Kereső toggle

Nyitott marad az ajtónk

Interjú Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Lelkész úr, a Hit Gyülekezetéről az utóbbi hetekben többen azt állították, hogy a közösség a romlás állapotában, a szétesés küszöbén áll. Mások a kialakult feszültségeket és a gyülekezetből való eltávozásokat a felgyorsított intézményesülés, s a szervezeti átalakítás következtében létrejött személyi és érdekellentétekkel magyarázták. Ön szerint a Hit Gyülekezete szakadáson vagy örömteli változáson megy keresztül ?

– Gyülekezetünk egyszerre megy át fájdalmas, sajnálatos, valamint örömteli változáson. Az átalakulás fájdalmas része az, hogy némelyek elfáradtak, elveszítették türelmüket a régóta fennálló átmeneti időszak finisében, amelynek során erőltetett ütemben – néha kapkodva – zajlott a gyülekezet intézményeinek megalapítása, a Hit Park létrehozása, s ezen belül a Hit Csarnok építése. Az örömöt pedig az jelenti, hogy ezek a számunkra fontos célkitűzések megvalósulni látszanak. Fiatal intézményeink életképesnek bizonyultak, megszilárdultak, a Hit Csarnok gyakorlatilag készen áll, egyházunknak végre saját otthona van. Örömre ad okot az is, hogy a hívők döntő többsége a megpróbáltatások közepette is hűséges maradt gyülekezetünkhöz.

– Úgy tűnik, hogy nagy árat fizet a Gyülekezet ezért az átalakulásért. Ön szerint elkerülhető lett volna-e ez a fájdalmas közjáték?

– A kérdésre a világos választ a jövő adja meg. Jelenleg úgy látom, hogy több körülmény is szerepet játszott a kialakult feszültségekben: az elmúlt két évben a fő hangsúly a Budapest Sportcsarnokban tartott rendezvényeinkre, valamint az építkezéshez szükséges pénzösszeg előteremtésére helyeződött. Ezek mellett sor került több vidéki gyülekezeti ház építésére, a Bornemisza Péter Általános Iskola és Gimnázium, az alsótekeresi gyermek- és ifjúsági tábor, a Hetek cím? hetilap alapítására, és a Szent Pál Akadémia akkreditációja is most zajlik. Ezek a feladatok az én figyelmemet, időmet is lekötötték. Emiatt halogattam bizonyos személyi kérdésekkel, a közösség strukturális problémáival való foglalkozást a Gyömrői úti Hit Csarnokba való átköltözés utáni időre. A Hit Gyülekezete társadalmi–gazdasági szempontból nézve fennállása óta sohasem működött konszolidált keretek között. A 80-as években üldöztek bennünket, majd a rendszerváltás utáni első négy évben továbbra is adminisztratív akadályokba ütközött a tevékenységünk.
Ebben az időben több hecckampánynak voltunk a célpontja. Csak az utóbbi három évben adatott meg számunkra az a lehetőség, hogy anyagi erőinket koncentráljuk. Utólag úgy látom, hogy szükség lett volna az ezen idő alatt felhalmozódott vélt vagy valós sérelmek, frusztráltságok, valamint a gyülekezet vezetésével kapcsolatos dilemmák alaposabb megbeszélésére még a tavalyi évben. A parlamenti választás eredménye által kiváltott kudarcélmény hatására ugyanis a megoldatlan és kibeszéletlen problémák felnagyítva és eltorzítva jelentek meg, és mindez összefonódott szubjektív érdekekkel, pozícióharccal. A választások után bizonyos, már régebb óta felmerült strukturális változások szükségességét olyan ultimátumszer? és fenyegető hangnemben fogalmaztak meg némelyek, amelyből már kitetszett, hogy a jobbítási szándék csupán ürügyül szolgál egy kemény hatalmi harchoz.

– A közösség problémáinak ilyetén alakulásában miért játszhatott szerepet a parlamenti választás eredménye?

– Pszichikai okok miatt. Egyházunk ugyanis kezdettől fogva a hivatalos állami, politikai, vallási vezetés és a média részéről elutasított és kriminalizált csoport volt. A ránk szórt hamis vádak, rágalmak egyrészt elutasítottságot, másrészt erőteljes bizonyítási vágyat indukáltak különböző mértékben közösségünk vezetőiben, aktivistáiban. Egy idő után úgy éreztük, ahhoz, hogy polgártársaink egyáltalán emberszámba vegyenek bennünket, vagy közösségünket társadalmi tisztelet övezze, nekünk sokkal többet és minőségileg jobbat kell produkálnunk, mint a történelmi egyházaknak. A választási eredmények ezt az erőfeszítést látszottak veszélyeztetni.
Egyesekben ezek neurózist váltottak ki, és elmélyítették azt a félelmet, hogy megszűnhet az a vallási kisebbségekkel szembeni toleráns politikai légkör, ami lehetővé teszi a produktivitást. Kétségtelenül tartottunk attól, hogy az új kormányzat korlátozni fogja a vallásszabadságot, és a Hit Gyülekezete jogi, társadalmi, gazdasági helyzetének destabilizására tesz majd kísérletet bizonyos hatalmi eszközökkel, szekta- és hecckampányokkal, vagy akár törvényhozás útján is. Ez a negatív várakozás szerintem bumerángként ütött vissza. A frusztráltság, a pánik és a paranoia sajátos légkörének befolyása alatt fogtak hozzá némelyek a kudarcként megélt választási eredmények magyarázatához. Kiindulási alapjuk az a feltételezés volt, hogy nem külső politikai kudarcról van szó csupán, hanem magának a gyülekezetnek a válságáról, arról, hogy közösségünk és különösen személyem "elszakadt a kenettől". Ez a téves hipotézis kapott ideológiai igazolásokat.

– Miféle ideológiai igazolást ?

– Némelyek a Hit Gyülekezete történetét meghamisítva, egyes eseményekért, illetve a kezdetek óta föllelhető valamennyi negatívumért engem tettek felelőssé. Ezzel a bűnbakképző mechanizmussal azt sugallták, hogy a gyülekezet történetében nekem főleg a negatívumokhoz van közöm, míg az eddigi eredmények újdonsült ellenlábasaimnak tudhatók be, akik azért nem tudtak többet és értékesebbet produkálni a múltban, mert állítólag nem engedtem őket kibontakozni, elnyomtam őket.
Szerintük például egy plurálisabb jelleg? vezetés esetén gyülekezetünknek a társadalmi elfogadottság érdekében tett erőfeszítéseit nagyobb siker koronázta volna. A problémaként felmerült kérdések megoldására adott javaslataikat elsősorban nem azért utasítja viszsza az Országos Vezetőség többsége, mert jóhíremet sértik, hanem azért, mert félrevezetőek, hamis helyzetértékelésen alapulnak, és szélsőséges következtetéseket, magatartásokat indukálnak, melyek ily módon valóban problémákat hoznak létre, és eddig nem létező feszültségeket és megosztásokat gerjesztenek.

– Ön szerint tehát el lehet mondani, hogy "hitesek" indítottak "szektakampányt" a Hit Gyülekezete ellen?

– Az egyháztörténelemben ez a jelenség egyáltalán nem számít furcsaságnak. Az apostoloknak a szolgálatuk vége felé egyre több vitatkoznivalójuk támadt az általuk alapított gyülekezetekkel a korai egyházban is. Későbbi korokban a megújulási mozgalmak leghangosabb kritikusai általában magukból a mozgalmakból váltak ki. A karizmatikus–pünkösdi ébredésnek ma a leghatásosabb nemzetközi kritikusai olyan személyek, akik meghasonlottak a mozgalom céljaival, módszereivel. Ők a hitelesség látszatát hihetőbben tudják fölkelteni különböző történetek közreadásával és összefüggéseikből kiragadott belső információk felhasználásával az avatatlan olvasóban, mint egy külső megfigyelő.
Egy a társadalmi többség által elutasított vagy vitatott közösségben folyamatosan fönnáll annak a veszélye, hogy tagjai közül némelyek bedobják a törülközőt, vagy bizonyos személyes, anyagi, vélt vagy valós érdeksérelmektől vezettetve magukévá teszik a saját közösségükkel szemben megfogalmazott külső, alaptalan elmarasztalásokat, és szélsőséges esetben a vádlók közé vagy azok élére állnak, azt állítván, hogy "mindaz igaz, amit állítottak rólatok, én tudom, mert közétek tartoztam". Ilyen magatartásra mindannyian képesek lennénk, ha nem ragaszkodnánk olyan egyetemes emberi értékekhez, mint például az igazmondás, a barátság, a hűség stb.
Gyülekezetünk konkrét ügyére térve: szerintem olyan irományok is születtek ez idő alatt, melyek a keresztény kultuszkutatók tipikus előítéleteit visszhangozzák. A legdöbbenetesebb számomra az, hogy velünk több éves munkatársi viszonyban is álló emberek, akik velem együtt a saját bőrükön tapasztalták meg a "deprogramozó" szervezetek technikáját és retorikáját, most hirtelen az egész tudásukat, tapasztalatukat és tehetségüket az általuk hosszú ideig szeretett és védelmezett közösség ellen fordították.
Ha követtem is el hibákat, ilyen reakcióra akkor sem adtam okot. Nem tartottam magam sohasem tévedhetetlen vezetőnek, és nem is "azonosítottam magamat a Szentlélekkel". Az ilyen jelleg? karikatúrák, gúnyrajzok nem rólam szólnak, hanem az indulataik felett uralmukat elveszített készítőikről.

– A némely vezetői pozícióban bekövetkezett személyi változás okozott-e fennakadást a gyülekezet működésében? Ön szerint miért válik a sajtóban szinte "nemzeti üggyé", ha a Hit Gyülekezete egyes intézményeinek élén bármilyen személyi változás történik?

– Közel húszéves fennállása alatt gyülekezetünk a negyedik legnagyobb magyar egyházzá vált. Ez szükségképpen felkeltette a közvélemény érdeklődését tevékenységünk iránt. Kétségkívül szerepet játszik ebben az elmúlt években vállalt politikai szerepvállalásunk is. Kívülállóknak eddig úgy tűnt, hogy gyülekezetünk egységes és kiválóan szervezett, a legutóbbi események után pedig ez kérdésessé vált. Véleményem szerint az intézmények élén bekövetkezett vezetői változásokat közösségünk bizonyos része túlreagálta. Eddig, az intézményesülés előtti időszakban többnyire az úgynevezett bibliai tartalmú testvériség jellemezte a kapcsolatokat. Ezt a viszonyt tette árnyaltabbá a gyülekezet által fenntartott intézményeken belüli munkaviszonyok kialakulása, mely jellegéből adódóan a keresztények státuszával kapcsolatos különbségeket erősítette. Némely "hites" a szeretet és a munkaadói jogoknak a keresztény vezetők általi gyakorlása között ellentmondást vélt felfedezni. Én ezt egy fejlődő közösség gyermekbetegségének tartom. Mi most szembesülünk azzal az eddig általunk nem tapasztalt kihívással, amit az intézményfenntartás, igazgatás jelent.
A Hit Gyülekezetében is ki kell alakulnia annak a tradíciónak, amely a keresztények közötti munkaviszonyt magától értetődően tudja kezelni, és nyitott az ilyen jelleg? viszonyok kulturált megváltoztatására. Ezek a változások szerintem azért okoztak az indokoltnál nagyobb zavart a gyülekezetben, mert az érintettek kifejezetten munkahelyi jelleg? ügyeket a gyülekezet egészét érintő szellemi–erkölcsi problémaként igyekeztek beállítani, hogy szolidaritást nyerjenek a hívőktől a munkáltatói jogot gyakorló tekintélyekkel szemben. Álláspontom szerint jelenleg e téren is minőségi változáson megyünk keresztül, melytől azt várom, hogy a jövőben a hívők közötti munkaviszony általában is korrektebbé és tisztességesebbé válik. A munkavállalók nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a minőségi munkavégzésre, hogy állásukat megtarthassák; a gyülekezet pedig, mint munkaadó jobban meg fogja becsülni a valóban értékes munkát végző alkalmazottait. Ami pedig az országos vezetésben beállt változást érinti, azt mindenképpen sajnálatosnak tartom, de ez elkerülhető lett volna, ha egyesek nem vállaltak volna kompetencia nélkül döntőbírói szerepet néhány munkahelyi konfliktusban. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az intézmények működtetésével kapcsolatos tapasztalataink, ismereteink kezdetlegesek voltak, ezért a kezdeti működési zavarokat mindannyiunknak türelmesebben kellett volna viselni.

– Az elmúlt hetekben a gyülekezetet többször is vádak érték bizonyos "átláthatatlan pénzügyekkel" kapcsolatban. Van-e valóságos alapjuk ezeknek a híreszteléseknek?

– Az újságcikkek nyomán a Hit Csarnok építésére hitelt folyósító bank új vezetése, tudomásom szerint, az egész hitelkonstrukciót revíziónak vetette alá. Emellett a gyülekezet pénzügyeiről is részletes tájékoztatást kértek. A vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, a gyülekezet és a hitelező viszonya jó. A sajtókampány nyomán az építkezés kivitelezőjénél is APEH-vizsgálatot rendeltek el, amely a cég működését szintén törvényesnek találta. Az alsóte-keresi ifjúsági- és gyermektábor és a kapcsolódó ingatlanok tulajdonosánál, a Világosság Fiai Alapítványnál az APEH vizsgálata hasonló eredménnyel végződött.

– Egyesek szerint Ön diktatorikusan, despota módszerekkel vezeti a gyülekezetet, és megfélemlíti a munkatársait.

– Egy olyan kultúrában, amely jelentős vezetőellenes tradícióval rendelkezik – főleg az ismert történelmi tapasztalatok miatt – az ilyen vádakat sokan tényként kezelik. A feltételezés cáfolata ezért nem könny? feladat. Másrészt a kritikusok között akadnak olyanok is, akik abban hisznek, hogy az igazi egyházban csak egyetlen tekintélynek van elsőbbsége, mégpedig Jézus Krisztusnak, s a hívők tekintélyben egyenlőek. Az más kérdés, hogy e vélekedésük alól a saját tekintélyük kivétel, ugyanis a kisegyházakban ezt a szlogent mások befolyásának lerombolására szokás használni. Jómagam akkor hiszek az egyházi tekintélyben, ha az szellemi–erkölcsi természetű, tényleges értékeken, gyümölcsökön alapul, melyek az illető alkalmasságát és munkáját igazolják. Ezt a karizmatikus tekintélyt lehetséges mások építésére és áldására használni. Meggyőződésem szerint az apostolok korában is volt hierarchia, amely a történelmi egyházak klerikális tekintélyével szemben nem bürokratikus volt, hanem karizmatikus jelleggel bírt, valós szolgálati és pneumatikus ajándékokon, értékeken alapult. Jézus Krisztusnak és a szolgálati ajándékokkal bíró egyházvezetőknek a szembeállítása azért idegen a Szentírástól, mert az utóbbinak a forrása az Úr, akinek alárendelve az egyházvezetés tekintélye legitim marad. Ezenkívül hiszek abban is, hogy a bibliai szempontból törvényes tekintélynek van legitimizáló kompetenciája mások új vagy kialakulás folyamatában lévő karizmatikus tekintélyére vonatkozóan is.
Köztudottan minden hívőnek, így a karizmatikus vezetőknek is meg kell birkózniuk a saját úgynevezett "ótermészetükkel", többek között a hatalom torz szeretetével és az azzal való viszszaélés lehetőségével is. Igyekeztem ezen a területen tisztességes maradni, ezért arra törekedtem, hogy a hívőket ne szubjektív érzéseimmel és vélekedéseimmel, hanem Isten Igéjével és Szentlélek erejével befolyásoljam, s így is főként csak a nyilvánosság előtt. Ugyanis az úgynevezett "szoba- és folyosói" zugpróféták, -tanítók befolyásolási eszközeire nehéz rálátni. Vezetői gyakorlatomat illetően a vádakat én elsősorban egy olyan technika részének tartom, melynek célja a személyem és a hívők közötti bizalmi válság létrehozása. Bizonyos volt "hites" vezetők és funkcionáriusok – akik most abban bíznak, hogy a dolgokat jobban tudják csinálni, mint én – ily módon próbálják a hívőket a saját befolyásolási övezetükbe terelgetni. A dolog természetéből fakadóan az ilyen tevékenységet folytató személyek mindig és mindenhol félnek.

– Szerkesztőségünkhöz is több levél érkezett az üggyel kapcsolatban. Többen azt kérdezték tőlünk, van-e lehetőség a megbékélésre a két fél között?

– A megbékélés előtt továbbra is nyitott marad az ajtónk. Az eltávozottak döntő többségükben tisztességes keresztények, akik nincsenek kirekesztve, megbélyegezve részünkről sem. Viszszajöhetnek bármikor, de ha ezt nem tennék, akkor is hajlandók vagyunk velük együttműködni. Szabad egyház vagyunk: tiszteletben tartjuk mindenki szabadságát.
Célravezetőnek azonban azt tartom, hogy a feszültségeket kiváltó ügyeknél nagyobb és értékesebb célok megvalósítására összpontosítsuk az energiáinkat. Szolgálatunk elsődleges célja továbbra is az, hogy az embereket az Istennel való személyes közösség felé fordítsuk az Evangélium hirdetése által. Örülünk, ha a megtérők gyülekezetünkhöz csatlakoznak, de ha más közösségekben találják meg a szellemi otthonukat, az is áldás számunkra. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb erkölcsi kérdésnek azt tekintjük, hogy egy hívő olyan közösséget válasszon, ahol biztosítva van számára az a szellemi táplálék, amely által mind Isten ismeretében, mind szellemi–erkölcsi életében fejlődni képes.

– Tehát felesleges meghúzni a vészharangot a Hit Gyülekezete fölött?

– Sem most, sem a jövőben nincs szükség a harangok kongatására. A hívők többsége tisztában van azzal, hogy miért vállalta a keresztény sorsot. A megpróbáltatások ezúttal is erkölcsi– szellemi tisztulási folyamatot indítottak el. A Hit Parkba való átköltözés után először nyílik lehetőségünk arra, hogy saját igényeinknek megfelelően rendezkedjünk be egy helyen. Hiszem, hogy erős, virágzó és növekedő közösség lesz a jövőben a Hit Gyülekezete. Az elmúlt hetekben jobban megértettem Mesterem intését: "Aki Énbennem marad, Én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (János evangéliuma 15. rész, 5. vers). Ez a kijelentés a kulcsa jövőnk sikerének. Most számomra az Úrral való közösség minőségi megújítása a legfontosabb cél, csak ebből származhatnak maradandó, egészséges gyümölcsök.

Olvasson tovább: