hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tragédia Peking előtt

2008. 07. 23.
„Gyuri eddigi életét a sportnak szentelte, az olimpiai szerepléstől tette függővé, hogy Hawaiira szervezett esküvője után mennyi időt fordítana a kenura. Most ért volna oda, hogy családot alapítson” – emlékezett Joób Márton, Kolonics György volt edzőtársa. „Kolo” György 36 éves volt, kedden edzés közben vesztette életét, valószínűleg szívprobléma miatt.



Fotó:AP

Kolo kétszeres olimpiai, tizen­ötszörös világbajnok volt, a sportágban
mindenki felnézett rá mint emberre, mint sportolóra egyaránt.

A pekingi olimpián két számban is éremesélyesként tartották számon. „Tekintély
volt a sportágon belül. Hogyha kudarcot vallott az egyik számban, akkor másnap
úgy összeszedte magát, hogy egy másik távon győzni tudott” – nyilatkozta a
Heteknek Joób Márton.

„Olyan ember volt, aki szó szerint egész életét a sportnak, a családjának
szentelte. Ha a gyermekek elé példát kell állítani, ő lenne az” – emlékezett
Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke. Sporttársai szerint igazi
legenda volt, a jelenkor sportolói között „a” magyar olimpikon, akinek neve a
magyar olimpiai zászlót vihetők között is felmerült.

Hosszú évek óta Ludasi Róbert vezette az edzéseit, akinek az irányítása alatt
mutatkozott be az 1991-es párizsi világbajnokságon, ahol újoncként ötödik és
hatodik helyezést ért el négyesben. Egy évvel később talált rá későbbi társára,
Horváth Csabára, akivel a ’95-ös világbajnokságon mind a három számban a dobogó
legfelső fokára állhattak (Kolonics ugyanitt, négyesben még két aranyat nyert).
Az atlantai olimpián 500 méteren, szintén ketten értek át elsőként a célvonalon,
míg négy évvel később Kolo egyesben is olimpiai bajnok lett. Állítólag már
harmincévesen abba akarta hagyni az aktív versenyzést, de igazi sportemberként
hihetetlen erőfeszítéssel készült ötödik olimpiájára (az utóbbi években már
Kozmann Györggyel egy hajóban).

Kedd délelőtt is így kezdték meg a felkészülést, de egy résztáv végén Kolonics
szédülésre panaszkodott, majd a kísérő motorcsónakra dőlve elvesztette
eszméletét. A következő egy órában többen is megpróbálták újraéleszteni, de már
nem tudtak segíteni rajta. Utólag ellentmondásos hírek jelentek meg arról, hogy
a mentők pontosan mikor érkeztek a helyszínre, a súlyos vádak miatt az Országos
Men­tő­szolgálat belső vizsgálatot indított.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az utóbbi években miért szaporodtak meg a
sportolók szívproblémái miatti halálesetek. 2004-ben Fehér Miklós, 2006-ban
Zavadszky Gábor halt meg hasonló körülmények között, mindketten válogatott
labdarúgók voltak. Tavaly Antonio Puerta, a Sevilla futballistája is a pályán
veszítette életét. Ganczer Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség sajtófőnöke
szerint a kajak-kenu és a labdarúgás tipikusan az a két sportág, ahol a
szervezet extrém terhelésnek van kitéve. „Itt csak nagyon nagy fájdalommal lehet
nyerni. Az utolsó pár száz méteren teljes oxigénhiány léphet fel, ráadásul a
szív terhelése is sokszorosa az átlagosnak” – nyilatkozta lapunknak a sajtófőnök,
aki évekig a labdarúgó-válogatott kommunikációs vezetője volt. Dr. Matos Lajos
szívspecialista szerint azok a személyek vannak a leginkább kitéve a
szívritmuszavarok kockázatának, akik nagy fizikai terhelést kapnak. Minden
szívhalálos esetnél kulcskérdés, hogy mennyire gyorsan érkezik a segítség, és
kezdődik el a mellkas nyomogatásával a keringés fenntartása, illetve hogy van-e
a közelben életmentő készülék, defibrillátor.

A szívgyógyász elmondása szerint minden egypercnyi késlekedés tíz százalékkal
rontja a túlélési esélyt.

Azt Joób Márton kenus is meg-erősítette, hogy sokkal erősebb orvosi háttérre és
több kontrollvizsgálatra lenne szükség, hogy a tragikus eseteket el lehessen
kerülni. „Nálunk sokszor csak akkor végeznek terheléses vizsgálatot, ha a
sportoló ezt külön kéri, de az is előfordulhat, hogy erre csak egy-két évente
kerül sor. Pedig az edzéseken is akkora terhelésnek vagyunk kitéve, hogy egy-egy
futam után a partig sem bírunk kievezni” – vázolta a helyzetet a sportoló.

Egy másik világbajnok, Hüttner Csaba szerint már többször előfordult, hogy Kolo
rosszul lett edzés közben, de ahhoz, hogy ennek okát kiderítsék, többnapos
terheléses vizsgálatokra lett volna szükség. Bár két hete a Sportkórházban
Kolonics részt vett egy kivizsgáláson, ott semmilyen rendellenességet nem
állapítottak meg.

Ganczer Gábor szerint ennek ellenére Kolo személye volt a garancia arra, hogy
egészsége rendben van, ugyanis ha már két napnál többet volt náthás, akkor is
orvoshoz fordult. Véleménye szerint azonban a vizsgálatok sem tudják majd
kimutatni a mostani tragédia igazi okát, ugyanúgy, ahogy a váratlanul elhunyt
focisták esetében sem.

Semmilyen vizsgálat sem pótolhatja azonban azt a hiányt, amit Kolo maga után
hagyott. Az olimpiát társai az ő emlékversenyének tekintik…

„Megdöbbenéssel értesültem Kolonics György olimpiai bajnok társam és barátom
tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról – írta blogjában Schmitt Pál, a
Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Majd hozzátette: – Osztozom a család
fájdalmában, bízom benne, hogy Gyuri elvesztése megsokszorozza az olimpiára
készülő sportolók elszántságát, erejét, nemcsak a vízen, hanem minden
sportpályán. Őérte is fognak edzeni és versenyezni a pekingi magyar csapat
tagjai.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!