Kereső toggle

Orbán Viktor az övéi között.

Polgári körömpörkölt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben a közvélemény-kutatók mérései szerint Orbán Viktor népszerűsége folyamatosan csökken, addig az exminiszterelnök erről mintegy tudomást sem véve politikai hakni körútjaival van elfoglalva. A hétvégén előbb a nyírségi Csarodán járt, majd még aznap délután a Békés megyei Kamuton gyűjtötte be a polgári körök feléje áradó szeretetét.



Orbán Viktor, a kamuti csoda. Hölgyválasz Fotó: MTI

Kamut, július 20-a, szombat délután hat körül jár az idő. A falu főutcájába még befordulni is nehéz, mert tettre és még ki tudja mire kész fiatalok intenek le esernyővel, és kérdik, kiféle, miféle vagyok, és főként, hova ez a nagy igyekezet. Mondom, azt hallottam, jön Orbán, Orbán Viktor, őt szeretnénk megnézni. Rövid tanakodás után továbbküldenek a parkoló irányába, a falu főtere felé. A főtér mellett buszok, autók sokasága, még a mellékutcák is zsúfolva. Na – mondom magamban –, itt minden falusinak van autója, mert hogy így kiteszik szemlére. Nem helybéliek ezek bizony, ki tudja honnan gyött ez a sokaság – tárja szét a kezét egy idős bácsi, akinek a portája előtt leparkolunk. Csudát látni jöttek – teszi hozzá még mosolyogva. Mert az már csodaszámba vétetik, hogy ide egy miniszterelnök ellátogasson, ilyen itt még nem volt. Rögtön replikázom – nincs itt csoda, hisz a polgár, aki jön, nincsen már állami hivatalban. Az lehet, de a meghívóban ez áll – vitatkozik az öreg, és rögtön a kezembe is nyomja, hogy magam is győződjek meg róla.

Orbán Viktor tehát – akit a szervezők a Polgári Magyarország miniszterelnökének aposztrofálnak – részt vesz a rendezvényen. Ha eddig nem tudtam, hát itt ezen a délutánon megtudom, hogy van a Polgári Magyarország, és van az a másik, a bolsevikok, a kommunisták, a vörös bárók országa. Maga újságíró – nyilall bele a felismerés a mellém sodródott úriemberbe; amikor meglátja a fényképezőgépet a nyakamban: rögtön elkomorul a tekintete. Melyik oldalon áll? – szegezi nekem a kérdést. Pista, hagyd már békén, mit nyomulsz annyira! – szól rá a másik oldalról egy idősebb férfi. – Hadd végezze a dolgát , de azért jót írjon róluk! – kacsint felém.

A hangulat egyre feszültebb. Lehetünk vagy kétezren a nevesincs kertben, ahol a faluból elhurcolt kulákok emlékének állítanak kopjafát az utókor jelenlévő képviselői. Viktor késik – szögezi le az iménti indulatos szomszéd. – Hiába, a nagy emberek tudnak időzíteni – teszi hozzá rögtön.

Közben a hangulathoz igazodva elkezd szemerkélni az eső. Izgatott morajlás fut végig a tömegen, de még ez sem a Viktor közeledtét jelzi, csak az esőnek szól. Nem megyünk el innen, még ha bőrig ázunk is – jelenti ki határozottan egy előttem álló hetven év körüli nénike. Ekkor, mintegy varázsszóra feltűnik a kormányzati, sötétkék, amerikai kisbusz. Az első ülésről frissen vasaltan pattan ki egy kormányőr, majd miután két társa is biztonságosnak találja a terepet, megjelenik a már ismert mosolyával a volt miniszterelnök. A tömeg ezt a hollywoodi fordulatot már nem bírja. Hirtelen egy hang visszhangzik az esős délutánban: "Viktor szeretünk!, Viktor veled vagyunk!" – rikolt előttem, szinte megfiatalodva az iménti idős néni. Mámoros pillanatok ezek. Zászlók kerülnek elő, és felhangzik a régi-új jelszó: "Ria-ria, Hungária!" Bevallom, ennél a résznél megborzongtam egy kissé, de lehet, hogy csak a hűvös idő miatt, egy szál ingben, én, akit nem fűt a polgári tűz…

A nagyember persze nem érkezett egyedül, a helyi fideszes országgyűlési képviselők gyűrűjében feltűnik a sokat tudók mosolyával az exkisgazda exminiszter Boros Imre is. Persze csak én használom az ex jelzőket, a tömeg és a szónokok mind tudatosan miniszterelnök urunknak szólítják Orbán Viktort. A helybéliek fő hangadója, szervezője, Komáromi László lép az emelvényre, és átszellemülve mondja el az összejövetel célját. Azokra az elhurcolt gazdákra, kulákokra emlékezünk, akiket Kamutról vittek el a mai kormánypártok elődei – összegzi röviden. Furcsán szólnak ezek a szavak egy huszonéves fiatalember szájából. Közben valaki halkan súgja a tömegből: "Tulajdonképpen ő akar lenni a következő polgármester, azért van ez a nagy felhajtás a faluban." Odafordulok és egy biztató hunyorgás erősíti meg az előbbi suttogást. "Alig vannak itt a faluból – súgja még alkalmi ismerősöm. – Nem kíváncsi senki itt a nagypolitikára – teszi hozzá. – Este viszont aratóbál lesz, már fő is a pörkölt – érzi az illatát?" Csendre intenek bennünket, mert elkezdődött az ökumenikus istentisztelet, ahol a helybéli plébános szenteli meg a kopjafát. Előtte azonban a református esperes idézi a szentírást. "Perelj Uram, a velünk perlőkkel, harcolj a velünk harcolókkal" – hangzik fel a zsoltár. A végére azonban kimondva és kimondatlanul is kiderül, kik az üldözők, és kik az üldözöttek. Mindezt a tömeg ájtatos arccal helyesli ámenek közepette. Hiába, adni kell a polgári imidzsre. Sok a szónok, közben a gyomrok egyre hangosabban korognak. Az egyik szónok megemlíti, hogy a megyében él egy tűzcsiholó, gabonára szakosodva, aki majd megoldja a gazdák problémáit.

Orbán Viktor beszédét történelmi visszatekintéssel kezdi, arra is utalva, hogy a történelem olyan, mint a malomkő, amely vagy lecsiszol vagy megőröl, és minden attól függ, milyen anyagból vagyunk. Az anyaghasonlat fekszik. "Keményből, megtörhetetlenből!" – hallatja a tömeg a hangját. Aztán már csak a jól megszokott panelekből építkezik. Az elmúlt négy évben sikerült úgy felépíteni a jövőt, hogy annak középpontjában a családi gazdaságok és a magángazdálkodók állnak. Majd jön a kisgazda hasonlat, "A haza nem eladó" szinonimája, a "földet nem szabad külföldi kézbe adni". Kicsit hiányolom, hogy most nem fenyegeti meg az osztrák gazdákat, bár ennek itt keleten nem sok foganatja lenne. "Nincs szükség tovább Magyarországon a privatizáció folytatására" – hangzik az erős kijelentés, mire a sorokból a vörös bárók vagyonát visszhangozza a tömeg. A végén a hajrá formula nagy sikert és ovációt vált ki a tömegből. Elment az idő, itt a vacsora ideje – nyugtázza mellettem az előbb még oly lelkes nagymama; öröm volt hallgatni a Viktort – teszi hozzá a tőlem szélsőjobboldalt álló résztvevő, aztán irány a bogrács. Mert a lelki táplálék után jól fog esni egy kis fizikai is. Egy jó adag polgári körömpörkölt. Mit tehetnék mindehhez hozzá? Induljunk elfele haza, mert az idő itt eljárt felettünk.

Olvasson tovább: