hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Időutazás az esztétikum világában
Az ipari formától a harmonikus vonalakig

2002. 10. 06.
A demokráciára kárhoztatott ember szükségét érzi annak, hogy az anyagi jólét külső jegyeivel vegye körül magát. Ennek ideális eszköze az autó. Egy járműnek ízléskifejezőnek és karakteresnek kell lennie, mint amilyenek mi vagyunk. Hogy ez a többség esetében mégsem így van? Erről nem az autóvásárlók tehetnek.



A harmadik évezred formavilága – Bugatti EB 

Motorizált szekerek

Évszázadokon keresztül, egészen a 19. század végéig a lovak patáinak megnyugtató csattogása uralta az utakat. Csak a tehetősebb emberek utaztak postakocsijáratokon, amely legalább olyan drága mulatság volt, mint manapság a repülés. A fáradtan nyerítő lovak mellett azonban a technikatörténet új találmánya, a belső égés? motor duruzsolása is helyet követelt magának. Carl Benz 1885-ben elkészített háromkerek? motorkocsijának formavilága leginkább egy "félbevágott" fogathoz hasonlított, és a lovas kocsi stilisztikai jegyei még évtizedeken keresztül uralták a kor autómobiljait. Kezdetben a kocsi utasai egymással szemben foglaltak helyet, de volt olyan modell, ahol háttal ültek egymásnak. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!