Kereső toggle

Csúcsra járatva

Interjú Patyi Melinda kajakvilágbajnokkal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A szokásos munkamennyiségen túl a közönség teljesítményének tudja be a
tizenkét magyar aranyéremmel zárult szegedi kajak-kenu világbajnokság
eredményeit Patyi Melinda. Világbajnokunk reméli, hogy az idei verseny meggyőzi
az illetékeseket: a kajak-kenunak továbbra is az olimpiai sportágak között van a
helye.

Hogyan ismerkedtél meg a kajakozással?

– Szinte mindent kipróbáltam gyerekkoromban, amit csak lehetett – kezdve az
úszástól egészen a futballig –, mert szüleim mindig is ragaszkodtak hozzá, hogy
sportoljak valamit. Aztán később a bátyám elkezdett kajakozni, és látva őt,
valahogy engem is megfogott ez a sportág. Tízéves lehettem akkoriban.

Milyen állomásokon keresztül vezetett az út a felnőtt válogatottságig?

– A serdülőválogatottba utolsó évesként kerültem be, így kellett még egy kis
idő, hogy letegyem a névjegyem. Tizennyolc évesen kijutottam Brazíliába
ifiválogatottként a világbajnokságra, ahol 1000 méteren hetedik lettem egyesben.
Igaz, a következő év kimaradt válogatott szinten, mert ifiből elég nehéz ilyen
erős vetélytársak mellett egyből bekerülni a felnőttek közé. A 2003-as esztendő
aztán kárpótolt, mert Paksy Timivel kétszázon világbajnok lettem életem első
felnőtt vb-jén. Az idei évet pedig sikerült megalapozni négyesben, a 200 méteren
szerzett Európa-bajnoki aranyéremmel.

Milyen felkészülés előzte meg a szegedi vb-t? Mi a titka a soha nem látott
éremesőnek?

– Nincs szó semmi különös titokról, az edzésprogram sem sokban tért el az
eddigiektől. Az ok prózaibb: ekkora pluszmotivációt jelent az embernek, ha hazai
közönség előtt versenyezhet, egész pontosan, ekkora hazai közönség előtt. Az
ellenfelek közül is nem kevesen odajöttek hozzánk, hogy szinte hihetetlen az a
hangulat, amit Szegeden tapasztalnak. Sokan látták a ’98-as szegedi
világbajnokság felvételeit is, de ők is úgy vélték, élőben egészen más a
verseny, mint a televízión keresztül.

Az idei úszó-Európa-bajnokságon több magyar versenyzőt „agyonnyomott” a nagy
várakozás, amit a hazai közönségnek tulajdonítottak. Úgy tűnik, ti nemigen
rágódtatok ezen…

– Valóban nem. Szerintem inkább hálásnak kell lenni azért, ha az ember
életében megadatik, hogy sok ember előtt versenyezhet. Én például a
bemelegítésnél is libabőrös lettem, amikor hallottam a hatalmas ovációt egy-egy
versenyszám után. Pedig nem a lelátó közelében voltam, de olyan hangos volt a
szurkolás, mintha mellettem kiabáltak volna.

Hogyan állt össze a Paksy– Kovács–Janics–Patyi négyes?

– Én idén kerültem át Fábiánné Rozsnyói Katalin kezei alá, így ennek az
egységnek nem régóta vagyok a tagja. Időigényes folyamat, mire az edző
mindenkinek megtalálja a helyét, de szerencsére Kati néni jól és gyorsan átlátja
a dolgokat, így számunkra ez az időszak lerövidült. A csapatban hatan vagyunk,
és mivel nekem még voltak állóképességbeli lemaradásaim, a 200-as egységben
jutott számomra hely.

Milyenek a kapcsolatok a csapaton belül?

– Szerintem remek, jó csapattársakhoz illően. De mivel egész évben szinte
össze vagyunk zárva, a pihenők ideje alatt mindenki a saját ismerőseit helyezi
előtérbe. Ettől függetlenül most a hathetes pihenő alatt is gyakran beszélünk
egymással Paksy Timivel.

Előnyként vagy hátrányként élted meg, hogy az utolsó versenyszámok egyike
volt az, amiben te is indultál?

– Ha azt vesszük, hogy a közönség addigra már a „csúcsra volt járatva”,
akkor mindenképpen előny. Az viszont kissé fájó volt, hogy a versenyt közvetítő
televízióscsatorna már pakolt, mire elkezdődött a K–2 200 m eredményhirdetése,
így az nem is került műsorba.

Mit tudsz arról, hogy benne marad-e a kajak-kenu az olimpiai programban?
Kell-e egyáltalán nektek, versenyzőknek ezekkel az ügyekkel foglalkozni?

– Természetesen mindegyikünk figyelemmel kíséri a nemzetközi sajtóban az ügy
alakulását, hiszen mindnyájunkat érint. Egyvalamit nagyon remélek: azt, hogy
akik hivatottak az ügyben dönteni, látták a szegedi világbajnokságot. Szerintem,
ha figyelemmel kísérték, akkor meggyőződhettek arról, mennyi embert vonz és
foglalkoztat ez a sportág. Állíthatom, hogy az ország minden pontjáról érkeztek
szurkolók, akik saját pénzüket áldozták azért, hogy láthassanak bennünket.

Világbajnok kajakosként meg lehet úgy élni, hogy nem vállalsz polgári állást?


– Van egy lakásom, amit bérlek, és van egy saját autóm. Saját lábon állok,
de szponzorok nélkül igencsak nehéz lenne. Nekem az Antenna Hungária a
támogatóm, és nagyon fontos segítséget nyújt, hiszen edzőtáborok idején 500 ezer
forintot is ki kell fizetnünk, és valljuk be: saját zsebből nem kis
teljesítmény. Mindent egybevetve nem panaszkodhatom. Az olimpiai aranyéremmel
persze anyagi értelemben is más kategóriába kerül az ember…

Ha megkérdezném, mik a céljaid, nyilván azt mondanád, bekerülni egy olimpiai
számban versenyző egységbe és aranyat nyerni Pekingben. De mi lesz azután?

– A kajakos célokat eltaláltad, az azt követő időkön viszont még korai lenne
gondolkodnom. Idén utolsó éves vagyok a Budapesti Műszaki Főiskolán, de az
elsőbbség továbbra is a sporté.

Olvasson tovább: