Románia a korlátlan lehetőségek országa, itt bármi megtörténhet – állítja a huszonkilenc éves Simó József, aki svájci származású feleségével együtt egy valóban nem mindennapi történet főszereplőjévé vált. A házaspár hat árvagyereket fogadott saját otthonába. A gyerekek AIDS-fertőzöttek.
A gyerekek kedvesek, szépek. Senki nem mondaná meg, hogy ereikben ott csörgedez a ma még halálosnak mondott kór Fotók: Somorjai L.
Az események 1994-ig nyúlnak vissza. Az akkor húszéves fiatalember a csíkszeredai plébános kérésére elkezdte látogatni a város fertőzőkórházában fekvő HIV-pozitív árvagyerekeket. Naponta bejárt hozzájuk beszélgetni, tanítani, játszani.
Időközben megházasodott, svájci származású feleségét mint az árvaotthon egyik nevelőjét ismerte meg.
1998-ban pénzügyi okok miatt felszámolták az árvaházat, a gyermekek különböző nevelőcsaládokhoz kerültek. Kivéve azt a hármat, akiket József akkor már évek óta látogatott. HIV-fertőzésük miatt ők senkinek nem kellettek, mindenki félt tőlük, pontosabban a fertőzésveszélytől. A fiatal pár ekkor határozta el, hogy magukhoz veszik őket. Azóta több mint hat év telt el, és a gyerekek minden ellenkező orvosi feltételezéssel szemben jól vannak. Létszámuk pedig megduplázódott: az eltelt időben Simóék újabb három fertőzött gyereket fogadtak otthonukba.
József: – Laci egy hónappal ezelőtt került hozzánk végleg, korábban többször volt már itt, de mindig visszavitték az anyjához. Az viszont újra és újra kiküldte koldulni az utcára. A nő sajnos prostituált, összevissza fekszik különböző emberekkel, és abból él. Meg elszedi a gyerekeinek a pénzét.
– Amit koldulnak, vagy amit az állam ad?
– Amit az állam ad, és azt is, amit a gyerekek koldulnak.
– Idevalósi ő is, Csíkszeredára?
– Tusnádi. Ott lakik most az anyja egy lerobbant villában, aminek már rég össze kellett volna dőlnie. Illegálisan költöztek be, a pincében laknak, se villany, se víz, se fűtés. Tusnádon elég hidegek szoktak lenni, télen mínusz harmincöt fok is van, el lehet képzelni, milyen élete lehetett a gyereknek.
– Miért ide jártak koldulni?
– Mert valamikor itt laktak Csíkszeredában, ismerik a várost, tudják, hogy itt több pénz van, mint amikor Tusnádon nincs turistaszezon. Mert akkor nincsenek ott látogatók, akitől kéregetni lehetne.
– Mennyi időbe telt, amíg véglegesen ideadták Lacit?
– Egy év alatt sikerült ezt elérni. De nem volt egyszerű. Amíg harcoltunk ezért a gyerekért, az anyja azt is mondta, hogy ki tudja, mennyi pénzt kapunk külföldről, meg hogy mi az ő gyerekeiből gazdagodunk meg. Pedig én ugyanannyi pénzt kapok, hogy ha egy gyereket nevelnénk, mint így, hogy hatot fogadtunk ide.
– Amikor kiküldte koldulni, tudta az anyuka, hogy HIV-fertőzött a gyereke?
– Igen, tudta.
– A gyerekek hogy viszonyulnak egymáshoz?
– Ha megkérdik konkrétan, gyorsan rávágják, hogy nem, ők nem testvérek, mert más a nevük. És hát nem is igazán hasonlítanak.
Franziska: – Viszont ugyanúgy ragaszkodnak egymáshoz, és néha úgy is veszekednek, mint más testvérek is.
Amikor Kati idekerült, annyira labilis állapotban volt, hogy egyszer megrágta az ágyat, a létrát. Telefonáltam Jocónak, hogy azonnal gyere haza, mert nem tudom, mit csináljak vele.
2004. 04. 16. (VIII/16)
