hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szuper három évre a Calgary játékosa
NHL

2000. 09. 16.
Hétfőn minden eldőlt. Szuper Levente lett az első magyar szerződtetett játékosa az észak-amerikai profi ligának, az NHL-nek. A Ferencváros egykori kapusa hároméves szerződést írt alá a Calgary Flames gárdájához. A tehetséges hálóőr játékjogát júniusban megszerző "Lángok" vezetői mindenben megegyeztek Szuper ügynökével, így Levente aláírta a kontraktust. Az első idényben valószínűleg a Calgary farmcsapatát (St. John) erősítő 20 éves játékos 350 ezer dollárt vehet át.

Ez az összeg a következő 2 évben tovább emelkedik majd, és a bemutatkozásra is
sor kerülhet. Az 1989-es bajnok egyébként két rutinos kapussal rendelkezik. Mike Vemon
a Stanley-kupa győzelem idején itt játszott, idén tért vissza sikerei színhelyére.
Fred Braitwaite pedig a jelen idők egyik legnagyobb tehetsége. A színes bőr? cerberus
régi ismerőse Szupernek, aki elmondta, hogy új klubjában mindenki segíti, és úgy érzi,
befogadták. A múlt héten kezdődött edzőtáborban már Levente is együtt készül társaival,
akik között a legnagyobb név Valerij Bure, az "Orosz Rakéta", Pavel testvéröccse.
Szuper mellett – aki az elmúlt szezonokat az OHL-be tartozó Ottawa 67-s együttesénél
töltötte – még egy magyar játékos kapott meghívást egy NHL-egyesület edzőtáborába.
Gröschl Tamást tavaly draftolta az Edmonton Oilers. Az ötszörös bajnok csapat még
nem kötött megállapodást az Újpestről elszármazott csatárral, aki, ha az idény végéig
nem kap szerződést, jövőre szabadon igazolhat másik csapathoz a legmagasabban
jegyzett bajnokságon belül. Magyar származású játékosok viszont már terelték a
"pakkot" az amerikai jégmezőkön. Gus Bodnar 1945-ben a Toronto Maple Leafs gárdájával
nyert Stanley-t. Joseph "Bronco" Horvath pedig a Boston Bruins szélsőjeként lett gólkirály
1961-ben a Montreal legendájával, Bernie "Boom-Boom" Geoffrionnal társbérletben.

David Fenyves a Philadelphia Flyers védőjeként ügyködött 1987–91 között.

Jelenleg a Los Angeles Kings alkalmazottja Zigmund Pálffy, aki szlovák válogatott, de
szintén magyar felmenőktől származik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!