Kereső toggle

10. Vízilabda-vizes vb, Barcelona

Világbajnok a Kemény-csapat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A barcelonai világbajnokságon Magyarország vízilabda-válogatottja világbajnok lett. Kemény Dénes csapatának a csoportelsőség után a szlovákokon, majd a görögökön keresztül vezetett az útja a világbajnoki döntőbe, ahol az ellenfelünk a
klasszis olasz válogatott volt. 



Risztov Éva három ezüstérmével az úszócsapat legeredményesebb tagja lett Fotó: Reuters

A világbajnoki arany sorsa hallatlanul izgalmas, mondhatni drámai csatában dőlt el. Többszöri hazai előny ellenére az olaszok minduntalan kiegyenlítettek, s már-már félő volt, hogy válogatottunk a győzelem kapujában, mint a sydneyi olimpia óta számtalanszor, most is megtorpan. Kásás Tamásék keze azonban a hosszabbításban 8:8 után sem remegett meg, és ismét kiharcolták azt a kétgólos előnyt, amit a mérkőzés során már annyiszor, és végül 11:9-es fantasztikus eredménnyel bebiztosították a vb-aranyat. Szívósék első, 1973-as aranya után Magyarország megszerezte a második világbajnoki aranyát, és ezzel a vízilabda világbajnoki éremtáblázatban is két arany, négy ezüst és egy bronzzal az első helyre került. Minden bizonnyal megtört a jég Kemény Dénes válogatottjánál, amely három éve, az olimpiai arany után, annak ellenére, hogy szakmailag a világ legjobb csapataként értékelték, egyetlen világversenyen sem tudott a dobogó felső fokára lépni. A dobogó csúcsáról a válogatott ezúttal felszabadultan tekinthet előre a hamarosan esedékes New York-i világligára, és a 2004-es athéni olimpiára. 



A magyar pólósok már mindent megnyertek Fotó: Reuters

A barcelonai vébén úszóink is szépen gyűjtöttek az érmekből. Risztov Éva Európa-bajnoknő három versenyszámban is ezüstérmes lett, míg a férfiaknál a 17 éves Cseh László 400 m vegyesben új Európa- és magyar-csúcsot úszva lett ezüstérmes úgy, hogy vetélytársa , az amerikai Phelps csak világcsúcs beállítása mellett tudta egy tempóval megelőzni a fiatal magyar tehetséget. Cseh ezüstérmével Darnyi Tamás 12 éves Európa- és hazai-csúcsát döntötte meg. Phelps egyébként szenzációsan versenyzett, összesen három aranyérmet gyűjtött, és öt világcsúcsot úszott Barcelonában. A világbajnokságon a legnagyobb aratást az Egyesült Államok végezte 12 arany, 13 ezüst és 6 bronzérem begyűjtésével, második Oroszország, és a harmadik Ausztrália lett. Magyarország az éremeső táblázaton, 1 arany, 4 ezüst és 1 bronzéremmel a tizenkettedik helyet szerezte meg.

Olvasson tovább: