Kereső toggle

Gettóból a fociakadémiára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Salgótarján, Zöldfa utca. Néhány éve még a név hallatán is elborzadt, aki a környéket ismerte. A rendőrautó sem mert arra kanyarodni. A lakók többsége bűnözésből élt, s olyan brutalitás is megtörtént, hogy egy férfi szamurájkarddal levágta az anyósa fejét. A salgótarjáni romatelep azonban mára teljesen megváltozott, hála a Hit Gyülekezetének - és a közösségépítő sportnak, a focinak.

Noha a szegénység még ma is nagy probléma, a lakók megszelídültek, s a rendőrautó sem tart attól, hogy naponta végigguruljon a környéken. Az utcakép konszolidáltabb, a házak előtt fiatalok csoportokban beszélgetnek, a Szanszirónak nevezett, hepehupás grundon pedig gyerekek rúgják a bőrt. A változás fő mozgatórugója, hogy sokan keresztény hitre tértek, s további előrelépést jelentett, hogy hívők, nem hívők megtalálták örömüket a futballban. A legtehetségesebbek pedig egy fővárosi teológushallgató, Lugosi Zoltán (csoportkép, felül középen) menedzselésének köszönhetően felvételt nyertek a kormányprogram által is kiemelt fontosságú Bozsik-programba.

„Sokat töprengtem azon, mi az oka, hogy a magyar futballválogatottból szinte teljesen hiányoznak a roma sportolók. Miközben a zenében vagy a bokszban világhíressé tudtak válni a romák, a rengeteg közülük való amatőr focista nagyszerű adottságai ellenére sem jutott el a csúcsokig. Pedig a falusi focicsapatokban legtöbbször a roma kisfiúk a leggyorsabbak, legügyesebbek, legkreatívabbak" - mondja Lugosi Zoltán UEFA-B oklevéllel rendelkező futballedző, egyben a Szent Pál Akadémia teológushallgatója. S hiába tette fel a kérdést, kielégítő magyarázatot sem a romavezetők, sem más illetékesek nem adtak. „Egyesek a rasszizmust, mások a szegénységet okolták, de egyik felelet sem adta meg a választ. Nyomozódásom következtében kerültem ismeretségbe Klajbán Jánossal, a Zöldfa utca egyik lakójával, akinek régi álma, hogy a helyi focit magasabb szintre emelje. Ő hívott el Tarjánba, hogy nézzem meg, mit tudnak" - teszi hozzá.

Idén augusztusban több száz roma hatalmas izgalommal várta a fővárosból érkező futballedzőt, hogy a közeli Arany János Általános Iskola salakpályáján bemutassák futballtudásukat. „Fantasztikus játékot, elképesztő tehetségű fiatalokat láttam, akik - más lehetőségük nem lévén - éjjel-nappal a labdát rúgták. S amikor vége lett a tornának, körém gyűltek, és mint valami nagy sztártól azt kérdezték: »Fel vagyunk véve?«" - idézi a történteket. Nehezen tudott megszólalni: „Persze! Persze, hogy fel vagytok véve" - csak még ő maga sem tudta, hova, hiszen még az ösztöndíjából fizetett albérletébe se tudott volna felvenni senkit. A kicsik szülei elszántan fogadkoztak, hogy ha kell, ők megalszanak a Margit híd alatt vagy épp a Nyugatiban is, csak a gyereket sikerüljön bejuttatni valamilyen pesti csapatba.

Nem kellett azonban a híd alá menni, se csövezni, mert Zoltán helyben indította el a képzést. Megszervezte a különböző korosztályú csapatokat, az 5 évesektől egészen a 16 évesekig, majd ahogy a pénztárcája bírta, hetente kétszer elutazott edzést tartani a nógrádi megyeszékhelyre. Távollétekor pedig az erre a feladatra alkalmas szülők vállalták magukra az edzői szerepet.

A csapatok azóta szárnyakat kaptak, egy-egy szép gól a szülőket büszkeséggel töltötte el. Igaz, volt olyan edzés, amely rövid időre félbeszakadt. „Szépen dolgoztunk, ahogyan kell, majd egy pillanat alatt megfordult a helyzet, és az összes gyerek elkezdett egy irányba rohanni. Először nem tudtam mire vélni. Jobbra nézek, s akkor látom, hogy az egyik szülő felmászott az iskolaudvaron álló almafára, és elkezdte rázni. Az összes gyerek tömte magába - meg a zsebeibe - az almát. Olyan vicces és komoly, egyben szívszorító volt a látvány, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek" - meséli Zoli.

A foci üzleti oldala

Halászi Ferenc, a Csepeli Halászi Focisuli szakmai igazgatója, a Bozsik-program budapesti koordinátora már régóta űzi a szakmát. Nem is nagyon lepődött meg azon, amikor Lugosi Zoltán a salgótarjáni romák ügyében felkereste őt, s rögtön meglátta, hogy van a dologban fantázia. A Bozsik-programba való belépésre azonban csak egyesületek pályázhattak, s ennek megalakításához kevés volt az idő. Ezért közös megegyezéssel a csepeli klubhoz igazolt az a 24 fiatal salgótarjáni játékos, akikből Zoli korosztályuknak megfelelően négy csapatot szervezett. (Jelenleg egy ifi- és egy  felnőttcsapat is szervezés alatt áll.)

Megnyílt az út a fővárosba, megnyílt a lehetőség, hogy a fiatal focisták Karancslapüjtő csapata helyett olyan országosan ismert klubok játékosaival is összemérhessék a tudásukat, mint a Fradi, Csepel, Újpest, Honvéd és a többiek. Ehhez azonban meg kellett oldani az utazást, s ez nem is olyan könnyű ott, ahol a többség segélyből él. A korábban virágzó ipar megszűnt a városban, az öblösüveggyár, az acélgyár vagy az ötvözetgyár csak múltbeli emlékké vált. A munkanélküliség az egekbe szökött. Sok roma havi 28 500 forint segélyből, valamint a családi pótlékból él. A gázt, villanyt a legtöbb helyen kikapcsolták, a vizet az utcáról hordják. „Ha elfogy az ennivaló, megyünk gombát szedni, vagy pedig liszt, só, szódabikarbóna és víz összekeverésével bodagot gyúrunk, és a forró platnin kisütjük"  - mesél a szürke hétköznapokról az ötgyermekes Palotai Mihályné. Megtudjuk azt is, hogy nyáron a közösség „nemzetiségi eledele" az olcsón elkészíthető lecsós tészta. Tojást nem tesznek rá, az túl drága hozzá. „Régen gyilkolástól kezdve minden volt itt, ma csak a kábítószer a probléma. A gyerekek 40 százalékát már összeszedték az edzők, s a focival lefoglalják őket. Nem fognak olyat csinálni, amit nem szabad" - egészíti ki Palotainé.

Az a lehetőség, hogy havonta a fővárosban játszhatnak, nemcsak lefoglalja a gyerekeket, hanem perspektívát is ad számukra. A kicsik olyan izgalommal készülnek a nagy napra, hogy naponta három edzést követelnek ki maguknak.

Azonban a feljövetel maga is kalandos lehet. Első alkalommal, szeptemberben csak úgy tudták összegyűjteni a busz bérléséhez szükséges 65 ezer forintot, hogy elmentek kéregetni.  Ismerős, ismeretlen, butikos, kocsmáros, rokon és nem rokon, mindenki adott, amennyit tudott. A felnőttek felvették a legjobb ruhájukat, s volt, aki lakkcipőben érkezett. Igazi ünnep volt ez egy romaközösség számára, amikor a gyerekek életükben először megláthatták a zöld füves - műfüves - pályát. Legelőször sokan tornacipőben vagy bakancsban játszottak, de úgy, hogy a végén remegett a lábuk a nagy erőbedobástól.

A torna remekül sikerült, s a legkisebbek bizonyultak a legjobbnak.  A Csepelt 23-0-ra verték, a Fradi maximum döntetlent tudott elérni velük, s a hat mérkőzésen összesen 98 gólt rúgtak. Egyszer sem kaptak ki. „A legfiatalabbaknál szinte csak az őserő, lelkesedés, tehetség és a szív számít, a nagyobbaknál már fontosabbá válnak a tanulás által elsajátítható taktikai elemek. Hosszú indításokat például a kisméretű salakpályán mi nem tudunk gyakorolni" - magyarázza Zoli, azonban az elmúlt hónapokban a nagyobb korosztályban is sikerült a hátrányból lefaragni.

Halászi Ferenc úgy látja, ha Zolinak sikerül fenntartani az elkezdett munkát, biztosan meghozza majd a gyümölcsét. „Néhány év alatt ki fog derülni, kik azok a gyerekek, akiket érdemes továbbsegíteni valamelyik fociakadémiára" - mondta lapunknak. A tél azonban közel van, a nappalok is rövidülnek, s hamarosan termet kell bérelni ahhoz, hogy a különböző korosztályok edzeni tudjanak. Erre most nincs szponzor, nincs fedezet. Emellett a labda fogyóeszköz, hiszen kopik és elhasználódik.  Az lenne az ideális, ha minden focistának volna saját. Az élsportra készülő gyerekek fejlődéséhez fontos lenne a rendes táplálkozás is, hiszen nem élhetnek állandóan lecsós tésztán vagy bodagon.

Hogyan tovább?

Zoli neves zenészcsaládból származik, s korábban maga is klarinétművésznek készült. Hogy miért cserélte fel a művészi diplomát egy sportedzői oklevélre, a kívülállónak rejtély. Elmondása szerint azonban nagyon zavarták azok a kötöttségek, amelyeket elvártak tőle a komolyzenében. A sport pedig - úgy érzi - nagyobb szabadságot ad a kreatív ambíciók megvalósítására. „Kiskorom óta futballozok, s emlékszem, mennyire megragadott az a jelenet, amelyet egy Debrecen-Fiorentina BL-meccs során láttam.  Az itáliai edző olyan nagyszerűen, élénk, olaszos habitussal lelkesítette a csapatát, hogy rögtön vágy keletkezett bennem. Úgy éreztem, hogy hú, ezt én is tudnám csinálni. Meg szeretném is" - mondja. A nemzetközinek minősülő futballedzői oklevél megszerzése után pedig egy nyugat-európai tapasztalatokra épülő tananyagot sajátított el, amellyel akár külföldön is vállalhatna munkát.

Szíve azonban inkább a salgótarjáni Zöldfa utca környékére húzta, ahol a hatéves Palotani Daniban, Oláh Sebastiánban, Gerhard Krisztoferben, Klajbán Rikardóban és a többiekben látja a jövő Messijét, Ronaldóját, Kakaját vagy éppen Gera Zoliját. „Gera Zoli mindnyájunknak nagy példa: látjuk, honnan jött, és hová jutott" - említi Oláh Antal, aki 22 éve focizik különböző csapatokban. Tehetsége megvolt arra, hogy bejusson a legjobbak közé - s be is válogatták oda -, azonban hat testvére mellett szülei nem tudták  finanszírozni a pályáját. „Ha lett volna hátterem, lett volna jövőm" - fogalmaz némi keserűséggel, de nem baj, mert amit ők nem kaptak meg, most mindent megtesznek, hogy abban az ő gyermekeik ne lássanak hiányt.

A jövő még bizonytalan. Sokan ígérték, hogy segítenek, s az ígéret szép szó...  A legutóbbi Bozsik-tornán azért nem tudott megjelenni az egyik legtehetségesebb játékos, mert nem tudta kifizetni az 1400 forintos viteldíjat. Ha a tél miatt terembe kényszerülnek, az

edzéseket csak úgy tudják megtartani, ha valaki fizeti a 3000 forintos óránkénti terembérletet. Nappali edzésekre Zoli most az egykori Bányagépgyár elgazosodott pályáját szemelte ki: kiirtják a gazt, és addig ott lesznek, amíg lehet. Bízik abban is, hogy az újabb törvényi rendelkezések kapcsán felindulnak a vállalkozók azon a lehetőségen, hogy a társasági adójuk befizetése helyett választhatják azt a megoldást is, hogy adójukkal az általuk megnevezett sportegyesületet támogathatják.

 

Olvasson tovább: