Kereső toggle

Kié lesz az Aranylabda?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A legnagyobb elismerés, ami focistát érhet, az Aranylabda. Olyan csillagok,
mint Paolo Maldini vagy David Beckham sosem kapták meg. Ezúttal összegyűjtöttük
azt a hét játékost, akik idén eséllyel pályáznak a kitüntetésre.

A hivatalos végeredményt december 2-ára ígérik.

1. Kaká

Egy Bajnokok Ligája-győztes játékos mindig komoly eséllyel pályázik az év
végi Aranylabdára. Nincs ez másképp idén sem, főleg, hogy a Milan tavaszi
menetelése során a brazil vette hátára a csapatot. A Manchester Unitedet az
elődöntőben egymaga intézte el, és ennek köszönheti, hogy a manchesteri
Cristiano Ronaldónál nagyobb esélye van az év legjobbja címre. Amennyiben mégsem
ő nyeri el a díjat, akkor azt gyengébb őszi teljesítményének köszönheti.

A pályán kívüli tényezők is tovább erősítik Kaká esélyeit. A brazil köztudottan
igazi sportember, népszerű focista. Góljai után jellegzetesen az ég felé emeli
kezét. Ennek oka, hogy gyerekkorában kis híján tragikus baleset érte a családi
úszómedencénél. Eltört az egyik hátcsigolyája, de csodával határos módon
felépült belőle. Kaká úgy véli, Jézus Krisztus kegyelméből lehet ma az, aki,
ezért minden gólja után erre emlékezik. Esélye az Aranylabdára: 55%százalék.

2. Cristiano Ronaldo

Angol bajnok és a világ legjobb csapatának vezéregyénisége. Cselei
élményszámba mennek, és rendkívül gólerős. Középpályás létére idén 51 mérkőzést
játszott, és 26 gólt lőtt, míg Kaká csak 15-öt. Ősszel is brillírozik, csapata
is menetel, csak az a Milan elleni BL-elődöntő ne lett volna…

Brazil riválisához hasonlóan 2003-ban, még ismeretlen játékosként került
jelenlegi klubjához. A Manchester United stadionavatót játszott a Sporting
Lisszabonnal, és a Bölöni László által felfedezett focista többször is úgy
felforgatta a manchesteri védelmet, hogy az angol csapat játékosai a mérkőzés
után könyörögni kezdtek Sir Alex Fergusonnak, hogy vegye meg a fiatal portugált.

Magánéletét tekintve Kaká ellentétének is nevezhetjük. Nővére szerint nem egy
romantikus alkat, ebből kifolyólag gyakran kerül a bulvárlapok címlapjára.
Időnként a pályán is színészkedik, emiatt az angol közönség sokszor kifütyüli.
Esélye az Aranylabdára: 45%százalék.

3. Lionel Messi

Az Aranylabda titkos esélyese, a legnagyobb argentin tehetség Diego Maradona
óta. Őszre a Barcelona első számú csillaga lett, háttérbe szorítva Ronaldinhót
és Eto’ót. A „Maradona párhuzamot” tovább erősítette azzal, hogy tavasszal a
Getafe ellen ugyanolyan szólógólt lőtt, mint 1986-ban Maradona Angliának. Nem
befejező csatár, mégis vezeti a házi góllövőlistát, pechjére a Barcelona idén
trófea nélkül maradt, és ősszel sem az igazi.

A zárkózott természetű argentin azonban már azért is hálás, hogy profi sportoló
lett belőle. Tizenegy éves korában növekedésihormon-hiányt diagnosztizáltak
nála, és úgy tűnt, nem lesz meg a havi 500 font a gyógykezelésre. Az FC
Barcelona azonban családostul átköltöztette Spanyolországba, fizette a
költségeket, és szerződést ajánlott neki. Messi a katalánok segítségét azzal
hálálta meg, hogy húsz éves korára a világ egyik legjobb játékosává nőtte ki
magát. Esélye az Aranylabdára: 40%százalék.

4. Ruud van Nistelrooy

Miután tavaly elküldték Manchesterből, sokan leírták a harmincegy éves
holland csatárt. Van Nistelrooy azonban rácáfolt a kétkedőkre. Kiszorította a
brazil Ronaldót a kezdőcsapatból, spanyol gólkirály lett, és főszerepet vállalt
abban, hogy a királyi klub négy év után ismét bajnoki címet ünnepelhetett. Igaz,
a Bajnokok Ligájában nem tudott maradandót alkotni.

Van Nistelrooy igazi későn érő típus. Tinédzserkorában tehetségtelennek
tartották, és le akarták beszélni arról, hogy focistának menjen. Huszonegy éves
korában még a holland másodosztályban szerepelt, hat év múlva viszont angol
gólkirály lett. Napjaink leggólveszélyesebb játékosai között tartják számon.
Esélye az Aranylabdára: 30%százalék.

5. Francesco Totti

A klubhűség szimbólumaként is ismert olasz játékos 31 évesen produkálta élete
legjobb szezonját. Korábban többször hívta a Real Madrid is, meg is állná helyét
a királyi gárdánál, ám Totti egész pályafutását az AS Románál szeretné
eltölteni. Habár nem klasszikus értelemben vett befejező csatár, idén mégis ő
kapta a kontinens legeredményesebb játékosának járó díjat, az Aranycipőt. Az
olasz bajnokságban 26 góllal lett gólkirály (pedig öt büntetőt is elhibázott!),
klubját pedig kupagyőzelemhez segítette. Emellett gyakran jótékonykodik, és
lassan tíz éve a legjobb játékosok közé tartozik. Esélye az Aranylabdára:
25%százalék.

6. Didier Drogba

A Chelsea extravagáns támadója arra vágyik, hogy George Weah után ő legyen a
második afrikai játékos, aki Aranylabdát kap. Ennek érdekében csapatát angol FA-
és Ligakupa-győzelemhez segítette, és ő lett a Premier Liga gólkirálya. José
Mourinho egyik kedvenc játékosa volt, és amikor a portugál edző lapátra került a
londoni klubnál, az elefántcsontparti játékos sírva fakadt.

Drogba egyike a rasszizmus ellen aktívan küzdő focistáknak. Nemrég szokatlan
módját választotta a figyelemfelhívásnak: úgy gondolta, rappelve fogja elmondani
véleményét a fajgyűlöletről. Drogbától amúgy sem áll messze a műfaj: tavasszal
életéről és sikereiről saját albumot adott ki. Esélye az Aranylabdára:
20%százalék.

7. Wayne Rooney

A legfrissebb kimutatások szerint Rooney médiaértéke az egyik legnagyobb a
világon. Tavasszal 16 bajnoki góllal zárta a szezont, amivel óriási érdeme volt
abban, hogy a Manchester United újra angol bajnok lett. Ősszel is kiválóan
játszik, igaz többször is megsérült. Robusztus termete ellenére szélvészgyors,
9,7 métert tesz meg másodpercenként (összehasonlításként: Maurice Greene
sprinter rekordja 10 m/s…).

És még csak most ünnepelte 22. születésnapját! Esélye az Aranylabdára:
10%százalék.

Olvasson tovább: