Határőrök éjjellátó készülékkel Fotó: MTI
Mint kiszolgált határőr rendkívül kíváncsi voltam arra, hogyan is működnek a modern lépésérzékelők, az éjjellátó távcsövek, a lézervezérelt radarok. Ennél is jobban érdekelt azonban az, hogyan látják a jövőt, szakmájuk perspektíváit az érintettek: a határőrök.
Dávid Károly dandártábornok engedélyével részt vehettem egy járőrözésen. A gyulai kirendeltségen jelentkeztem, ahol vegyes érzelmekkel fogadták érkezésemet. Az ott szolgálatot teljesítők körében közel sem éreztem azt az optimizmust, amivel a dandártábornok úrral való előzetes beszélgetés közben itatódtam át. Hosszú órákat autóztunk fel s alá a határ mellett, mire a mellettem ülő hivatalos "közegekkel" őszinte szavakat tudtunk váltani. Az általuk elmondottak alapján az a benyomásom alakult ki, hogy szép és jó dolog, meg nagy kihívás az unió, de sajnos ők ebből vajmi keveset éreznek meg. Gondolnak itt az éjszakai pótlékokkal, kiegészítésekkel is bőven 100 ezer forint alatt maradó fizetésükre, illetve ennek az öszszegnek az unión belüli csekélységére. Európában egy határőr tiszthelyettes 2-3 ezer euró (480 – 720 ezer Ft) között keres. Ehhez képest mi, ha tisztességes körülményeket akarunk biztosítani a családunk számára, kénytelenek vagyunk pluszmunkát vállalni a szabadidőnkben – jegyzi meg G. őrmester keserűen. Ha reggel nyolcra hazaérek egy éjszakai szolgálat után, egy asztalosműhelyben kezdem az újabb nyolcórás műszakot. Nem tudom, meddig csinálhatom ezt "büntetlenül", de rá vagyok kényszerítve. A szolgálati törvény értelmében ugyanis a határőrök nem vállalhatnak másodállást.
Adódott a kérdés, még ha kényelmetlen is volt mindnyájunk számára: mi a helyzet a korrupcióval? Nézd, nekünk járőröknek ebben nincs érdekeltségünk – válaszol G. A lebukások és a tapasztalat is azt mutatja, elsősorban a határátkelőhelyek személyzete érintett a kérdésben. Tovább feszegetem a kérdést: nemrég bukott le egy embercsempészbanda, melynek rendőr és határőr is segítette a "boldogulását". No comment – tárja szét G. a kezét –, talán az érintettet kellene megkérdezned – zárja le röviden a témát.
A legutóbbi elfogás éppen a látogatásom előtt két nappal történt. A gyulai határátkelő román oldalán hamis útlevéllel akart egy iraki átjönni, de a román kollégák megállították. Ekkor a delikvens a Fekete-Körösbe vetette magát, majd a magyar oldalra átúszva eltűnt a parti bozótosban. Hiába kutatták aznap éjszaka végig a partmenti csalitot, nem került elő. Ahogy virradt, a határőrök civilben a közeli buszmegállóba mentek, mert erős volt a gyanú, hogy ott próbálkozik a továbbjutással. A busz már az indulás pillanatában volt, amikor a homályból futva tűnt elő a határsértő. A többi már gyerekjáték volt.
Mennyire jellemző az embercsempészet ezen a szakaszon? – kérdezem G.-t. Tavaly szeptember–októberben két jól szervezett, kitűnő kapcsolatokkal rendelkező budapesti bandát buktattunk le. A jórészt bűnözőkből és "tisztes" taxisvállalkozókból álló galeri kulcsfigurái most hosszabb-rövidebb ideig állami gondozásban részesülnek. Úgyhogy tavaly óta ezen a területen rózsás a helyzet. No meg a román kollégák is megemberelték magukat az utóbbi időben, elképesztő gyorsasággal fejlesztik technikájukat, és az eredmények azóta magukért beszélnek. Ez utóbbit már Z., az ügyeletes tiszt mondja. Szerinte valós a fiúk frusztráltságának alapja, de higgyem el – győzködik –, ezek a srácok egy kis motivációval komoly munkára foghatóak. Tényleg korlátozott a benzinfelhasználásuk? – szegezem neki a friss információimból származó kérdést. Van alapja – ismétli önmagát Z. –, de ennek az az oka, hogy megkaptuk a milliárdos berendezéseket, csakhogy ezeknek az üzemeltetéséhez nagyon sok pénz kellene, ami egyelőre még nincs biztosítva. De bizakodjunk – teszi hozzá –, elhárítva ezzel a további kínos kérdéseket.
Határsértők stop!
2003. 05. 16. (VII/20)
