Kereső toggle

Herendi trend

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"A méltóságos asszony azt üzeni, hogy ma Viktóriával terítsenek a vacsorához"
– szólt be az inas a konyhába a cselédeknek. A leányok azonban ahelyett, hogy szaladtak volna Viktóriáért, az almáriumban kezdtek el rámolni. Lepkés-virágos tányérok kerültek elő: a Viktória. Az étkészlet a londoni Kristály Palotában nyerte el Viktória angol királynő tetszését alig két évvel a szabadságharc után, 1851-ben, a világkiállításon. A királynő azonnal megrendelte a Herenden készült egyedi tervezés? porcelánokat Fischer Mórtól, aki hálából Queen Victoriának nevezte el a mintát – ezen a néven ismeretes ma is.

"1941-ben egy ipartörténész kezdett zsidózni, és úgy tálalta a történetet, mintha minden attól a Stingl Vincétől 

indult volna ki, akitől Fischer az üzemet megvette." 

"Drágák és gazdaságtalanok ezek a termékek globalizált szemmel nézve, sőt még talán irracionálisnak is tűnhetnek" – írja bevezetőjében a Herend Herald, a herendi porcelánmanufaktúra lapja. Mégis vannak még Belgiumban beginák, akik csipkeveréssel foglalkoznak, a híres antwerpeni gyémántokat is kézzel csiszolják, Cognacban pedig – dacolva a korszer? technológiákkal – továbbra is fahordókban, évszázados pincékben érlelik a konyakot. A ma is korongon készülő, kézzel festett herendi porcelán beillik a sorba: életstílust képvisel. Azt a sosemvolt időmilliomos miliőt, ahol békés családi vacsorák során még arra is jut energia, hogy élvezzük a kezünkben tartott finom porcelán mívességét.

A porcelánkészítés alfája és omegája, a kaolin azonban nem hullott a kerámiakészítéssel foglalkozó európai manufaktúrák ölébe. Amikor nálunk István királynak az államalapításra kellett összpontosítania minden figyelmét, a kínai császároknál már porceláncsészékkel terítettek teához. Tehették, csak le kellett menni hozzá a bányába porcelánért. Az európai kézművesek nem szerettek volna alulmaradni. Az itáliai Faen-za város (innen a fajansz elnevezés) műhelyeiben gyönyör? kerámia darabokat gyártottak, a Mediciek udvarában készült edényeket pedig már öntudatosan Medici-porcelánnak nevezték. Végül egy arany előállításán fáradozó alkimista, bizonyos Böttger bukkant rá véletlenül Meissenben (ez már ismerősen cseng, igaz?) a porcelán titkára – emiatt szokás fehér aranynak is nevezni. Herendre később nagy hatást gyakorolt mind a meisseni, mind a bécsi előd – és persze hozzájuk hasonlóan az eredeti, egzotikus kínai hagyomány.

Aki belép a Porcelaniumba, máris nézhet a lyukon: a falon több magasságban elhelyezett nyílásokon át térhatású jelenetek láthatók a régi gyár életéből. Aztán jön a mozi, a gyár 1909-ben született festője, a ma is friss esz?
Freund István – egy képen éppen Horthynak mutatja be tudományát – főszereplésével valóságos kis játékfilmen mutatkozik be Herend. Innen már az élmény hatása alatt lépünk át a mába: vár a "látvány"-manufaktúra, ahol a porcelánkészítés minden fázisát nyomon követhetjük, sőt ki is próbálhatjuk. Csupa válogatott munkás korongozik, fest itt, olyanok, akik képesek a látogatók kíváncsi tekintete előtt dolgozni. Az impozáns épületegyüttes következő szárnyában csupa herendivel terített asztallal az Apicius étterem vár, kávéház, márkabolt, téren pedig feszített tükr? csobogó – egyszóval minden szempontból méltó környezetben találtunk rá Herenden a porcelángyárra. Aki azonban 1999 előtt járt Herenden, állítja: zongorázni lehetne a különbséget. A dolgozóbarát módszerrel privatizált gyár (brit mintára Munkavállalói Résztulajdonosi Program indult 1992-ben, ennek keretében a részvények 50 százaléka a munkavállalóké és a nyugdíjasoké, 25-25 százalék az őket képviselő szervezeté és az államé) a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. nevet viseli. Köller Tamástól, a gyár marketingszakemberétől megtudjuk: ez nem volt annak idején könny? meccs. "Szó szerint tucatjával álltak sorba a gyárért a külföldi befektetők, és az MDF-kormánynak köszönhető, hogy megmaradt magyar tulajdonban" – meséli a fiatal szakember, akinek egyébként az egész családja a porcelángyár sikerén dolgozik: Köller Ferenc, az édesapa a korongozók vezetője; édesanyja pedig az adminisztrációval foglalkozik. Többek között a megrendelésekkel. Az üzem ugyanis nem raktárról árusít, hanem megrendelésre, elsősorban Amerikába és Japánba. Ez utóbbiban nemcsak az "árut", hanem a készítőit is szívesen látják: Japánban, a hightech-világában megbecsülik a kézműves munkát. Köller Ferencet többször is meghívták már, a márkabolton túl ugyanis itt a képzésre is igény van. 

A cég imidzsét 1996 óta reklámcég alakítja, azóta egyik ötlet hozza a másikat. A ló- és golfversenyek, az Anna-bál szponzorálása után egy éve megszületett a porcelánshow. A lányokat a festők közül toborozták, és akár egy divatbemutatón, remek koreográfiával, egy-egy míves porcelándarabbal a kezükben lejtenek a kifutón. Meggyőző és látványos, nem véletlen, hogy sok meghívásnak tettek már eleget a külföldi márkaboltokban. 

"A hazai vásárlókat is igyekszünk megnyerni. A herendi porcelán természetesen luxuscikk, tehát nem elsősorban a magyar vásárlóktól remélünk komoly bevételt, de szeretnénk egyfajta értéket közvetíteni, hogy újra értéket hordozzon a családok számára egy-egy herendi darab, amire azért is büszkeséggel tekinthetnek, mivel Magyarországon készült" – mondja Tamás. Annyira komoly az elgondolás, hogy Hungaricum néven a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. összefogott három másik, tipikus magyar terméket gyártó céggel, a Pick Szalámigyárral, a Zwack Unicummal és a Tokaji Kereskedőház Rt.-vel, hogy első lépésként egy közös ajándékcsomag összeállításával járuljanak hozzá az országimázshoz. Nemrégiben Orbán Viktor rendelt a Miniszterelnöki Hivatal számára 110 személyes készletet, Mádl Ferenc is gyakori látogatója a manufaktúrának. A jubileumi ünnepségen együtt vettek részt, ami nagy megtiszteltetés volt Herend számára.

Herend egészében a porcelánról, kerámiáról és majolikáról szól. Az itt élők egy része a manufaktúrában dolgozik, de aki mondjuk Veszprémbe jár be, hazafelé az is örülhet a gyár sikerének: a nyereségből ugyanis éttermet, boltot, kávézót, pizzázót nyitott eddig a manufaktúra vezetősége, ezzel is növelve a bevételi forrásokat. Ahhoz azonban, hogy valaki porcelánfestő legyen, nem elég Herenden születni. Farkasházy Fischer Jenő már indított ipartanonc-iskolát, ma a hároméves képzésre érettségi, illetve a tizedik osztály után van lehetőség, a szakmai képzés a manufaktúra tanműhelyeiben zajlik. A felvételi nem könnyű, de aki sikeresen levizsgázik, várja a gyár. A felvételi létszámot mindig a cég igényeihez szabják. Kérdésünkre, hogy a világhír? herendi porcelán készítői úgy érezhetik-e, hogy megbecsülik őket, mindenki bólogat. "Az átlagot tekintve úgy nettó hetvenezer körül keresnek itt, ami vidéken nem hangzik rosszul. És a részvényesek éves jutalékkal is számolhatnak" – tudtuk meg. Mint kiderül, a pályaelhagyás nem is napi probléma a cégnél. A nyugdíjazás mellett csupán néhány fiatal – aligha rossznéven vehető – kalandvágya von el időnként dolgozókat a pályáról.

Ha mindent meg akarnánk nézni, nem több órára, inkább egy egész napra lenne szükség. A manufaktúra "vonzáskörzetében" több bolt is van, a kínálat persze mindenhol herendi kerámia – mert hogy egyik szavamat másikba ne öltsem, a porcelán és a kerámia az két különböző dolog! Ha a kedves olvasó még mindig úgy érzi, hogy képtelen megkülönböztetni a kettőt, vessen egy pillantást az árcédulára: amelyik aranyárban mérhető, az a porcelán. A másik a kerámia. 


A Porcelániumhoz vezető út

A császár eleinte nem várt semmi korszakalkotót Magyarországtól, beérte azzal, ha "éléskamraként" működik a monarchiában. Így, míg Bécsben már 1718-tól fogva működött porcelánmanufaktúra, a magyar alkotókedv csak a szabadságharcot megelőző reformtörekvések során juthatott kifejeződésre. Azért éppen Herenden, mivel ezen a környéken ekkorra jelentős iparos réteg alakult ki, akiknek kézműves tudománya jól hasznosítható volt adott esetben egy kerámiamanufaktúrában is, a porcelán égetéséhez szükséges hatalmas mennyiség? tűzifához pedig ott voltak a bakonyi erdők. 1826-tól készítettek itt kőedényeket Stingl Vince üzemében. 1839-ben az üzem Fischer Mór tulajdonába került, akinek porcelánkészítő törekvései olyan sikeresek voltak, hogy alig három évvel később már "császári-királyi kiváltságos porcelángyár" lett a korábban néhány fős kőedényüzemből. Ferenc József a becsületrend tiszti keresztje mellett magyar nemesi címet adományozott Fischernek: Farkasházi Fischer lett. Csak 1906-ban magyarosították Farkasházyra. Fischer unokáját, Farkasházy Jenőt egy évtizedes (sikertelennek mondható) állami tulajdonlás után hívták vissza, és 1926-ig állt a porcelángyár élén. A Farkasházi Fischer készletek Kossuth Lajos szavai szerint "egy hercegi asztal igényeinek is megfelelnek". Valóban: gróf Esterházy Károlyné és Viktória királynő lettek az első megrendelői. 1851 után sorra nyerték a világkiállításokat: New York, Párizs, majd ismét London, 1901-ben Szentpétervár, 1904-ben St. Louis, majd Torinó és Philadelphia következett; 1937-ben pedig a Grand Prix-díj Párizsban. A porcelántárgyak gyűjteményes bemutatása már Fischer Mór idején elkezdődött, mai helyén unokája, Farkasházy Jenő alapított múzeumot. Bár később neves iparművészeket sikerült bevonni a tervezésbe, a Fischer Mór által létrehozott, immár hagyományosnak számító motívumok – Viktória, Rotschild, Apponyi és sorolhatnánk – azóta is keresettek, mintegy fémjelzik a herendi porcelánt. "Mit szólnak ahhoz, hogy ismert leszármazottja él Budapesten az alapítójuknak?" – kérdeztem körbe az üzem dolgozóit. "Nincs már itt semmi keresnivalója" – hangzott a (számomra) meglepő válasz. "Tény és való, hogy nem keresik a társaságunkat" – mondja Fischer Mór ükunokája, Farkasházy Tivadar humorista. 


Farkasházy Tivadar: Fischer Mór az ükapám volt



Porcelánnal van tele a Hócipője Fotó: Somorjai

"Meg lehet ünnepelni a Zsolnay-gyárat a Zsolnay család nélkül, meg lehet azt is tenni, hogy egy Zwack-ünnepségre nem hívják el a Zwack család tagjait. Bár az ükapám volt az a Fischer Mór, akinek a nevéhez a herendi porcelángyár kötődik, tény és való, hogy nem keresik a társaságunkat. A Farkasházy Fischer család 1839-től 1926-ig állt a gyár élén. A herendi porcelánt ők tették herendi porcelánná – lehetne tehát Farkasházy vagy Fischer porcelán is, a Pick szalámit sem Szegedről nevezték el. 1941-ben egy ipartörténész kezdett zsidózni, és úgy tálalta a történetet, mintha minden attól a Stingl Vincétől indult volna ki, akitől Fischer az üzemet megvette. Azt a Fischer Mórt, aki negyven éven keresztül a mintáival híressé tette a herendi porcelánt bankárnak, pénzembernek beállítani, nos, ez jól tükrözte azoknak az időknek a szellemét. A gyár mai vezetésének ez a beállítás felel meg, inkább Stinglt tekintik a gyár alapítójának, neki állítottak szobrokat, bár a kőedényüzem-korszakból egy fia porcelán sem maradt fenn – és nem hinném, hogy Fischer semmisítette volna meg mindet, csak hogy galád módon elfoglalja Stingl helyét. Én nem óhajtok porcelánnal foglalkozni, amikor a manufaktúra átalakult, én a közelébe sem mentem, nem akartam részvényeket sem vásárolni – én humorista vagyok, aki ezt a történetet rendszeresen megírom. Sok leányági leszármazott is lehet, de névviselő már csak én vagyok meg a két fiam. A múzeum az én családommal van tele. Néhány évvel ezelőtt meg akartam mutatni a gyárat a fiaimnak. Levelet írtunk, mire azt kérdezték, mik a szándékaim, az igazgató pedig eleve azt üzente, hogy nem ér rá. Idén a 175. évforduló alkalmából egyéves bulit tartanak. Egyetlen eseményre sem kaptam meghívót. Váljék egészségükre, ünnepeljék magukat. Én meg írom a családom történetét, hamarosan kijön a második kötet."

Olvasson tovább: