Kereső toggle

Húsz liter vér, száz kiló gyomor

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

István és családja alig egy évvel ezelőtt költö-zött egy Kecskemét-közeli tanyára. Azóta virágzó gazdaságot teremtettek itt, a termé-szet ölén. Lovak, tehenek, juhok, disznók, nyulak és számtalan baromfi népesíti be a telket amolyan „ridegtartásban”, ami csupán arra utal, hogy a jószág szabadon kószálhat a maga területén, a több ezer négyzetméteres birtokon. „A boltban legfeljebb csak kenyeret veszünk, másra nincs szükségünk” - mondja a gazda, akihez a következő napra tervezett bikavágásra érkeztünk.

Egész éjjel csepergett az eső. A tyúkok között nagy volt a riadalom, s a libák is hangosan gágogtak. „Bizonyára róka ólálkodik a közelben. Szereti az esőt, mert könnyebb észrevétlennek maradni. Amint azonban megérzi a kutyák szagát, óvatosabb lesz, és csak akkor kockáztat, ha nagyon éhes” – értelmezi István gazda a történteket hajnalban, amint a bikavágásra készülődünk. Kötelező felhúznunk a kölcsön kapott gumicsizmákat, de a harminc centis cuppanós sárdagonya így is néha vendégmarasztaló. Ricsi, a gazda segítője is megérkezik, s amint az istálló felé közelítünk, lelkendezve mondja, hogy bárányka született az éjjel, mert kihallja a bégetését a nyájból. S valóban, amint kitárul a gazdasági épület ajtaja, ott áll a kicsi a saját lábán, s – bee-bee – anyjával beszélget folyton. A nyájtól rögtön elkülönítik őket, mögöttük pedig szép sorjában helyezkedik el a többi jószág, mintha Noé bárkájának egyik szegletébe érkeztünk volna.

Középen Jázmin és Elza, két gyönyörű kanca ropogtatja a zabot, felettük a gerendán egy pulyka házaspár töltötte az éjszakát. A pulykakakas kihúzza magát, s a tojó jelenlétében peckesen udvarol. A lovaktól jobbra a korláton tyúkok bóbiskolnak, s mögöttük látható Viktor, a másfél éves bika, akinek úgy tűnik, ez volt az utolsó éjszakája. Anyja, Tercsi újabb borjút vár, és Piros, a másik tehén is vemhes. A pónilovak, Csinos és Szilveszter, valahol hátul sündörögnek, s a félhomályban elő-előtűnnek a kacsák, libák, s egyéb apró jószágok is. Ha alaposabban körülnéznénk, valahol még a másik bikaborjút is megpillantanánk. Bámészkodásra azonban nem marad idő, mert a gazda utánfutóval érkezik, hogy Viktort a szomszéd faluba vigye – a vágás ugyanis ott lesz, egy erre alkalmas helyen.

Pontosabban csak érkezne, mert a 200 lóerős terepjáró elakad a sárban. Először még sikerül tovább lökni, de amint Viktor is rákerül az utánfutóra, a kerekek kipörögnek, s hiába segít Ricsi teljes gőzzel, nagy szorgalmatosan, a sár nem enged. „Külső segítség kell” – mondja István, s hívja Laci bácsit, jöjjön gyorsan a traktorával.

Amíg várakozunk, kivilágosodik. Ricsi lerakja a kabátját, mert melege van, én meg fázni kezdek kicsit. Van idő néhány szóra, s Ricsi néhány velős mondatot mond, amikor kérdezősködöm. „Nem tudtam befejezni az elemi iskolát, másképp alakult a sorsom. Mostohaapám eladott, kellett neki a pénz – italra, meg játékgépekre. Juhászkodnom kellett egy tanyán, havi húszezer forintért, napi egy tál ételért, valamint egy doboz cigarettáért. Nem sokáig bírtam, megszöktem, s új életet kezdtem” – foglalja össze az élettörténetét röviden. Mielőtt a részletekbe belemehetnénk, megérkezik a szomszéd a traktorral.

Viktor utolsó útja

Laci bácsi temperamentumosan osztja ki a feladatokat. A kerekek alá szénát kell tömködni, a vasláncot a megfelelő helyre kell akasztani, majd egy kis gázt ad a traktornak és zsupsz, már kinn is vagyunk a sárból. „A jóisten azért adott eszet az embernek, hogy használja” – vonja le a tanulságot, s a látvány sem mindennapi: elöl a traktor, mögötte a Ford, azt követi az utánfutó Viktorral – hátul pedig Tercsi mama nézi a fiát szomorúan. Legvégül Samu, a csókaszemű mudi rohan utánunk csaholva, amíg bírja, a két komondor pedig (Vadölő és társa) kihasználják a lehetőséget, és eltűnnek a közeli erdőben.

„Mennyire hülye?” – ez az első kérdése Ákosnak, a hentesnek, amikor megérkezünk. Viktor egyáltalán nem hülye, még ha a hentes ilyenekhez is van szokva, hanem békés jószág, amelyet akár kézből is lehet etetni. Csak az utóbbi két hétben lett megkötve, mert kezdett kijönni rajta a fiús természet: játékból megbökte a kisebb bikaborjút, mire az lesántult. „Van itt forgatónyomaték” – viccel a hentes, majd taglót fog a kezébe, és egy hatalmas lendülettel tarkón vágja az állatot. Viktor meg se nyikkan – mintha tudná, hogy ez a bika sorsa – és elterül a földön. Még él, csak a nyúltagyat ért ütés következtében lebénult. Megrendítő látvány, mikor a nyakát elvágva ömleni kezd a vér, amelyet a segédek egy műanyag kádban fognak fel. Egy ilyen kis bika a maga 500 kilogrammjával körülbelül 20 liter vért enged ki magából, a nagyobbak többet.

Az ószövetségi Izrael legdicsőségesebb királyának, Salamonnak az idejében 22 ezer ökröt vágtak le a jeruzsálemi Templom felavatására, ez összesen minimum 440 ezer liter vért jelent – gondolkodunk el a látottakon. Mintegy tíz (10x25 méteres) úszómedencényi vérről van szó, s akkor még a 120 ezer áldozati juhot nem is számoltuk. De térjünk vissza a jelenhez, mert valamit kezdeni kell a vérrel. Ákos szerint a jól elkészített hagymás vér páratlan élmény, István szerint azonban a bécsi szelet vagy a hagymás rostélyos az igazi – a vér pedig nem alkalmas emberi fogyasztásra.

A bika bőrét éles késsel könnyedén szedi le a hentes, akinek egy kis páncélozott mellvértje is van, hogy véletlenül se szúrja meg magát (ez ugyanis a múltban egyszer már megtörtént.) A munkájára figyel, nem nagyon beszédes, úgyis később jöttünk, mint kellett volna. „Volt már úgy, hogy a bika vágáskor megvadult?” – érdeklődünk, de rögtön kijavít: vágáskor sose – hanem csak előtte. „Van olyan, amelyik az embernek is nekimegy” – feleli tömören.

A bőrt sikerül egészében lefejteni, az mehet a tímárnak. A nyelőcsövet mad-zaggal elköti, hogy ki ne ömöljön a tartalma, majd kivágja a bika heréit, s kikerül a veséje is. Azon van egy kis zsír, de nem sok, mert Viktor minden kalóriát lemozgott. Vese, máj, háj, tüdő és szív követik egymást, majd csörlővel felhúzzák egy állványzatra, és szólnak Ricsinek, hogy tolja be az utánfutót. „Az meg minek?” – kérdezzük, de hamarosan meglátjuk az okot: amint felvágja a bika hasát, kiömlik az utánfutóra a hatalmas összetett gyomor. Van vagy száz kiló, s ez nem is sok, nagyobb marháknál ennek duplája is előfordul. Ebből lesz a pacal – a bika farkából meg az ököruszály leves. Előkerül a fűrész is, mert a bordákat bizony azzal kell elvágni, majd jönnek a még értékesebb részek: a bélszín, a tarja, a hátszín és a többi. A húsok műanyag ládákba kerülnek, hat óra múlva kész vagyunk. „Az első vágás még eltartott 10 óráig, mert akkor még silabizálni kellett a dolgokat, most már fele annyi idő is elég” – mondja a hentes, majd a kulináris élvezetekhez ad tanácsot.

Gyorsan hazaérünk, a két komondor már a kapuban vár minket, türelmetlenül. Hiába, a kutyának is jobb a biztos ellátással járó ridegtartás, mint a szabadság. Viktor egy kicsit hiányzik a gazdának, és ez így is lesz egy darabig. Egyes részei azonban itt maradtak velünk, van amelyik a serpenyőben, másik része a mélyhűtőben. Vigasztaló az a tény is, hogy Viktornak minden megadatott életében: nem szűkölködött szénában, ivóvízben, s az istállóra sem bőghetett egy panaszos szót sem – a barmokhoz képest boldog élete volt.

Olvasson tovább: