hetilap

– Müller úr, ön Gerendai Károllyal közösen indította útjára 1993-ban, az akkor még Diáksziget nevet viselő zenei-kulturális fesztivált. Ebbe egyszer? vállalkozásként vágtak bele, vagy van emögött egy magasabb rend? kulturális, illetve szellemi küldetéstudat? Egyáltalán mi az, ami mozgatja önöket már hetedik éve ?– A Sziget nem pusztán egy gazdasági vállalkozás. Az eredeti törekvésünk az volt és most is az, hogy csináljunk egy olyan helyet, ahol nagyon sok ember össze tud jönni, ahol nem akarnak tőlük különösebben semmit. A Szigeten sok olyan fiatalember, aki elveszítette a kapcsolatteremtési kultúráját össze tud jönni, és mi megteremtjük ehhez a körülményeket és a programot. Ezért adtuk azt a szlogent az egésznek, hogy "kell egy hét együttlét". Ebben az a gyönyörű, hogy különböző helyekről, különböző beállítottságú emberek jönnek, akik egymást nem is ismerik, és itt toleranciát tanulnak. Ami az anyagi részét illeti, az elején nagyon nagy küszködés volt, mert elkezdtük ilyen vidáman, hogy legyen házibuli és az első végén azt tapasztaltuk, hogy van másfél millió forint adósságunk. Tavaly volt először nyereséges a fesztivál, de az csak a tartozásaink törlesztésére volt elég. Idén már valóban nyereséges lesz, mert többen jöttek, mint amire számítottunk. Én egyébként ki nem állhatom a pénzt.– Hét év alatt mennyit változott a fesztivál? Hogyan alakult az a kezdeti hippi-buli egy szinte mindenféle zenei, kulturális, vallási irányzatot felvonultató rendezvénnyé?– Az első év arról szólt, hogy csináljunk egy házibulit. Kimondtuk, hogy politika és ideológia mentes legyen, egyszerűen azért mert attól féltünk, hogy, ha sikeres lesz, akkor a pártok összevesznek rajtunk, és elvérzik a dolog. Második évben aztán – a krisnásokkal az élen – kezdtek megjelenni a vallási és egyéb szervezetek is, hogy szeretnének szerepelni a Szigeten. Akkor el kellett kezdeni gondolkodni arról, hogy mit lehet csinálni, mert én elküldeni senkit nem akartam. Azt mondtuk nekik, hogy jó, jöhetnek, de direkt ideológiai térítést a színpadról nem szeretnénk látni. Tehát lehet énekelni, lehet mantrázni, lehet ingyen osztani a kaját, lehet civilben beszélgetni az emberekkel, de többet nem. Mostanra körülbelül harminc társadalmi szervezet van jelen a Szigeten. Az egésznek az a lényege, hogy mindenki jöjjön magánemberként, érezze jól magát, beszélgessen a másikkal a meggyőződéséről, és ha meg tudja győzni, akkor reméljük, hogy jól jár. – Mi az ön világnézete?– Ezt nehéz ilyen rövid idő alatt megfogalmazni, de valami olyasmi, hogy az embernek kell egy olyan referenciapontot találni önmagában, amibe belekapaszkodhat, amikor nagyon sok, nagyon erős impulzust kap ebből az eltorzult világból. Az ember egy olyan szerkezet, akit állandóan figyelmeztetni kell, hogy ne veszítse el azt a gyereket, aki benne van.– A mai, mondjuk a Szigetre kilátogató fiatalok ön szerint megtalálják azt a kapaszkodó pontot?– Ez nehéz kérdés. Én nem úgy képzelem, hogy az egész világ története egy züllés, hanem azt gondolom, hogy valahol az emberben lakó démon és jó angyal állandóan küzdenek egymással. Ebben a pillanatban a jó angyal áll vesztésre.– Kinn voltunk a Szigeten és beszéltünk egy drogprevencióval foglalkozó hölggyel, aki elmondta, hogy a személyes véleménye szerint itt, a Szigeten, tízből heten használnak drogot…– Ehhez látni kell, hogy az egész magyar fiatalság gyakorlatilag drogveszélyeztetett, úgy, ahogy van, és a Szigeten megforduló fiataloknál a drogot ismerők aránya körülbelül ugyanaz mint máshol. A drog letarolta Magyarországot a rendszerváltás után, így a fiatalok ezt hozzák magukkal a Szigetre.– Nekem mégis úgy tűnt, hogy a Sziget fölerősíti ezt a dolgot.– Az én 21 éves lányom "sex and drugs and rock\'n\'roll" feliratú trikóban rohangál, mert ez a sikk és nem lehet neki megtiltani. Amúgy nem drogozik. Még egyszer mondom: a fiatalság egésze veszélyeztetett Magyarországon, a Sziget azonban nem így működik. A Sziget egy mosolyfesztivál. Az, hogy emellé a fiatalok megisznak néhány pohár sört és berúgnak, nem tartom katasztrófának, mert ezeket nem nálunk tanulják meg. Egyébként a mámor szerintem nem egyszerűen csak jó, hanem ugyanolyan nélkülözhetetlen egy ember életében mint a levegő, tulajdonképpen anélkül megfullad. Az már más kérdést, hogy ki-ki ezt a mámort milyen módon szerzi meg.– Ön szellemi, illetve kulturális vezető? Annak tartja magát?– Nem tartom magamat szellemi vezetőnek, nem is akartam az lenni soha, mert nem vagyok rá alkalmas.