hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A számláknak nincs víziójuk

1999. 10. 16.
Beppo Mauhart, az Osztrák Labdarúgó Szövetség elnöke a szerdai bécsi lapoknak adott nyilatkozataiban az UEFA keddi döntésével kapcsolatban – amelynek értelmében Portugália rendezi 2004-ben a labdarúgó Eb-t – megismételte, hogy mély csalódottságot érez, s kijelentette: nem zárja ki, hogy Ausztria és Magyarország máskor is közösen pályázzon, de már nélküle. Ugyanakkor a Der Standard cím? lapban egyebek között sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy Kelet-Európának tovább kell várnia az Eb-hez hasonló eseményre, mert, mint mondta, a térség lakosai aligha engedhetik meg maguknak, hogy Portugáliába utazzanak egy-egy meccs kedvéért. Ugyanakkor bátornak minősítette az UEFA döntését, amiért nem Spanyolországnak, hanem Portugáliának ítélte a rendezés jogát, mintegy megértve és elfogadva azt az érvet, hogy a kis országoknak az ilyen rendezvények afféle fejlesztési segélyt is jelentenek. A Die Presse cím? lap kommentárban foglalkozott az UEFA döntésével, s ebben egyebek között azt írta: akinek nincsenek víziói, az nem tud perspektívákat feltárni. De mire jók a víziók egy olyan korban, amelyre egészen más gondolkodásmód jellemző: Mauhartnak az a – döntés előtt hangoztatott – érve, amely szerint az innovatív döntés az lenne, ha az osztrák-magyar pályázat nyerné el a rendezés jogát, süket fülekre talált. A tény az, hogy milliós öszszegeket megmozgató események ügyében az integrációról szóló beszédek üres szavakká válnak. A kettős pályázat megkettőzi a problémákat is. A számlák nem ismernek sportpolitikai víziókat – írta a lap. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!