Akkor megyek a városba, ha temetőbe visznek

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Van, akinek édes otthona, más gazdálkodni jár csak ki a városból, vagy nyaralónak használja, megint mások a hajléktalanság elől menekülnek a tanyára. Életvitelszerűen ma 200-250 ezer honfitársunk él a tanyavilágban, legnagyobb részük az Alföldön. Távolról romantikusnak tűnhet a pusztai lét, a mínusz húsz fokban vagy a combig érő hóban, távol a szupermarkettől és a körzeti orvostól, azonban a kép kissé árnyaltabbá válik. Talán ezzel nem voltak tisztában azok a fiatalok, akik a történet szerint városból tanyára költözvén először szatellitantennát vásároltak - az ásó és a vasvilla helyett; de jellemző eset az is, hogy a hátrányos helyzetű tanyalakókat „megeszi az ital". Ha azonban a pusztai élet szorgalommal és hozzáértéssel párosul, akkor stabil megélhetést biztosít. Képriportunk a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa-Kígyós tanyavidékén készült.

„A férjem mindig azt mondta, hogy én nem megyek a városba, csak ha visznek" - mondja Szalai Józsefné Erzsike, aki négy éve maradt özvegyen: akkor vitték be az urát a városba, a kiskunmajsai temetőbe. A tanya körüli ösvényekről a hó eltakarítva, az állatok - baromfik és kameruni birkák - megetetve, a tűzifa bestócolva, a kályha begyújtva (igaz, csak 11 órától, egyedül a nagyszobában). A 74 esztendős asszony a ház körüli munkában szerencsére számíthat 3 gyermekére és 6 unokájára, akik rendszeresen meglátogatják, bevásárolnak neki. A városi fülnek üdítően hat, hogy Erzsike egy szóval sem panaszkodik, még azt is vidáman jegyzi meg, hogy disznót már nem tart, „vesződjön vele az, aki még nem csinált ilyet".

Varga András és felesége, Gizike (balra) 1950-ben kötötték össze az életüket, azóta laknak a harmincas években épült tanyán. A ház ura 87 éves, az asszony 85. Egyetlen lányuk és annak családja rendszeresen segít nekik, de a mai napig lényegében ők gazdálkodnak a tanya körüli földterületeken. Ha kell - és persze kell - kapát is ragadnak, hogy a góré őszre tele legyen kukoricával. „Amit Isten szétválasztott, ember össze ne kösse" - viccelődik Sági Lajos kígyósi plébános, alkalmi kísérőnk, látva, hogy a házigazda szóda nélkül tölti a poharakba saját házi borát (jobbra), ami mellé Gizike hozza a farsangi fánkot.  „Mindegy, hogyan alakul a politika, eddig is megvoltunk, megleszünk a jövőben is. A lényeg, hogy türelem legyen egymás iránt, enélkül mi sem tudtunk volna békességben együtt élni ilyen hosszú ideig. Nem volt ebben a hatvan évben semmi veszekedés, úgy elrepült az élet, hogy észre sem vettük" - mondja az asszony.

Szabó András éppen egy kis tűzrevalót gyűjtögetett a tanya körül, amikor betoppantunk hozzá. A 69 éves férfi édesanyja halála óta egyedül él az igencsak leromlott állapotú házban. Tudja, hogy szüksége volna egy asszonyra, de még nem talált egymásra a kereslet és a kínálat. Kevéske nyugdíját gazdálkodásból próbálja kiegészíteni. A térség rossz minőségű termőföldjéből négy és fél hektár tartozik a tanyához, de a tulajdonjog tekintetében Bandi bácsi perben áll egy másik gazdával.

A 80 éves Takácsné Rózsika néni (balra) egyetlen helyiséget fűt télvíz idején, de a hőmérséklet általában itt sem emelkedik 20 fok fölé. Az idős asszony szerény körülmények között él, de minden másnap főz magára, a portát pedig erejéhez mérten rendezgeti. Baromfikat tart, van egy kutyája és két macskája. Azt mondja, gyermekeivel megromlott a viszonya, ezért kevés segítséget kap - többnyire a tanyagondnok és a pap látogatja meg. Mint mondja: nem érzi magát biztonságban, többször előfordult, hogy tűzifát loptak tőle.

(Fotó és szöveg: Sebestyén István)

 

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit