A mostari öreg híd, a város szimbóluma. Hét éve romokban hever
Szarajevó, Mostar, Tuzla, Banja Luka utcáit már szeptemberben elöntötték a választási plakátok, Bosznia lakosainak közel fele azonban érintetlen maradt a propagandától, és tartózkodott a voksolástól. Az eredmények láttán számos nemzetközi szervezet is aggodalmát fejezte ki, úgy vélik, az ország távolodik az európai normáktól, s e visszalépés megnehezíti a gazdaság talpraállását. Kérdésünkre Mirsa Muharemagic nagykövet asszony elmondta, alaptalanok a félelmek. Az ország európai normákhoz való közeledése gyakorlatilag megállíthatatlan folyamat.
Bábállam a volt Jugoszlávia szívében
Az 1995-ig Jugoszlávia-szerte dúló háború nemcsak a gazdaságban, az infrastruktúrában, hanem a túlélők lelkében is jóvátehetetlen pusztítást végzett. Elemzők szerint több generációnak kell eltelnie ahhoz, hogy Bosznia-Hercegovina önállóan is életképes állammá válhasson. A daytoni béke gyakorlatilag bábállamot épített ki. Bosznia területén két területi egység (entitás) működik (Republic Srbska és a Muzulmán-Horvát Föderáció). Mindkét entitás külön parlamenttel, kormánnyal, rendőrséggel, hadsereggel bír, de döntéseik felett vétójoggal rendelkezik a nemzetközi közösség képviselője, aki bármikor felülbírálhatja a törvényeiket, sőt az alkotmányt is. (Bosznia alkotmányát egyébként a nemzetközi közösség fogalmazta meg.)
Ellehetetlenített kenyérkeresők
Bosznia 3,5 milliós összlakossága a gazdasági helyzettel kapcsolatos elégedetlenségét fejezete ki a voksolás során. A háború után hét évvel a gazdaság még mindig nem stabil, az átlagfizetés 250 dollár (nálunk 450), a boltokban kapható áruk többsége import. Azon keveseknek, akik munkához jutottak, a fizetésük hatvan százalékát kell befizetniük adóként. Ezért jelentős a fekete- és a szürke-gazdaság, erős a korrupció. Aki autóval jár, illetve vállalkozása van, az legalább tíz évig külföldön dolgozott. Egy becsületesen dolgozó és adózó ember élete során egy autót tud venni spórolt pénzén. Bár Szarajevó, Tuzla vagy éppen Mostar utcáit járva az emberek öltözködése, és az állandóan telt házzal üzemelő kávéházak láttán nem szúr szemet a szegénység. A nagyobb városokban nemzetközi segélyekből felújították a lerombolt házakat, az utcák tiszták, az üzletek, éttermek kulturáltak. Egyhetes boszniai utunk során egyetlen hajléktalant, leszakadt, püffedt arcú alkoholistát vagy kukázót sem láttunk. Az emberek kedvesek, az éttermekben, üzletekben az alkalmazottak készségesek, magyar származásunk hallatán több esetben is őszinte örömüknek adtak hangot. Ugyanakkor feltűnt, hogy kevés a gyerek és még kevesebb a várandós kismama.
Tudni kell, hogy a munkanélküliség átlagban negyvenszázalékos, tíz- vagy százezrek keresnek hiába hónapokig, talán évekig munkát. "Miből élnek hát az emberek?"– tettük fel önkéntelenül a kérdést beszélgetőpartnerünknek, Ruzicának, a fiatal szarajevói újságírónőnek. "Hát ez Bosznia titka! – hangzott a sejtelmes válasz. – A legtöbb embernek külföldön, Németországban vagy Ausztriában élnek rokonai, és tőlük kapnak anyagi támogatást. Szarajevó ostroma alatt én még gyerek voltam, apám a fronton harcolt, anyámnak volt ugyan munkája, de alig keresett valamit. Csak azért nem haltunk éhen, mert külföldi rokonoktól kaptunk időnként pénzt."
A munkanélküliség nemcsak a mindennapi életet nehezíti meg, hanem mélyebb, hosszú távú hatással is jár. Boszniában, ahol tradicionálisan a férfi a kenyérkereső, a családfenntartó, a jelen gazdasági körülmények gyakorlatilag megfosztják őket attól, hogy elláthassák a családjukat, s ez pusztító csapásként hat a patriarkális berendezkedés? országban. "A háború vége óta a legtöbb öngyilkosságot a legproduktívabb korú férfiak követik el – mondta Salih Rasavac, a szarajevói pszichológiai szolgálat vezetője. – A férfiak gyakorlatilag kiesnek a szerepükből, úgy érzik, nem fontosak, nem jó példák. »Ki is vagyok én tulajdonképpen? – kérdezik. Nem is vagyok igazi férfi« – szűrik le a hamis következtetést."
Jellegzetes kép. Fákkal benőtt, aknázott romház Mostar központjában Fotók: Kovács Klára
2002. 10. 11. (VI/41)
