A kutatás egészen hamar eredményt hozott, a tetemet az eltűnés utáni délelőtt megtalálták az egyik szurdok szájánál, és a nyomok egyértelműen elárulták a tettes személyét: medve volt, vagyis a koma rákapott a bárányhúsra, hogy jobb kondícióban vágjon neki a télnek. Persze az eset nem bírt olyan hírértékkel, hogy bekerült volna az esti román híradókba, pláne nem terjedt át a hír a határon, ám nekem olyan szerencsém volt, hogy amikor látogatóba érkeztem, már odaszoktatták a medvét a leshez. „Egyelőre így tartjuk távol a nyájtól, de a vadászok intézik a sorát” – mondta Viorel, akihez sajtért indultam. A környékbeli falvakban persze komoly pletykák kezdtek keringeni, itt láttak medvét, meg ott, sőt volt, aki este a saját kertjében látta, hallotta kutakodni a bundás komát. Az erdélyi hegységekben jelentős számban él a barnamedve, de itt a Bihar- hegységben kevésbé elterjedt, így kisebb a nyájakra leskelődő egyedek száma is. „Az Érc-hegység völgyeiből jönnek át ilyenkor a tél közeledte előtt a bihari tájra, hogy megszedjék az irhájukat a teleléshez” – jegyezte meg Radu Vasile, aki bár a falu egyetlen puskás embere, még nem lőtt medvére soha. Amilyen ritka erre a medve, még örvendezni is lehetne a látogatásának, de sajnos a feltűnése komoly gondot okoz, hiszen elzavarni nem könnyű, így olyan vendég őkelme, akit nehezen visel el a vendéglátó, ráadásul még a törvény is védi. Meglesni azonban meg kell, ezért Raduval elmentünk még az alkonyat beállta előtt medvelesre. Egy vadregényes, alig követhető úton jutottunk el egy etetőhöz, ahol pár napja minden este bőséges koszt várja a komát. Igaz, csak vegetáriánus falatok, de a nyomokból ítélve ideszokott őkelme. Eljött az este 6 óra, de nem jött a hívatlan vendég. Nem keseregtünk sokáig az elmaradt találkozás miatt, megbeszéltük, hogy hajnalban újra kilopakodunk az erdőbe, mert a medvét figyelni kell, ugyanis a kilövési engedély már úton van Bukarestből. Két oldalról erdővel zárt nyiladék a tisztás, a szabad oldalán már a havasi legelő is látszik, átnézve fölötte pedig a Nagy-Bihar hófoltos csúcsai virítanak. A fák közé bújtatva áll a hevenyészett les, deszkákból összeróva. Háromszor két méteres faépítmény, hátsó oldalán egy csapóajtóval, amelynek egyetlen ablakát vaslemezzel védik. Bár a medve ritkán jár ezen a vidéken, a les oldalán jól látszik a karmok nyoma, az ide szokott mackók már többször megpróbáltak behatolni a les belsejébe. Nyilván nem a vadászt próbálták megtámadni, hanem az ott maradt ételmaradékok szaga vonzotta a jószágokat. Radu szerint amikor lesi az ember a medvét, soha sem tudhatja, ki figyeli a másikat: neki az az érzése, hogy a medve pontosan tudja, mikor leskelődnek utána. A vadász az etetőket tölti fel, a két félbe vágott vashordóba kukorica, egy kivájt fatörzsbe pedig cukros takarmányrépa kerül. Bemászunk a lesbe, és várjuk, hogy az etetőknél megjelenjen a mackó. Az öreg vadász a medvékről beszél halkan, én pedig a szememet meresztve figyelem a szemközti erdő sávját. Fél óra feszült figyelés után már látomásai lesznek az embernek. Az erdőben szinte minden mozog, vagy csak az emberi szem véli ezt így felfedezni. Korán van, az árnyak lassan elevenednek, a szürkületből lassan világosság lesz, a medvének pedig már jönni illene, ha éhes. Márpedig éhes, hiszen azért kajtat erre, a nyáj után csorog a nyála. Az öreg csendre int, figyel, fülel, a mátyásmadarak hangjából sejti, hogy a medve erre jár, de úgy látszik, szemérmes. Itt van közel, súgja a vadász, talán egy öreg kanmedve, ezért olyan óvatos. Eltelik egy újabb félóra, aztán mi is szedelőzködünk, nincs szerencsénk: megsejtette a medve, hogy itt vagyunk. Hazafelé a medve kilövéséről beszélgetünk. Pontrendszer van, ha lőni akar valaki, akkor előbb a medve méretével kell kalkulálni, ezért fontos a les, mert a vadásztársaság felértékeli a kilövésre szánt példányokat. Ha egy termetes kant akar lesből lőni valaki, legalább kilencezer eurót kell fizetni érte. Ha viszont hajtásban lövi meg, az ár jelentősen csökken. A hajtók elől menekülő, rohanó medvét nézegetni, bírálni nem lehet. A vadász csak akkor látja, mit lőtt igazából, mikor már terítéken az állat. Visszaút nincs, nem mondhatja, hogy ez vagy az nem jó, nem ilyent akart. Lesből más a helyzet, ott előre tudható, mit lő le a vendég.
A medvék élettere csökken, így az elmúlt időben szinte „háztájivá” idomultak a nagyragadozók. Az ember kisajátítja a négylábúak birodalmát, az erdőt kizsarolja, a favágás óriási biznisz még ma is Erdélyben. Ezzel kiűzik a vadat az erdőkből, megtörik a természet egyensúlya. Mit tehet az állat? Kénytelen a települések közelében portyázni, a mezőkön megszerezni a mindennapi táplálékot. Kukorica, répa, pityóka, néha juh, tehén vész oda. Az emberek többsége errefelé haragszik a vadakra, ha tehetné, kipusztítaná az összeset, vagy legalábbis vadaskertekbe zárná. Az emberrel, háziállatokkal való találkozás elkerülhetetlen lett, így természetesen a tragédiák is egyre sűrűbben fordulnak elő. A medve támad, ha nem menekülhet, ezt fontos megjegyezni, mondja az öreg vadász unokája, Ion, akivel a falucska főterén üldögélünk. Ion lelkes környezetvédő, verespataki hős, a Greenpace romániai aktivistája. A medve csak akkor támad, ha sarokba szorítják, nem tud menekülni, vagy veszélyben érzi bocsait. Ha teheti, messze kitér az ember elől. Megszívlelendő a székely közmondás, legalábbis az utolsó harmada: az asszony nem ember, a sör nem ital, s a medve nem játék. Valóban nem játék, ám komoly vadászati értékkel bír: a kilövési engedélyt el akarják adni, mert óriási bevételt jelent a vadászoknak. Ion szerint ez a mentalitás jellemzi az egész kelet-európai környezetvédelmet: ész nélkül kizsarolni a természetet, majd „igazi” európaiként betartani olyan szabályokat, aminek nem sok értelme van. Az utóbbi időben egyébként egyre csökken a kereslet a medvevadászat iránt, ezért alkudható a medve ára. A diktatúra bukását követő években egy szép példány kilövéséért kisebb vagyonokat is fizettek az általában külföldi vadászok, ma már feléből is meg lehet úszni a medvevadászatot. Ráadásként a vadászterületek bérbeadásával több új szereplő is megjelent a vadásztatás piacán, a konkurencia az árak további csökkenését eredményezte.
A meglesni kívánt medvére is akadt végül vadász, aki kilőtte. Hogy milyen áron, arról azonban mindenki mélyen hallgat.
2015. 03. 20. (XIX/12)
