Kereső toggle

Ahol a part szakadt Moldvában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Erdélyt a gyimesi Kárpátokon keresztül elhagyva Moldvába jutunk. Ebben a völgyben folyik a Tatros, abba meg a Petki, a Tarhavas,
a Vuha, a Bálványos, a Hidegség, a Görbe, az Ungra, a Sötét, a Cehere, a Bán, a Sás, a Csühés, a Palánka, a Sulta patak – és ezt még folytathatnánk több mint hatvanszor. A Tatrost ugyanis ennyi patak táplálja a felső folyásánál, néhány hete pedig az özönvízszer? áradást okozta: vasbeton hidakat, vasúti töltéseket és házakat sodorva el a völgyben, Gyimesbükktől Ágas, majd Kománfalva irányában. Ma is mindenütt láthatók a szörny? pusztítás nyomai. 

Két héttel a pusztító áradás után, az errefelé szokatlan kánikula nehezíti a kitelepítettek életét, a helyreállítás munkáját. Érkeznek a segélyszállítmányok az árvíz sújtotta területekre, köztük jelentős a magyar segítség is. Stábunk egy nyolc tonna élelmiszer-szállítmányt a helyszínre juttató egyházi segélyszervezetet kísért el Bákóba.

Miközben a Csángóföld felé autózunk, egy erdélyi mérnök ismerősöm szavai jutnak eszembe, aki a hónapokkal ezelőtti, tavaszi bánsági árvízzel kapcsolatban ezt mondta: "Egy még a Monarchia korában épült gát szakadt át. Ennek nyomán létrejött a bánsági tenger, amelynek felszámolása a mai napig nem fejeződött be." A román hivatalos szervek akkor szigorú vizsgálatokat és elszámoltatást ígértek, de alig telt el pár hónap, és újra ismétlődött a múlt. Hidak, vasútvonalak, gátak, települések estek az árvíz áldozatául, most Bákó megyében. A négyzetméterenként kétszáz liternyinél is több eső percek alatt zúdult le a kopár havasokról, magával görgetve a talajt is, valóságos sárlavinává változtatva a vidéket, és akadály nélkül örvénylett bele a Tatros medrébe.

Az ezeréves történelmi határ falujában, Gyimesbükkön, többen úgy vélik, hogy az erdőket kiirtó rablógazdálkodás az oka ennek az irtózatos pusztításnak, ami három héttel ezelőtt történt. Az erdő felfoghatta volna a zuhatagszer? esőt és sárlavinát, amely a faluban tönkretette a termést, a Tatros partján pedig százéves fűzfákat mosott ki gyökerestül.

"Állj meg, de azonnal!" – kiáltottunk rémülten a sofőrre, aki élvezettel vette be a balkanyart a sultai aszfaltúton. Ő még nem tudta, amit mi már korábban láttunk: a betonútnak olyan hirtelen szakadt vége, hogy ha nem fékezünk, háromméteres zuhanás után landoltunk volna a sziklás patakban. Ki gondolta volna, hogy ez a gyérvizűnek látszó patak két héttel ezelőtt kiszakította a betonút karéját, és percek alatt elvitte a hidat. "Mikor jött az ár, mindnyájan a hegyekre menekültünk, az állatokkal együtt" – magyarázta románul, no és kézzel-lábbal egy román asszony, miközben – lévén a globalizáció ide is kezd elérni – rokona mobiltelefonján mutatta meg a képeket, ahogyan pillanatok alatt a falura zúdult az ár.

Kománfalva irányába továbbhaladva a pusztítás nyomai fokozódtak: egy elsodort vasúti töltésről már leszedték a levegőben lógó talpfákat és síneket, Sulta irányába pedig egy megroggyant vasbeton hídon közlekednek ma is, amely életveszélyes. Kóstelekre két héten keresztül katonai helikopter vitte a segélyt az ott rekedt embereknek. 

"Ítéletidő volt ez, a legrosszabb fajta" – mondta Mihály Gyimesbükkön, a kertjében álló méteres iszapra mutatva. "Oda a pityóka, a murok, csak a lestyánbokor levelei zöldellenek a sártengerből." "A jövőnket ette meg az árvíz" – fogalmazott keserűen az egyik idős testvérpár férfi tagja, Mihály, miközben a segélyszállítmány egy csomagját vette át. Ígéretekben most sincs hiány. Újjáépítenek mindent, megerősítik a gátakat – ígérik a kormány emberei. Az ágrólszakadttá lett helyieket azonban egyelőre az izgatja, mi lesz a segélyekkel: eljutnak-e hozzájuk, vagy "felére olvadnak" útközben? Attól is tartanak, hogy csak néhány napig lesz a levonuló árvíz téma a médiában, aztán lassan elkopik a tragédia a tévékben. A bukaresti vezetők kampányszerűen járták a falvakat négy-öt tévéstáb kíséretében, fél szemmel a közvélemény-kutatásokra sandítva. Hónapok múlva pedig minden kezdődik elölről. Visszaérkeznek a "bizniszmenek", akik korábban az erdőket letarolták, és talán ők lesznek az újjáépítés fővállalkozói.

Ez azonban még csak a távoli jövő, ma a betevő falat az igazi kérdés. A jószágok jó része odalett, nincs tiszta ivóvíz, és nincs elegendő fertőtlenítőszer. Bruszturosza mellett a segélyszállítmány hírére összefut a falu. A fertőtlenítőszernek legnagyobb a keletje. Az egyik magyarul tudó idős asszony meséli: az árvíz óta mindenféle betegség gyötri, mert nem tudja a kút vizét megtisztítani. A Tatros partjához vezet, ahol a víz most tiszta és átlátszó. "Ide járok mosdani, és itt mosok. Világéletemben ezt ittam, nem bírom a zacskós vizet." A leszakadt híd helyén gyerekek fürdenek, az újra patakká szelídült folyón deszkatákolmány szolgál híd gyanánt. Lassan át lehet rajta menni, de csak óvatosan, mert nagyon libeg. A part kanyarulatánál egy gazda tárja szét kezét: a garázsát és a hátsó udvarát vitte el a víz egy pillanat alatt. Szót érteni nehéz, mert nem ismerjük egymás nyelvét, de a szomszéd, Ádrián, segítségünkre siet. Ötszáz éve nem volt erre ilyen csapás – mondja Mugur –, a családi Bibliában benne van ez, mert a fontos eseményeket a dédapjuk, aki ortodox pap volt, oda rögzítette. Most újra beírnak az utókor számára.








Olvasson tovább: