Kereső toggle

Uborkaszezon

Roma téesz a falu szélén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A dél-borsodi Igriciben – amely az igricekről, az énekmondókról kapta a nevét, és ezerháromszázan lakják – negyven roma és nem roma őstermelő dolgozik együtt egy helyi szövetkezetben március óta. Egy öthektáros uborkaültetvényt hoztak létre a falu határában a Polgár Alapítvány az Esélyekért 11 milliós és Nótár Zoltán helyi kisebbségi képviselő 7 milliós hiteléből. Igrici a mezőcsáti kistérséghez tartozik, amely a 33 legkeményebb sorsú magyar kistérség egyike. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium információnk szerint nem figyelt még fel erre a tevékenységre, ezért jelzésértékű módon rákérdezett a Hetek.

– Ugye te nem a faluvégi házba lakol? – kérdezi egyik roma a másikat a legújabb roma adoma szerint.
– Nem, én bentebb lakok.
– Na látod, az a hosszú élet titka.  Bentebb kell lakni.
Ezt az igrici szőlőnek nevezett részen, a mai uborkaföldön Nótár Zoltán, az Igrici Kertészeti Szövetkezet ügyvezetője meséli, aki a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Igriciben. A ’64-es születésű férfi kilenc testvérrel nőtt fel, ükapja is Igriciben élt. Zoltán három gyermek apja. Éva 22 éves, Zoltán 10, Balázs 8. Húsz éven át dinnyét termesztett és árult, de foglalkozott mindenféle zöldséggel is. Évával, a feleségével összekuporgatott és házvásárlásra szánt 7 millió forintjukat tették az uborka-ültetvénybe. Nagylelkűségüket kiegészíti a Polgár Alapítvány támogatása, amely 2008-ban éppen Borsodban és Szabolcsban kívánt dolgozni. Az alapítvány abban a mezőcsáti kistérségben kezdte el a munkát, ahová Igrici is tartozik, s ahol nyitottak voltak az alapítványi felvetésekre. A Polgár Alapítvány célja a leghátrányosabb helyzetű településeken élő romák életminőségének javítása. Megnézték a helyi fejlesztési elképzeléseket, miként kezelik a romák problémáit. Miután már sok ilyet elemeztek, az látszott, hogy nem érzékenyek ezek a programok a cigányok valódi nehézségeire. Az áldatlan állapotra, hogy nincs munkájuk az embereknek, segélyezett létre vannak kárhoztatva, képzetlenek, és ez csak újratermelődik. Még mindig sok gyerek nem végzi el időben az általános iskolát, és sok helyen még mindig nincs elég óvodai férőhely. Másrészt ezek a tervek a helyi feszültségeket sem kezelik. Mindenütt ugyanazok a fejlesztések vannak, függetlenül attól, hogy ki lakik ott. Útépítés, járdaépítés, vízbevezetés, gáz. Ott is ez van, ahol száz százalékban roma a lakosság, és akkor is, ha nincs egy sem. A települési önkormányzatok főleg azt gondolják a tapasztalatok szerint, hogy ez nem az ő dolguk. Azt mondják, ez társadalmi probléma és nem települési.
Nótár Zoltán ezt úgy foglalta össze, hogy a munka azért fontos a cigányembernek, mert ha a gyereke az egész életben csak éppen annyit lát a szüleitől, hogy menni kell a segélyért, és semmi munka nincs mögötte, akkor hol marad az önbecsülés? Hol marad az ereje teljében lévő ember elvégzett munka fölötti öröme? Márpedig, ha nincs megélhetés, nincs öröm, nincs önbecsülés egy ember életében, hol marad bárminek a megbecsülése és tisztelete, hol marad a mindenki által hiányolt beilleszkedés? Ugyanazt fogja csinálni az a gyerek, amit megörökölt. Ennek kell véget vetni egyszer. Állítólag itt mindenki ezt szeretné. Valahogy mégsem megy.

A farmer farmere

1980 körül Zoli azt mondta, de szeretne egy Levi’s farmerdzsekit, erre apja rögtön azt mondta, menj dolgozni. Zsákolj a malomban. Keresd meg az árát. Megtudod, hogy nincs ingyen semmi, senkinek. És akkor majd megtudod azt is, milyen fontos az a farmerdzseki. Nem öledbe hullott, hanem te kerested meg az árát. Zsákolás megvolt. A Levi’s meglett. Becsülete is volt neki. Hej, azok a nyolcvanas évek! Vigyázott is rá Nótár Zoli. Mert az tényleg a sajátja lett. Szerinte ezt kell megtanítani minden gyereknek. Romának és nem romának. Annak is, aki otthon nem ezt látja, mert a szülei nem tanítják, nem taníthatják, mert ők sem tanulták, vagy nem akarták tanulni. Pedig a tanulás és a munka az egyetlen esély a normális életre. A rendszerváltásnak is nevezett privatizációs start óta Magyarországon munkahelyek tízezrei szűntek meg. Nótár szerint azokat kellene teremteni, nem csak szónokolni és nyilatkozni, a nyomorúságban élő embereket még egymás ellen is fordítani, miközben felsőbb körökben rongyrázás és százmilliók tologatása folyik egymás felé, addig talán a tömegekkel is törődni kellene, ha már az elitben annyi a hazafi, amennyi első pillantásra látszik. Zoltán elárulja: több, az uborkásban dolgozó embernek ez az első munkahelye. A nyolc általános megvolt, azután semmi szakmunkásképző, semmi középiskola. Most 18 évesen itt kezdenek. Durva dolgok ezek. Az is durva, hogy uborkát az itthoni gyárak, az egykori mezőgazdasági ország gyárai, Lengyelországból, Szerbiából és Montenegróból vásárolnak. Nótár szerint 1,5 milliárd forintból 4000 magyar munkahelyet lehetne teremteni, és ez a pénz vissza is jönne. Nem érti, hogy erre miért nem figyelt fel még senki. Amikor Mezőcsáton a kistérségi tárgyalásokon ennek a szövetkezetnek a terveit Nótár felvázolta, emlékei szerint megállt a levegő. Ha nem is mindenki, de legtöbben támogatták. Így jöhetett létre. Zoltán kiemeli, külön kéri, hogy írjam le: szép, szép, hogy a közmunkát támogatja az állam. De az azért nem minden, mert a szemétszedés, a kaszálás is szükséges mindenütt, de az nem termelés és termesztés. Ezt kellene felismerni, és biztos piacot teremteni rá a hazában. Nótár elképzelése szerint egy kizárólag magyar terméket és termést forgalmazó szociális bolt létrehozásának is eljött az ideje Igriciben. Nótár Zoltán ükapja is igrici volt. Tősgyökeres falubeli ő.
„Vályogvetők voltunk, abból élt a család, ahhoz értettünk. Sok minden épült itt a kezünk munkájából, büszke vagyok rá, és örülök neki. Van, ami máig megmaradt. Azt mondom az embereknek, arra próbálom tanítani őket, a roma testvéreket, hogy a munka értékét véssék az eszükbe, és ne felejtsék el. Kislászló Csaba polgármester segíti munkánkat, és mások is. Jó. Tudom. Nem mindig vagyok olyan higgadt, mint kellene. Voltak az életemben nekem is vadabb korszakok. Akik irigyek valamiért, fel is emlegethetik a szememre vetve. Emlegessék. Az a baj, hogy abból nem terem semmi” – mondja.

Roma faluőrség Igriciben

Az írásom elején szereplő faluvégi házas adomát az hozta ki Nótár Zoltánból, hogy már az elején elmondtam, mi hozott ide. Magyar cigányról nem gyermekhalál, nem DNS-vizsgálat, nem kóma, nem sörétes ügyében szeretnék hallani és írni. Miért? Mert mostanában csak ezt hallani. Fájdalom mindenkiben van elég. Ilyen is, olyan is. Bennem is. Minek erősítsem? Megteszik mások. A háború az emberi lélekben kezdődik. A béke is ott születik. Békésebb téma hozott a Dél-Borsodban fekvő Igricibe, Mezőcsát mellé. „Roma téesz” kulcsszóval került a magyar sajtóba. Érkezésem utáni napon járt ott a BBC és a Kossuth rádió munkatársa is. A téeszbe valójában nemcsak romák mehetnek dolgozni, hanem bárki. Persze romák sokkal többen vannak. De azokat a gádzsókat, akiket nem zavar, hogy cigányemberrel dolgoznak együtt, szívesen fogadják. Szép kis falu Igrici. Amikor behajtunk, új padokat és virágtartókat látni, rendezett porták, s legyenek köztük szegények, mint mindenhol széles e hazában, az emberek szemmel láthatóan dolgoznak érte. Az óvoda itt olyan szép, hogy először azt hittük, az a polgármesteri hivatal. A faluban 1300 ember él, közülük 200 roma. De itt nincsenek olyan nagy ellentétek, viszonylag nyugalmas az együttélés. Itt még faluőrség is működik. Romák működtetik! A rendőrséggel és a polgárőrséggel jó a kapcsolatuk. A játszótér körüli gesztenyesor törzsei méteres magasságig meszelve. Ott állunk meg, és onnan hívjuk Nótár Zoltán mobilját, hogy most merre menjünk Azt mondja, jöjjünk ki a faluból, amerre bementünk, és forduljunk jobbra az első földúton, ami egyenesen kivisz az uborkaföldre. Amikor a faluba befelé jöttünk kocsival a műúton, mindkét partoldalon közmunkás jött velünk szembe szemetet gyűjtve, és még össze is biccentettünk, ahogy az jobb helyeken, emberek között előfordul.

A kutya neve: Uborka

Az uborkaföldre két napja kutya került. A neve Uborka. Háza még nincs. Kék bálamadzaggal a traktor kerekéhez kötve hever a traktor alatt. Azt mondják, nem volt valami szép élete az ebnek. Látszik is a szemén. De lesz ez még jobb is. Megdőlt, vagy nyolcvanéves, két-három öles diófának szerszámok támasztva. Mellette fóliás csőszkunyhó, benne matraccal. Jó az eső ellen is, s ha valaki pihenni akar. Azelőtt asztalsor, ahol az előbb még falatoztak az őstermelői igazolványt kiváltott igrici polgárok, akik 300 forintos órabérben dolgoznak a márciusban 135 ezer életerős palántával megkínált uborkásban. Most tizenketten lehetnek itt, a maximum 50 főt foglalkoztató szövetkezetben. 90 ezer forint a legszebb kereset. Több a semminél, de bizony jó messze van például a BKV Zrt. gyakorlatától, ahol végkielégítésnek az Igrici község költségvetésének (210 millió) felét is megkaphatja egy személy, legalábbis papíron egy fő.
127 sor uborka, 137 méteres sor a legrövidebb, 240 méter a leghosszabb. Az ültetvényhez 7000 darab faoszlop kellett, aminek ára 2 millió 540 ezer forintot tett ki. Ennyi oszlopot kellett beállítani, közéjük uborkahálót feszíteni, végig bakhátat húzni, abba 25 ezer 600 méter hosszú csöpögtető csövet szépen elhelyezni, azt pedig fekete síkfóliával letakarni, ami aztán a gyökérzetet melegíti. Volt vele munka bőven. Működik ott egy szivattyú, amit Ardai László kezel, akiről azonnal beugranak a legjobb Kusturica-filmek. (Vagyis az összes.) Laci bátyánk a szivattyú kezelője, ami időnként a tápoldatot tolja bele a csöpögtető csőbe.
Ettől aztán nőnek az uborkák, amiknél tényleg a méret a lényeg, mert 3 centistől 12 centisig számítanak kicsinek, azokat még átveszi a tyukodi konzervgyár 150 forintos kilónkénti átlagáron, és a miskolci nagybani piacra is került belőle rendesen, ahol az ügyvezető otthonosan mozog. A többit savanyítóknak lehetne eladni, de oda jó kapcsolat kell a nepperekkel, ez mostanában kezd kialakulni a márciusi kezdés óta. A nagy uborka néha olyannyira nem kellett senkinek, hogy azokat a sorok közé dobálták le zöldtrágyának, hogy legalább úgy hasznát vehessék, vagy ajándékoztak a népeknek. Júliustól októberig 120 tonna uborka szüretelése a terv, mostanában napi egy tonnás termés leszedése a csúcs. Mindezt persze Nótár Zoltántól tudjuk meg, aki dinnyés korszakától tanult bele a termesztésbe és a kereskedelembe. Különben az uborka, a sárga- és a görögdinnye közeli rokonok. Tökvirágúak, kabakosok. Az öthektáros uborkaföld mellé az egyhektáros cseresznyéskert telepítéséről gondolkodik Nótár, mert a jó cserkóra mindig lesz kereslet.
– Szép ár ez a 150 az uborka kilójáért?
– Szépnek szép. De lehetne szebb is.
– Mi viszi itt a működési költség javát?
– A bérek, a tankolás, a telefon, az öntözőrendszer, a szivattyú, a tápoldat, és még sorolhatnám.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium még nem kereste Igricit, még nem figyeltek fel az igrici gondolatra. Nótár Zoltán feladott egy levelet az Alkotmány utcába, amelyben együttműködést kér, hiszen szociálisan nehéz helyzetbe jutott munkanélküli embereknek biztosít jövedelmet a kertészeti szövetkezet. Válasz még nem érkezett. A minisztérium sajtóreferense a Hetek kérdésére elmondta, hogy a minisztérium egészen biztosan segítő szándékkal áll az ügyhöz, mert alapvetően értéket hordoz. Azt is elmondta, hogy a tájékoztatási és tanácsadási osztályon bizonyára meg tudják mondani Nótár úrnak azt, hogy a levelének pontosan milyen tartalma és címzése legyen.
A Munkaügyi Minisztérium válaszának lényegét lapunk is közölni fogja, ha majd az Igricibe megérkezik.

Olvasson tovább: