Kereső toggle

Liberland: igény, az volna rá

Szerb–horvát senki földjére álmodták meg a Duna Monacóját

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy felhőkarcolókkal benépesített miniállam adók és szegénység nélkül – ezzel kecsegteti követőit és nem utolsósorban a befektetőket Vít Jedlicka, cseh politi-kus, a Liberland néven kikiáltott új „állam” alapítója. A horvát és szerb határ közötti senki földjén, a Duna árterületére megálmodott város kommunikációs szempontból hatalmas siker: részvényesek, befektetők és telepesek is élénken érdeklődnek a lehetőség iránt. A bökkenő csak az, hogy a horvát rendőrség mindenkit letartóztat, aki Liberland területére be akar lépni. A Hetek munkatársa a harmadik alkalommal megrendezett Liberland Weekend Party-t látogatta meg.

Érdekes kötődést ad egy témához, amikor az ember ott ül abban az irodában, ahol először csörren meg a telefon egy később világhírré dagadó üggyel kapcsolatban. Így volt ez április 13-án, amikor a horvátországi Hercegszőlősön Sólya Dénes járási elöljáró irodájában ültünk, és filmes ügyekről beszélgettünk. A megcsörrenő telefon másik végén az eszéki rádió munkatársai érdeklődtek, hogy mit tud a frissen kikiáltott új államról, Liberlandről.

„Ezek azt hiszik, hogy az embernek van ideje ilyen ostobaságokkal foglalkozni!” – csattant fel az elöljáró, mikor letette a telefont, de öt perc múlva a következő hívás már Zágrábból, a minisztériumból érkezett. Vít Jedlička médiahacknek tűnő bejelentése pedig elindult a világhír felé…

Egy kis történelem

A több mint húsz éve véget ért szerb–horvát háború máig sok rendezetlen kérdést hagyott maga után. Egy ilyen ügy a helyiek által Sziga-szigetnek, vagy Szigának nevezett terület is, melynek története még korábbra nyúlik vissza. A drávaközi szakaszon a Duna több kanyart is tett, amit követtek a telekhatárok is. A jugoszláv kormány az ötvenes években levágta ezeket a kanyarokat s ezzel átrajzolta a teleknyilvántartást is, de akkor – egy állam lévén – nem voltak lényegesek ezek a kérdések.

Jugoszlávia szétesése, majd a háború lezárása után Sziga és több más terület hovatartozása is vitatottá vált. Horvátország az eredeti telekhatárokhoz ragaszkodik, míg Szerbia kiegyezne a Duna vonalával, mint új határral. Ennek elfogadása azonban Horvátországnak jelentene nagyobb területi veszteséget, ezért egyfajta patthelyzet alakult ki, ami látszólagos béke a szőnyeg alá söpört problémák felett.

Vít Jedlička hátsó vonalban lévő cseh politikus akciója pedig pontosan ebbe a hallgatólagos egyensúlyba rondított bele, amikor április 13-án, az addig virtuálisan létező Liberland nevű állam nevében benyújtotta igényét erre a „senki földjére”.

Kiderült, hogy nem vicc

Liberland szárazföldön a Vörösmarttól induló gátrendszeren futó úton közelíthető meg, de ennek bejáratát jelenleg a horvát határőrség éjjel-nappal őrzi. Bisztricán Hajnalka, a többségében magyarok lakta település polgármestere szerint az ott élők csak nevettek és viccnek tartották Liberlandet. De amikor május elsején több évtizedes szokás szerint lementek a Sziga mellett fekvő területre majálist ünnepelni, majd másnap többen elmentek a boltba kenyérért, akkor a horvát határőrség már nem engedte őket vissza. Elkezdték a terület hermetikus lezárását.

„Sólya Dénessel sokat kilincseltünk azért, hogy legalább a helyi lakosok lemehessenek a területre, de a határőrség hol megengedi, hol nem” – mondta a polgármester asszony, aki a helyi lakosok többségével ellentétben jó lehetőséget lát az „államalapítást” övező médiafigyelemben. Szerinte az adottságokban akár Villánnyal is vetekedő borvidék szépségei több turistát vonzanának, ha egy kis reklámot kapna.

„Meg ne próbáljanak lemenni, mert az elnök urat is bilincsben vitték el a rendőrök” – kaptuk a jó tanácsot a helyi kocsmában, ahol kisebb meglepetést okozott, amikor május 29-én a történet megírásához bementünk segítséget kérni. Úgy tudtuk, hogy helybeli kíséretével lemehetünk a területre. A jól informált törzsközönség szerint viszont Vít Jedličkát pár hete letartóztatták, majd 2400 kuna (körülbelül 96 ezer forint) bírság kiszabása után elengedték.

„Miért ezzel a hülyeséggel foglalkoznak? Miért nem az itt élő magyarok sorsáról akarnak írni? Senki nem fogja lekísérni magukat!” – sorjáztak a megjegyzések, míg végül a helyi taxis felajánlotta, hogy ha megér nekünk 50 kunát, akkor bevállal egy próbát a gáton. Az ajánlatot tett követte és elindultunk.

Talán éppen váltásidőszak lehetett, de az út bejáratánál nem volt ott a rendőrség, így bátran vágtunk neki a mindössze ötkilométeres távnak. Azonban mintegy két kilométer megtétele után egy váratlanul elénk kanyarodó járőrkocsi vetett véget az utazásnak. „Csak a Szúnyog csárdáig mennénk” – füllentette sofőrünk, mi pedig horvát nyelvtudás híján bölcsebbnek láttuk a hallgatást. „A csárdához vezető út víz alatt van, de egyébként is tilos lemenni. Forduljanak vissza!” – A taxis megkönnyebbülten, mi csalódottan fogadtuk a parancsot.

A híd nem volt messze

A Duna horvát oldalán fekvő Batinát (Kiskőszeg) ma híd köti össze a szerb oldallal. Az egykor virágzó, kompkikötőjéről ismert település mára lepusztult és a lakók többsége máshol keres megélhetést. A központban lévő kocsmában, ahová wifi formájában érkezett meg a fejlődés, szintén téma Liberland. A Duna-parti teraszról pedig este látszanak is a szerb oldalon álló „Liberland base camp” fényei. Oda indultunk ismerkedni a leendő új ország telepeseivel.

Tényleg magas a vízállás – állapítottuk meg a hídon a horvát határsorompó elhagyása után. „A szerbeknek azt mondjátok, hogy Somborba megyünk” – kérlelt horvát kísérőnk, aki viccesen jegyezte meg, hogy örülne, ha este majd visszaengednék. A szerb határőr szabatos angolsággal hosszan tudakolta utazásunk célját, majd megnyomta a sorompónyitó gombját.

A Harmadik Liberland Weekend Party szervezői pontos GPS koordinátát adtak az érdeklődőknek. Mi is ez alapján próbáltunk tájékozódni, de a határt jelentő vashíd alá visszakanyarodó, egyre kátyúsabb murvás úton méterenként nőtt bennünk a bizonytalanság.

Ott a zászló! – fedeztük fel az egész világot bejárt képekről ismert sátrat. Sehol senki, de kisvártatva egy rasztahajú, széles mosolyú brazil srác köszöntött bennünket. Sorban előkerültek a többiek is: George Írországból, Martina Csehországból, de voltak Hollandiából, Németországból és Svájcból is.

Az este hattól hirdetett rendezvény induló létszáma elég soványnak tűnt, de Crown, a már említett brazil „világpolgár” megnyugtatott bennünket, hogy sokan vannak úton, és az elnök úr is megérkezik majd 11 óra körül. Gyorsan elmesélte, hogy ő szervezi az érkezők elhelyezését, és a központi sátrat is ő építette. „A szerb határőrökkel jó a kapcsolat, reggelente bejárnak kávét inni és este a váltás után is szívesen elfogadnak egy üveg sört. A szemeteshordót is tőlük kaptuk” – mutatja büszkén a méretes szerzeményt, de fotózni nem szabad őket, mert ez a megállapodás.

Csak sör meg wifi legyen

Közben egy terepjáró érkezik, melyből két német fiatalember száll ki hátizsákokkal. Elmondásuk szerint 16 órája voltak úton repülővel, vonattal, busszal és stoppal. Végül a Liberlandet támogató svájci alapítvány vette fel őket. Később a csomagtartóból előkerül az alapítvány támogatása is nyolc karton sör formájában. Meg is állapítjuk, hogy az államalapításhoz két fontos dolog kell: sör és wifi, a földterület másodlagos.

Crownnal beszélgetve megtudtuk, hogy Brazíliában az őserdőben született, és ezért a föld gyermekének tartja magát. Felesége holland, és mindketten uniós polgárok, de nem hisznek az államhatárokban. „A föld mindenkié és nem a kormányoké” – mondja biztatóan, majd értetlenkedve meséli, mennyi bajuk van a horvát hatóságokkal.

Liberland valójában a tábortól mintegy hat kilométerrel délre, a folyó másik oldalán van, ahová csónakokkal próbálnak lejutni, de a horvát határőrség állandóan letartóztatja őket. „Nem tudnak mit kezdeni velünk. Egy éjszakára bevisznek, majd reggel kiengednek. Nem tudnak vádat emelni, mert akkor ki kellene jelenteniük, hogy horvát területre léptünk. Azt pedig nem akarják, mert akkor el kellene ismerni a Dunát határnak. Ezért csak ijesztgetnek, de nincs komolyabb ügy. Egyébként egyetlen vendégnek sem kell csónakba ülnie, ha nem akar, de visszatartani sem fogunk senkit” – magyarázta Crown.

George Írországból érkezett és dokumentumfilmet készít Liberland történetéről. Lelkendezve meséli, milyen szerencséjük volt, mert őket is letartóztatták! Ez pedig nagyon kellett a filmhez. A beszélgetés közben egyszer csak egy vadmalac érkezik a bozótból, majd kisvártatva egy méretes koca. Visszahőkölünk, de kiderül, hogy az ötven méterre lévő helyi csárda „háziállatairól” van szó.

A csárdában Mónika, a magyar származású pincér irányítja a dolgokat, míg Mirko, a tulaj borozgat a vendégekkel. Egy fiatal szakács kondérokban főzi a dunai halpaprikást. A helyi háromfős, de összesen alig húszfogú zenekar minden asztalnál próbálkozik. Mónika szerint szép forgalmat hozott ez a Liberland-ügy ide a világvégére.

A frissen érkezett német fiatalokhoz közben páran csatlakoznak Belgiumból. Sátrat vernek, majd tüzet raknak. Az esti sütögetés mellett minden kérdésünkre választ kapunk.

Nem gond, hogy árterületről van szó, mert majd gátakkal megvédik, mint Hollandiát.

A terület nem kicsi, hét négyzetkilométer, ami háromszor akkora, mint Monaco. No és gondoljunk csak bele, mit jelentene itt, a Dunán egy Monacóhoz hasonlóan gazdag állam!

Adó nem kell, majd az épít utakat, akinek szüksége van rá. Miden mást megoldanak fizetős szolgáltatásokkal.

A beszélgetésből lassan kibontakozó libertariánus állam, melyben csak egy elnök van, de nincs kormány és nincsenek adók, teljes lelkesedéssel tölti el a hétvégi telepeseket. Bennünket pedig már csak az foglalkoztat, hogy a jelentkezők többsége miért éppen az EU-ból akar Liberlandbe költözni. Erre azonban nincs válasz és az elnök úrra való várakozást is feladjuk. Lassan hazafelé indulunk. Crown búcsúzik és közli, hogy szívesen látnak máskor is, ha pedig nincs sátrunk, akkor a környéken vannak olcsó szálláshelyek.

Olvasson tovább: