Kereső toggle

Célszemélynek lenni Magyarországon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Marad a rendszer olyan korrupt, amilyen volt" – Interjú Szikinger István
ügyvéddel –



Szikinger István   

– A célszemély szakzsargont még a rendszerváltás előtt használták az
akkori politika által nemkívánatos személyekre és azok marginalizálására. A Tasnádi-ügyben
lehet-e ezt a kifejezést használni, illetve általánosságban, van-e ennek a kifejezésnek
bármilyen reneszánsza?

– Tasnádi Péter vállalkozó esetében nemcsak megérzésem van arról, hogy ő célszeméllyé
vált, hanem konkrét tudomásom. Bizonyára Önök is ismernek olyan eseteket, hogy
valakinek valamilyen ügye, fegyelmi jelleg? problémája van, és teljesen függetlenül
attól, hogy kapcsolódik-e az alapügyhöz, másod-harmadnap ott vannak nála az adóellenőrök.
Ez egy tipikus dolog, emlékezzünk csak például Kovács Attila egykori MLSZ-elnök esetére.
Fura világ az, ahol az államigazgatás elvileg egymástól független intézményei
odaszólnak egymásnak.

A Tasnádi-ügyben eddig jogi védelmet láttam el, ezért nem szívesen mentem bele a háttér
vizsgálatába. Most azonban már feljogosítva érzem magam, mert a rendőrség
szervezett bűnözőnek kiáltotta ki védencemet – a kifejezést Orbán Péter országos
rendőrfőkapitány maga használta. Ezzel szemben a valóság az, hogy a több éve tartó
nyomozásban egyetlen egy olyan cselekmény sincs, ahol ezt a – jogilag már pontosan
megfogalmazott – büntetőjogi kifejezést használhatnánk. 1992-ben, amikor az első
eljárás folyt Tasnádi ellen, nem használták ezt, azóta viszont már arról beszélnek
Orbán Péterrel az élen, hogy szervezett bűnözőként élt és viselkedett. Pedig Tasnádi
Péternél fel sem merült ennek a gyanúja, mégis erről beszélnek. Ezzel nyilvánvalóvá
teszik azt, hogy célszeméllyé vált a rendőrség számára. Mindezt alátámasztják
elfogása körülményei: valóságos kommandó-akciószerűen tartóztatták le. Ez azért
különös, mert olyan emberről van szó, aki mindig – hangsúlyozom, mindig –
megjelent a rendőri idézéseken, tehát számomra mindebből kiviláglik, hogy ennek a bánásmódnak
világos üzenetet szántak a társadalom felé.

Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor és Tasnádi Péter között
cégeik révén konfliktus állt fönn – például az egyik fővárosi piac kapcsán –
, amit Pintér Sándor sem tagadott. Tasnádi elmondása szerint tízmilliárdos üzletről
volt szó. Hasonlóképpen érdekellentét alakult ki az egyik hengermalom ügyében. Ha
ez ennyire nyilvánvaló, akkor a belügyminiszternek még jobban kellene a látszatra
adnia, és odafigyelnie, hogy Tasnádi csak addig legyen letartóztatva, ameddig erre szükség
van. Egyébként ezt én 1995-ben már jeleztem, amikor Pintér Sándor aktív főkapitányként
úgy fogalmazott, hogy a bűnözőket le kell járatni keleti eszközökkel, hogy olyat
tegyenek saját érdekükben, ami a rendőrség érdeke. Orbán Péter országos rendőrfőkapitány
úgy nyilatkozott a maffiák lefejezéséről – Seres Zoltán kivégzését említve –,
hogy az sikerként könyvelhető el. Ez nem biztos, hogy a rendőri munka eredménye. Ha
viszont e mögött is a rendőrség áll, akkor tényleg nem állunk messze a fasizmustól.
Vagy az egykori Spanyolországtól, ahol kivégző osztagokat működtetett a hatalom.

– Ezek elég erős kijelentések.

– Számomra úgy tűnik, a Tasnádi-ügyben sem arra kíváncsiak, hogy csinált-e
valamit, hanem az a koncepció, hogy be kell bizonyítani, hogy csinált. Konkrét példa:
valaki megjelenik a rendőrségen – a tanúkihallgatást videóra vették – és
elmondja, hogy 3-4 évvel ezelőtt volt egy szépségverseny, megjelent a Tasnádi úr, és
bevágtak neki egyet, leesett a földre, utána megbeszélték valahogy az ügyet, az
illető nem tett magánindítványt. Ez egyébként könny? testi sértés, de nem tett
feljelentést, nem kiabált, nem is vetetett látleletet. Három év múlva megjelenik a
rendőrségen, ahol ezzel nem lehet semmit sem csinálni, hiszen hogy lehet ezt bizonyítani.
A kollégám kérdezte meg, hogyan került ide, erre elmondta, hogy a rendőrök megkeresték,
és felszólították, hogy tegye meg ezt a vallomást. Egy másik példa. Egy K.Á. nev?
úr – aki a napokban ajánlott fel több milliót az egyik fociklubnak – azt mondta,
hogy Tasnádiék kényszerítették a szállodája halljában. (A felajánlásról kiderült,
hogy – argóval szólva – "kamu" volt. Szerk.) Meghallgatták a munkatársait, és
mindenki azt mondta, hogy ilyen nem volt, illetve nem emlékeznek ilyenre. Egyébként is
egy szálloda előcsarnokában kényszeríteni valakit elég furcsának tűnik. Aztán
maga K. Árpád jelezte, hogy ideggyógyászati kezelés alatt áll.

– Amióta részt vesz ezekben az ügyekben, mintha a hatalom és az Ön
viszonya is deformálódott volna. Úgy tudjuk, tanított a rendőrtiszti főiskolán,
ahonnan rövid úton elbocsátották.

– Onnan kirúgtak, igen. Azt hiszem, másodlagos célszeméllyé váltam. Azt
akarják az emberekkel elhitetni, hogy aki kapcsolatban áll egy célszeméllyel – mint
például én Tasnádival –, az is szervezett bűnöző. Pintér úr ezt jól
megfogalmazta, amikoris azt mondta, hogy "valaki vagy nyúl, vagy vadász". Mindenki döntse
el, hogy melyik oldalon áll. Már több mint egy éve benne vagyok ebben az ügyben, és
megvallom teljesen őszintén: nem nagyon látom, hogy mit követett el Tasnádi.
Pontosabban: az is kérdéses előttem, hogy egyáltalán elkövetett-e valamit. Ezt
persze majd a bíróság fogja eldönteni. Az igazán veszélyes az, hogy először ráfogják
valakire, hogy bűnöző, azután tönkreteszik, és akkor esetleg azt mondják, hogy
pardon, bocsánat. Ha Tasnádiról is kiderülne mondjuk, hogy ártatlan, egy évig nem látta
a gyerekét, igazán ezt már nem lehet visszaadni.

A rendőrtiszti főiskoláról való kirúgásom után az olajbizottságból – ahol szakértő
voltam – is kirúgtak. De önmagában nem is ez a gond. Az olajbizottság engem akkor bízott
meg, amikor már túl voltam a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen. Ezen az ellenőrzésen
belül pedig a kérdések 80 százaléka arra irányult, hogy mit kaptam Tasnáditól,
milyen kapcsolatban voltam vele. Ezek után éppen Tasnádi miatt távolítottak el az
olajbizottságból. Az olajügyektől való eltávolításom nem ellenem, hanem inkább
Pallagh ellen irányult. Nyilván ő is rajta szerepel a hatalom valamelyik listáján.

– Ön szerint léteznek ilyen listák?

– Hát hogyne volnának! Vannak, amik csak fejben léteznek, de ez nyilvánvaló.
Ha valaki szerepel ezen a "listán", akkor megjelennek az adóellenőrök, aztán következik
a többi vizsgálat, és ilyenkor nyilván az a feladat, hogy találjanak valamit. Némely
bírói döntést pedig csak egyszerűen tragikusnak minősítenék. Az előzetes letartóztatások
lassan már a büntetés kategóriájába tartoznak, hiszen, amíg a nyomozás tart, addig
mint egy megelőlegezett büntetést osztogatják. Természetesen mindezt a média nyilvánossága
előtt, ítélet nélkül, mintegy megelőlegezve az érintetteknek a bűnözői státust.

– Szavaiból az derül ki, mintha Ön úgy látná: a hatalom így szépen
lassan ellopja a demokráciát.

– Teljes mértékben igazuk van. A rendőrség tudja a dolgát, nehogy már a
miniszter mondja meg, hogy mikor és ki ellen nyomozzanak. Németországban valóban
centralizált rendőrség van, de tartományonként. Miközben a német mintát követjük,
ezt figyelembe kellene venni. Óriási veszélyt rejt magában ez a centralizált,
militarizált gyakorlat.

– Számunkra úgy tűnik, az olajügy egy kibogozhatatlan, zavaros tanúvallomásokkal
tarkított, személyes ambíciókon alapuló bosszúhadjárat, ami lassan besározza a
politikai közélet minden szereplőjét. Ön, aki közelebbi kapcsolatban állt Pallagh Lászlóval
is, hogy látja, hová jut az olajügy?

– Minden jelentősebb ügynél feltűnnek olyanok, akik megpróbálják
meglovagolni a közvéleményben gerjesztett reakciókat, csak ez nem mindig derül ki.
Elmondhatom, hogy nagyon furcsa emberekkel találkoztam ezzel az üggyel kapcsolatban, de
attól még igazuk is lehet ezeknek a tanúknak. Korrekt eljárással ez kideríthető.

– Most azért fura ez számunkra, mert hát nem ugyanaz zajlik, mint Tasnádi-ügyben,
csak ellenkező előjellel? Valakik utálnak ilyen-olyan politikust, és a tények helyett
"bemondásos" alapon vádolnak politikusokat és mindenkit, aki ezt nem hiszi el. Az
ön szerepét nem tartja ellentmondásosnak az olajügyben?

– Én nem arra figyelek, hogy mit akar ez által elérni, hanem hogy igazat
mond vagy sem. Olajügyben kiderült, hogy voltak részigazságok. Másrészt más az,
amikor egy állami szervezet csinálja ezt, és más az, amikor polgárok akarják tudni
az igazat. A közvéleménynek joga van tudni a "dolgokat". Abban igazuk van, hogy ma
már riasztó méreteket ölt az, hogy bárki bárkit megvádolhat, és megfelelő eszközökkel
bemocskolhat, valamint a média hathatós eszközével lejárathat. Véleményem szerint
is ma mindenki vádol mindenkit, de a politikai elit szereplői rájöttek, hogy
mindenkinek káros az ügy, ezért kialakult egy hallgatólagos konszenzus, hogy ezt most
már be kell fejezni. A legnagyobb gond az, hogy az egész nem érdemben fog befejeződni:
ugyan néhány kisebb résztvevőjére lecsap a törvény szigora, de az értelmi szerzők
megússzák. Marad a rendszer olyan korrupt, amilyen volt.

Olvasson tovább: