Az aranyos-patak Fotók: Somorjai L.
Becsületet, életet, barátságokat sem kímélve kutattak itt az arany után a különböző történelmi korokban, de olyan rombolást, mint aminek a falu most néz elébe, sohasem végeztek ezen a környéken – mutat körbe K. Sándor a térség legmagasabb pontjáról, Vereskőről. Itt már a kelták is arany után kutattak a Krisztus előtti harmadik században, de a rómaiak is több tonna aranyat termeltek ki, ma pedig francia szakemberek vizsgálják a kőzetet, hogy mennyire értékes. A régi-új román politikai elit is a mesés kincs igézete alá került, mert társult a gigantikus vállalkozáshoz: ötszázmillió tonna kőzetet szándékoznak átforgatni az elkövetkezendő tizenöt év alatt. Reményeik szerint háromszáz tonna arany lesz így a nyereség – egyúttal szegényebbé válik Erdély egy háromezer hektárnál nagyobb, mesébe illő szépség? tájegységgel, melyre az elnéptelenedés, a súlyos ciánszennyezettség állapota vár. A Román Akadémia számításai szerint a Frank Timis által vezetett kanadai vállalat hárommilliárd dollár haszonra tenne szert, míg a román állam csak háromszázmillió dollárt kapna az üzletből.
Adrian Nastase román miniszterelnök a nemzetközi nyomásnak engedve még májusban egy parlamenti különbizottságot küldött ki, hogy mérjék fel a várható környezeti károkat. Ezzel kapcsolatban hamar szárnyra kapott az a híresztelés, hogy a bizottságnak több tagja is részvényese a Rosia Montana Gold Corporationnak (RMGC), amely a bányászati jogot mindössze hárommillió dollárért kapta meg 1997-ben. K. Sándor csak legyint, amikor a vizsgálat eredménye felől érdeklődünk. "Nem kellett volna idáig utazniuk, hiszen már Bukarestben eldöntötték, hogy a kitermelés mellett voksolnak. Tény, hogy a Román Akadémia már több ízben is megvétózta az aranybányászatot, ez azonban a bukaresti urak szívét nem lágyította meg." Az egyik híres régészprofesszor úgy fogalmazott: most pusztítják el Decebál dák király aranybányáit. Ez a megfogalmazás igen erőteljesnek számít ebben az országban, ahol a nemzettudat alapját a dáko-román vérvonal képezi, amely a Római Birodalom keletkezése elé helyezi a románok megjelenését.
"Ebből a származástudatból azonban nem lehet háromszázmilliárdot besöpörni" – teszi hozzá kaján vigyorral K. Sándor, majd hosszabb elbeszélésbe kezd arról, hogyan befolyásolta a magafajta hétköznapi ember életét a kőzetekben rejlő arany, és az az örök remény, hogy rájuk mosolyoghat a szerencse. – Már a nyolcvanas években megmásztuk éjjelenként a mostani bánya területét, és cimboráimmal arany után kutattunk. Összeszedtük gyorsan a friss fejtésekből elmozdítható köveket, másnap aztán apróra zúzva átvizsgáltuk őket. De az is megtörtént, hogy egész napokat álltam derékig az Aranyosban Topánfalvánál, ahol a zagyot (az ipari aranytermelés után visszamaradt sáros levet) a folyóba beleengedték. Ezt időnként most is megteszik, szép csendesen, azaz a mérgezett vizet a derítőaknából a környék patakjaiba, majd az Aranyosba engedik. Szitával a kezemben egy-két milligramm nagyon finom port sikerült kinyernem belőle – emlékszik vissza a korábbi
évtizedekre –, ez azonban még Ceausescu idején történt." A diktátor bukása után a megnyílt határok, a jobb megélhetés utáni törekvés és a kalandvágy Sándort Nyugat-Európába csalta, ahol sikerült néhány tízezer márkára szert tennie – öt év elteltével mégis majdnem üres kézzel jött haza. Mert ha márka nem is, de valami érdekes mégis volt a poggyászában: egy fémkereső detektort rejtett a bőrönd. "Ahogy hazaérkeztünk, rögtön jelentkeztek rajtunk a régről ismert tünetek, és cimboráimmal megmásztunk minden hegyet a környéken. Geológiai szakfolyóiratokat tanulmányoztam olyan kehely alakú kőzetbuborékokról, amelyek zárt üregeinek belsejét arany tölti meg. Ha jól emlékszem »natív«-nak hívták ezeket. Még a
törvénnyel is meggyűlt a bajom, mert Romániában az állam tulajdona minden földben található érc. Lassan aztán a sok sikertelen vadászat után kihűlt az aranylázam, de éjszakánként, pláne nyáron, sokszor mondom a feleségemnek: induljunk el keresni, ma biztosan szerencsével járnánk."
Főtér dömperrel
2003. 10. 10. (VII/41)
