Megnézi a 100 méteres síkfutás pekingi döntőjét?
– Persze. De tiszta győzelemnek nem lehetünk tanúi. A résztvevők között
nincs egyetlen tiszta sem.
A nyolc futó közül...
– A nyolc biztosan szed valamit.
Ezt nem tudja bizonyítani.
– Ez kétségtelenül így van, de a 10 és a 9,7 másodperc közötti különbséget a
drogok jelentik.
A dopping bárkiből világrekordert csinál?
– Nem, ez egy általános tévhit. A valóságban felfoghatatlanul sokat kell
edzeni, nagyon sok tehetség, egy tökéletes csapat, edzők és ápolók kellenek
hozzá. A különbséget aztán csak a legjobb doppingszerek adják. Az egész egy nagy
kompozíció, minden mindennel összefügg, higgyen nekem. A drogok biztosítják,
hogy ki tudod pihenni magad, hogy elkerüld a katabolikus fázisokat. A
strandröplabda talán egészséges, de a profi sport nem az. Tönkreteszi a testet.
Marion Jones például...
Aki ötszörös érmes volt Sydneyben, 2000-ben ...
– Olyan keménységgel edzett, ahogy senki más. A drogok védték a sérülésektől,
aztán győzött, és begyűjtötte az érmeket.
Büszke rá?
– Persze, még mindig. Nagyon nagy teljesítmény volt benne, és ne gondolja,
hogy a riválisok szegény becsapottak voltak. Minden ország, minden szövetség,
minden profi sportoló érintett, és a felelősök közé tartoznak még a nagy
cipőgyártók is, a Nike és az Adidas. Ismerek sportolókat, akik rekordokat
futottak, majd egy évvel később megsérültek, aztán kaptak egy hívást: „50
százalékkal lejjebb értékeltünk.” Mit gondol, mit tesznek ilyenkor az ilyen
sportolók?
Mit tett a klienseiért?
– A sportolók hallanak szóbeszédeket, és aggódnak, hogy a konkurencia más
trükköket vet be, vagy hogy lebukhatnak, amikor utazni mennek. Nincs hely a
hibák számára, egy hiba tönkreteheti a karrierjüket.
Szóval Ön volt a sportolók drog-terapeutája?
– Sokkal inkább edzője. Együtt találtuk ki, hogy mi a testük számára a
legjobb, és hogy milyen lebomlási időszintet kívánt ez meg. Terveket készítettem
a koktélokhoz és a kúrákhoz, a pénz szerint, amit ajánlottak. Utcai drogok
olcsón, tervezői munka pár tízezerért. A legtöbbször csak küldtem a dolgokat,
néha a sportolók jöttek hozzám.
Ön is egy jó diszkoszvető volt egykor.
– Nagyon jó Mexikóban, de világszinten közepes. Fociztam, bokszoltam,
karatéztam, aztán eljutottam a könnyűatlétikához. 13-14 évesen még hittem a
tiszta sportban.
Akkor miért kezdett el doppingolni?
– Amiért minden sportoló, mert a többiek is csinálták. Hirtelen azok a
srácok, akiket simán megvertem korábban, tíz méterrel többet dobtak. Aztán
lesérültem, de kvalifikálni akartam az olimpiára. A dopping ezzel azzá vált
számomra, amivé a legtöbb sportolónak: a sport részévé. Ha mindennap tizenkét
órát edzel, és az edző másnap újabb tizenkét órát követel, akkor doppingolni
fogsz, mert másképp nem megy. Elolvastam mindent, amit az orvostudományban
találtam, beszéltem más sportolókkal, és rövidesen arról beszéltek: Angel tudja,
Angel ismeri a módját, hogy lehet kikerülni a teszteket. Az első kuncsaftok
tanácsokat kértek, aztán egyszer csak Trevor Graham edző megkérdezte, tudok-e
segíteni. Megmutattam neki az EPO-t, és máris nyakig benne voltam.
És mitől lett a világ legjobb sportolóinak dílere?
– Apám kémiaprofesszor, és én sportoló voltam. Megszállottá váltam, például
mindent megtanultam a tesztoszteronról, hogy van egy olyan fajta, ami nagyon
gyorsan hat, hogy lehet tablettaként és injekcióban is szedni. Aztán izgalmassá
is vált: a legjobbak legjobbjaival dolgozhattam, és még jobbá tehettem őket.
És hogy lett a maga területén a legjobb?
– A pontossággal. Mindenki az EPO-ról beszél, mert divatos, de tudni kell,
hogy az EPO vasbevitel nélkül csak félig hat, vannak olyan oxigénszállítók,
amelyek nélkül semmit nem használ. Az én anyagom neve „EPO-Boost”,
EPO-megsokszorozó. Injekcióval viszem be, amivel sok kis oxigénmolekulát
szabadít fel a teljes testben. Így lehet például az EPO hatását megtízszerezni.
Van több ilyen is a tarsolyában?
– Persze. Legalább húszféle anyagom van, amiről a hatóságok nem is tudnak,
így meg sem találják.
Kikkel dolgozott együtt?
– Mindenekelőtt Trevor Grahammel.
Grahamot életfogytiglannal ültették le, mivel bűnrészes volt Marion Jones,
Tim Montgomery, Justin Gatlin és mások doppingügyeiben. Kivel még?
– Winthrop Grahammel, az unokatestvérével. Maurice Greene edzőjével, John
Smith-szel, a jamaikai Raymond Stewarttal, Dennis Mitchellel...
Aki 1992-ben négyszer nyert 100 méteren aranyat, és ma edző. Világszínvonalú
teljesítmény elképzelhetetlen dopping nélkül?
– Igen. 44 másodperc alatt 400 méter? Elképzelhetetlen. 71 méter a
diszkosszal? Na, ne! Előfordulhat, hogy hátszélben egy 100 méteres futó 9,8
másodpercet fut. De évente tízszer 10 másodperc alatt futni esőben és
forróságban is? Csak doppinggal.
Minden szinten doppingolnak a sportolók?
– Igen, csak az anyag minősége ad különbséget. A szegényebbek egyszerű
szteroidokat szednek, és reménykednek, hogy nem vizsgálják meg őket. Más
viszont, ha a sztárokhoz tartozol, és 50 ezer dollárt keresel havonta, amihez
még a reklámpénzek és a szponzorok is hozzátesznek. Ha fent vagy, befektetsz 100
ezer dollárt, és én keverek egy felfedezhetetlen designer-koktélt. Az ilyen
tervezői drogok több anyagból tevődnek össze, amelyek a kívánt reakciót okozzák,
aztán a végén megváltoztatok a láncban egy-két molekulát, ami aztán a
vizsgálatokat teljes egészében rossz irányba vezeti.
Győzhetnek a hatóságok?
– Elvileg igen, ha minden szövetség, minden szponzor, minden menedzser és
sportoló egyformává válik, minden pénzt, amit a sport a konyhára hoz, ebbe
fektetnek, és ha minden sportolót egy héten legalább kétszer megvizsgálnának,
akkor talán igen. Ami ma történik, az röhejes. Alibi. Amíg léteznek kereskedelmi
profi sport- és szponzori szerződések, amelyek hozzá vannak kötve a
teljesítményhez, addig dopping is lesz.
Az eszme, hogy a sportban a tiszta megmérettetésről van szó, akkor végleg
halott?
– Hát persze. Hacsak vissza nem térünk az antik idők sportjához, ahol még
nem volt pénz, nem volt tévé, Adidas meg Nike. Nyilvánvaló: aki a nyolcadik
lesz, a nagy versenyeken 5000 dollárt kap, aki első, 100 ezret. Erre gondol a
sportoló, és arra is, hogy a többiek is úgyis doppingolnak, és ebben igaza van.
Maguk még arról álmodoznak, hogy egy profi sportoló erkölcsön meg eszméken
gondolkodik? A tiszta profi teljesítmény egy mese.
Akkor ön most a doppingolás legalizálását javasolja?
– Nem, de azt gondolom, hogy az EPO-t, az IGF-et, a tesztoszteront engedni
kéne, ezenkívül az adrenalint, az epitesztoszteront, tehát azokat az anyagokat,
amelyeket a test egyébként is termel, már csak pragmatikus okokból is, mivel
ezeket lényegében lehetetlen kimutatni, de a fair sport miatt is.
És mit tiltana be?
– Minden mást, ami veszélyes lehet. Amfetaminokat, szteroidokat, és a többi.
Vannak tiszta sportágak?
– Könnyűatlétika, úszás, sífutás, kerékpár – ezeket már nem lehet
megmenteni. Golf? Nem tiszta. Futball? A focisták hozzám jönnek, és azt mondják,
állandóan a vonal mellett kell oda-vissza futniuk, anélkül, hogy elfáradnának,
és mindhárom nap játszanak. A kosárlabdázók zsírégetőket szednek, amfetamint,
ephedrint. Még az íjászok is szednek egy úgynevezett Downer nevű drogot, amitől
nyugodt marad a kezük. Mindenki doppingol.
Volt, hogy komolyan vette a vizsgálatot végzőket?
– Nem, kinevettük őket. Ma persze már a nyomozók nevetnek.
2008. 08. 15. (XII/33)
