Kereső toggle

Húszgyermekes magyar milliomos

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magányos gyerek volt. Barátok nélkül. Édesapját agronómusként évente vezényelték
egyik településről a másikba. Mikorra barátot szerzett volna a kék szemű, szőke
hajú fiúcska, már költöztek is tova. Ernőnek volt testvére, de lány és tizenkét
évvel idősebb. Akkor megfogadta, neki legalább tíz gyereke lesz, hogy ne unatkozzanak.
Húsz lett: Edina, Andrea, Ernő, Zoltán, László, János, Krisztina, Anita, Lilla, Gábor
(ikrek), Julianna, Zsuzsanna, Edit, Ferenc, Klára, Katalin, Ágnes, Ildikó, Hajnalka és
Éva. Lukács Ernő, Fácánkert külterületi lakos nagygazda. Összesen l200 hektáron
termel kukoricát és szóját. Boldog ember, mert irtózatosan gazdag.



Csak tizenegy gyermek és a családfő. Második generáció    Fotók:
Vörös Szilárd

– Ernő, sápadt vagy, de továbbra is mosolyogsz.

– Azon kaptam magam, hogy egyszer? irodista lettem. Itt van az irodám a táskámban,
reggeltől estig szaladgálok egyik helyről a másikra, papírmunkát intézni.

– Miért nem a gyerekeket küldöd.

– Na, abból lenne csak baj. Nem lehet őket egyetlen hivatalos helyre sem elküldeni.
Áldott jó gyerekek ezek, szántanak, vetnek, mindent megcsinálnak, de én megyek most
is a bankba, aztán a kukoricát kell elrendeznem. A fiúk pedig most éppen kombájnolnak.
Jó az idő, hát megy a betakarítás.

– Ilyenkor, karácsony előtt?

– Most van jó idő. Amikor leesett a hó, nem lehetett vágni, mert vizes volt. És
ha szárítóba kell vinni, az nagyon sok pénzbe kerül.

– Most éppen Baranyában vannak. Ott is élnek?

– Baranyában megvettem egy irtózatosan eladósodott Kft.-t, amelyhez tartozik egy
kúria és a puszta, negyven lakóval. A kúriát rendbe tettem, de még nincs bent a víz
és fűtés sincs, így a srácok naponta 220 kilométert utaznak.

– Megvettél egy pusztát?

– A Majlát-pusztát a Dráva mentén. Jó földek vannak arra, hát kellett nekem.

– Beindultál?

– Mondhatjuk azt is. Nálam nincs pardon, megyek előre folyton.

– Az asszony?

– Mondja, hogy már nagyok a gyerekek, unokák vannak, megöregedtünk, vegyünk
vissza.

– Miért nem fogadsz szót?

– Én még ugyanolyan erőben vagyok, mint húsz éves koromban. Tudod az
asszonynak volt mindig nehezebb. Ezt a sok szájat betömni, mosni… most meg ő a család
bérszámfejtője. Ha hiszed, ha nem, én a hobbimnak élek, de ő rengeteget dolgozik.

– Te is.

– Magamat nem féltem, őt inkább.



Hány is legyen a gyerek?



Csat Julianna, szekszárdi leány, a Herbáriánál, vagyis a munkahelyén ismerkedett meg
Lukács Ernővel, aki szintén ott dolgozott. A szerelem gyorsan jött. Az ajánlat is. A
szerelmes férfi fűt-fát ígért a kiválasztottnak, de Ernőnek igénye volt. Azt
mondta a munkatársai előtt Csat Juliannának: ha hozzám akarsz jönni, akkor legalább
tíz gyereket kell szülnöd. Ezen mindenki nevetett, még az arajelölt is.

Összeházasodtak. A harmadik gyerek után az albérlet szűkös lett. Fácánkert külterületén
találtak egy rissz-rossz tanyát, némi földdel. Megvették. A műszergyári haverok
vettek föl l0-l0 ezer forint személyi kölcsönt – Ernő akkor már ott dolgozott –,
mert pénzük az nem volt.

A valóság az: ha már lakás van, akkor tényleg jöhetnek a gyerekek. S jöttek. Épen,
egészségesen. Szőkék, kékszeműek. Kiköpött Lukácsok. A tizenötödik gyerek megszületésénél
figyelt fel rájuk a közvélemény. Akkor vezették be a villanyt Lukácsékhoz. Soha
semmit, senkitől el nem fogadott. Semmilyen segélyt és szociális támogatást. Csak
ezt a villanyt.

Éva, a huszadik, hét éve született.

A pajkos vita még ma is tart. Ernő tizet, vagy hetet mondott. Csat Julianna az utóbbira
emlékszik.



A lókupec



– Ernő, miből éltetek?

– A ház körül alig volt egy hektárnyi föld. Abban az időben körös-körül téesz-birtok
volt minden. Be voltunk szorulva ide a tanyára. Mit tehettem mást, kupeckodtam.

– A kupec az egy kicsit csirkefogó.

– Ez nem igaz. A kupecok mindig kiemelkedtek a vásáros emberek közül. Külön
kaszt az. Nekem l970-től l990-ig volt 320 lovam. Óriási rizikó ám ennyi lovat
megvenni és eladni. Az a szerencse, hogy a gyerekek is megállapítják, hogy melyik a jó
ló és melyik nem.

– A gyerekek?

– Még a lányok is. Nálunk mindenki tud mindent. Kocsit és traktort vezetni. Az
állatokat meg mindenki úgy ismeri, mint a saját tenyerét.

– Most is mosolyogsz.

– A családra gondolok.

– Büszke vagy rájuk.

– Hogyne. Az enyémek.

– Soha nem voltál boldogtalan?

– Mióta a feleségemmel együtt élünk, egyetlen pillanatig sem voltam
boldogtalan. Magányos az voltam.

– Mikor?

– Amikor elment Amerikába tanulmányútra.

– Hogyan?

– Vettünk egy John Deer kombájnt, és ezért járt egy tanulmányút Észak-Amerikába.
Nekem a határ a kertkapu, így az asszony ment el.

– Egy húszgyermekes családanya.

– Miért, a húszgyerekes családanyák nem mehetnek Amerikába?

– Csak azért gondolom, mert te vagy igazán a paraszt.

– Az asszony nagyon okos. Mindent videóra vett és megjegyzett. Itthon elmondta.

– Ennyi?

– Ennyi.

Hogyan lesz a nagygazda?



Földéhség. Csak a parasztember tudja azt, milyen is a föld illata. Lukács Ernő érzi
és tudja. Amikor megvette Majlát-pusztát, akkor érezte azt, hogy a föld büdös. Nem
foglalkoztak vele. S azóta tudja, hogy a föld az élőlény. Szeretni kell és
babusgatni. Meghálálja.

Lukács Ernő földéhségét az édesapjától örökölte. Vett volna ő korábban is,
de nem volt eladó egyetlen négyzetméter sem. Aztán l990-től belendült. A feleségének
rá kellett szólni. A ház körül – már régen nem tanya – vett 300 hektárt. Az már
a boldogság netovábbja volt. Háromszáz hektár. A feleség a földön járt. Intette
Ernőt, hogy… erre megvette a Majlát-tanyát. Otthon mindent csak akkor mond el, ha már
megtörtént. Nem csap ő be senkit. De amikor valami beindul, akkor menni kell, intézni
kell.

Nyolc év alatt kivirágzott a családi vállalkozás. Az l200 hektár megműveléséhez
minden gép a rendelkezésükre áll. Adósság nincs. Lukács Ernő soha nem szeretett részletre
vásárolni. Ha nem volt készpénze, akkor inkább lízingelt.

A modern gazda Európában érzi magát. Tervez, szervez. Az asszony a közelmúltban tíz
napot Hollandiában is volt. A család pedig Bajorországban. Két napig. Valami itthon közbejött.
Nekem az a véleményem, hogy idősebb Lukács Ernőnek volt honvágya, és kitalálta,
hogy nem mennek otthon jól a dolgok.

Azt mondja, hogy az igazi gazda mégis generációk után lesz. Ők első generációsok.
A gyerekek viszik tovább az örökséget. A terhet is, mert a föld sok szépséget ad,
de terhet is rak az ember vállára.



Saját autó, közös gépek

– Mindegyik gyereknek saját autója van. Miért?

– Mert akkor vigyáz rá. A gépek az enyémek, illetve a családé, de az autókhoz
semmi közöm.

– Hallom, fizetés is van.

– Minden hónapban 50 ezer forint jár annak, aki nálunk dolgozik, akik meg máshol,
azok is kapnak, de nem fizetést.

– Beosztják?

– Természetesen. Nem láttak pocsékolást.

– A család negyven tagú.

– A húsz gyerek meg mi ketten, aztán van négy vőnk és két menyünk, két vőlegényünk
és nyolc csodálatos unoka.

– Egy unoka tesz boldogabbá, vagy a saját gyerek?

– Nem lehet különbséget tenni. Az unoka más, kevesebb a felelősség.

– Ennyi ember együtt. Még soha nem volt lázadás?

– Nem. Olyan nagy dolgok vannak, hogy apróságon nincs értelme veszekedni.

– Notórius házvásárló vagy.

– Nem a magam szórakoztatására. Minden gyereknek meígértem, hogy saját lakást
kap. Ezért vettem Tolnán három házat. Tolnaszigeten egy kúriát. Meg kell engedni
mindegyiknek, hogy önálló életet éljen.

– Ötvenhat éves vagy, kinek adod át a birtokot?

– Az évek nem számítanak. De a birtok a negyedikként megszületett Zoltán nevén
van.

– Hogyan?

– Pici gyerek kora óta ő a legfanatikusabb. A Zoli tudja, hogy a földet nem
szabad eladni, s így neki hiszem el, hogy egybetartja a birtokot.

– Mit szólnak a többiek?

– Egyetértenek.

– Gazdag vagy?

– Irtózatosan gazdag vagyok.

Olvasson tovább: