A hitünktől nem tudnak megfosztani

Húsz év az úton

A Hit Gyülekezete Magyarországon helyreállította a hit utazásának izgalmát és kalandját, és azért vállalja ezt az utat, mert számára az örökkévalóság és a halhatatlanság elérése központi kérdés – mondta Németh Sándor vezető lelkész az egyház huszadik születésnapja alkalmából rendezett gálaest bevezetőjében. Az elmúlt időszakban a közösséget ért támadásokra utalva Németh Sándor kijelentette: "Tudjuk, hogy ezen az úton veszélyeztetettek vagyunk, tudjuk, hogy sok mindent elveszíthetünk, de egy biztos: a hitünktől nem tudnak bennünket megfosztani, bármi történik is, a Hit Gyülekezete egyházként fog élni."
Tamás Gáspár Miklós filozófus, az est másik szónoka a mintegy tizenötezer főnyi hallgatóság előtt elmondta: noha nem tagja a közösségnek, nagyon büszke arra, hogy meghívták az ünnepségre. "Megmutatjuk, hogyan lehet szépen élni a szabadság jegyében, a szelídség és a szeretet jegyében, meg nem haragudva azokra sem, akik üldöznek benneteket."
Tamás Gáspár Miklós beszédében elutasította azt a világot, "amelyben csak az erő, a hatalom, a gazdagság, a hazugság érvényesül". Képriportunk az ünnepség emlékezetes pillanatait idézi fel.

Hgy2
Fotók: Vörös Szilárd és Somorjai László

Hgy8
Mintegy tizenötezren vettek részt a Hit Gyülekezete huszadik születésnapján rendezett gálaesten

Hgy3
Tamás Gáspár Miklós filozófus, az est vendégszónoka

Hgy5
Németh Sándor vezető lelkész és Jancsó Miklós filmrendező

Hgy6
Bródy János a vendégek között

Hgy4
Tóth Géza műsorvezető és Bayer Friderika

Hgy1
A Bornemisza Péter Gimnázium és Általános Iskola gyermekkórusa

Hgy7
Pajor Tamás és Dobi Sándor az Amen együttesből

PARTNEREINK: