– Gyülekezetünk egyszerre megy át fájdalmas, sajnálatos, valamint örömteli változáson. Az átalakulás fájdalmas része az, hogy némelyek elfáradtak, elveszítették türelmüket a régóta fennálló átmeneti időszak finisében, amelynek során erőltetett ütemben – néha kapkodva – zajlott a gyülekezet intézményeinek megalapítása, a Hit Park létrehozása, s ezen belül a Hit Csarnok építése. Az örömöt pedig az jelenti, hogy ezek a számunkra fontos célkitűzések megvalósulni látszanak. Fiatal intézményeink életképesnek bizonyultak, megszilárdultak, a Hit Csarnok gyakorlatilag készen áll, egyházunknak végre saját otthona van. Örömre ad okot az is, hogy a hívők döntő többsége a megpróbáltatások közepette is hűséges maradt gyülekezetünkhöz.
– Úgy tűnik, hogy nagy árat fizet a Gyülekezet ezért az átalakulásért. Ön szerint elkerülhető lett volna-e ez a fájdalmas közjáték?
– A kérdésre a világos választ a jövő adja meg. Jelenleg úgy látom, hogy több körülmény is szerepet játszott a kialakult feszültségekben: az elmúlt két évben a fő hangsúly a Budapest Sportcsarnokban tartott rendezvényeinkre, valamint az építkezéshez szükséges pénzösszeg előteremtésére helyeződött. Ezek mellett sor került több vidéki gyülekezeti ház építésére, a Bornemisza Péter Általános Iskola és Gimnázium, az alsótekeresi gyermek- és ifjúsági tábor, a Hetek cím? hetilap alapítására, és a Szent Pál Akadémia akkreditációja is most zajlik. Ezek a feladatok az én figyelmemet, időmet is lekötötték. Emiatt halogattam bizonyos személyi kérdésekkel, a közösség strukturális problémáival való foglalkozást a Gyömrői úti Hit Csarnokba való átköltözés utáni időre. A Hit Gyülekezete társadalmi–gazdasági szempontból nézve fennállása óta sohasem működött konszolidált keretek között. A 80-as években üldöztek bennünket, majd a rendszerváltás utáni első négy évben továbbra is adminisztratív akadályokba ütközött a tevékenységünk.
Ebben az időben több hecckampánynak voltunk a célpontja. Csak az utóbbi három évben adatott meg számunkra az a lehetőség, hogy anyagi erőinket koncentráljuk. Utólag úgy látom, hogy szükség lett volna az ezen idő alatt felhalmozódott vélt vagy valós sérelmek, frusztráltságok, valamint a gyülekezet vezetésével kapcsolatos dilemmák alaposabb megbeszélésére még a tavalyi évben. A parlamenti választás eredménye által kiváltott kudarcélmény hatására ugyanis a megoldatlan és kibeszéletlen problémák felnagyítva és eltorzítva jelentek meg, és mindez összefonódott szubjektív érdekekkel, pozícióharccal. A választások után bizonyos, már régebb óta felmerült strukturális változások szükségességét olyan ultimátumszer? és fenyegető hangnemben fogalmaztak meg némelyek, amelyből már kitetszett, hogy a jobbítási szándék csupán ürügyül szolgál egy kemény hatalmi harchoz.
1998. 10. 10. (II/41)
