a problémát, hogy 4 helyett 5 sportoló fog lakni egy apartmanban, aminek köszönhetően mintegy ezerrel kevesebb épületet kell építeni.
A világrendezvények közül nemcsak az olimpia, hanem a labdarúgó-világ- és Európa-bajnokság szervezői is érzékelik a gazdasági válság hatásait. A 2010-es világbajnokságnak Dél-Afrika fog otthont adni. A költségek azonban már most az eredetileg tervezett tízszeresére növekedtek, míg a kormányzatnak több mint 100 millió dolláros rendkívüli támogatást kellett adnia az építkezésekre.
Az autósport is veszélyeztetett területe a gazdasági válságnak, hiszen itt főként olyan csapatok versenyeznek, amelyek autógyártással is foglalkoznak. Az autóipar óriási visszaesését talán először a Honda észlelte, amely ennek következtében ki is szállt a Forma–1-ből, a megemelkedett költségekkel és az autókereslet visszaesésével indokolva a döntést. Rögtön a bejelentés után három befektetői csoport is megkereste a Hondát a csapat megvásárlásának szándékával.
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) reagálása szerint a nemzetközi válság igazából csak tovább mélyítette a már eddig is fennálló problémákat. „A Honda döntése egyértelműen mutatja, amit már régóta hangoztatunk, hogy finanszírozhatatlanul magasak a sportág jelenlegi költségei” – áll a FIA közleményében. A gyors reagálás nem is maradt el, jelentős költségcsökkentésről egyezett meg az istállókat tömörítő szervezet és a FIA. Ebben az idényben egyébként egy csapat már csődbe ment, a Super Aguri még áprilisban szállt ki a versenyből, de a tavaly 21,4 millió fontos veszteséget elkönyvelő Williamsnek sincs könnyű dolga, hiszen szponzorai között olyan bankok is találhatók, melyek érintettek a pénzügyi válságban. A McLaren-Mercedes csapata például 30 százalékos csökkenéssel számol jövőre. Norbert Haug sportigazgató szerint a csapatoknak a következő években a felére kell csökkenteniük a kiadásaikat.
Szintén kénytelen szűkebbre venni költségvetését Tiger Woods: a világhírű golfozóval a General Motors mondta fel a szerződését, ami évi 7 millió dolláros bevételt garantált neki. Bár ez vélhetően nem teszi padlóra Woodsot, aki évek óta a világ legjobban kereső sportolója, csak a reklámbevételeit évi 100 millió dollárra becsülik.
A válság megfékezésére különböző megoldásokat dolgoztak ki a sportágak. A Hajduk Split horvát focicsapat például tőzsdére vonul, követve a Manchester United kilencvenes évekbeli példáját. Az angol másodosztályban a bérsapka bevezetésén gondolkodtak el, ami maximalizálná azt az összeget, amit a csapatok a játékosok fizetésére költhetnek. Ez sok klubnál megszüntethetné az évi több milliárd fontos veszteséget. A Chelsea-nél inkább a leépítés mellett döntöttek, elbocsátottak 15 játékosmegfigyelőt, mondván, hogy munkájuknak úgysem volt sok gyümölcse az utóbbi években. Abramovics (és várhatóan több európai klubcsapat tulajdonosa is) a téli átigazoláson szeretne igazán spórolni, és állítólag addig nem is költene új játékosra, amíg a mellőzöttek közül nem adnak el egyet-kettőt.
Külön érdekesség, hogy az utóbbi években óriási anyagi gondokkal küzdő Ferencváros a gazdasági válság idején új stadionra számíthat, köszönhetően Kevin McCabe-nek, az új tulajdonosnak. Az angol üzletember elmondta, hogy kínai és ausztrál érdekeltségei miatt a magyar csapat minimalizálhatja hazai szponzori függőségeit. Úgy látszik, ami a Liverpoolnak nem sikerült, az a Fradinak összejöhet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!