Kereső toggle

Hangyaszorgalmú nép Magyarországon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A világ népességének egyötödét adják. Saját országukon kívül jelentős
kisebbséget alkotnak néhány ázsiai országban, de az USA-ban, és számos
nyugat-európai országban. Nem egy helyütt külön városrészekben élnek. Mégis,
bárhová veti őket a sors, megőrzik jellegzetességüket, kultúrájukat,
identitásukat. Így van ez itt is, Magyarországon. Riportunk a tízéves hazai kínai
kolóniával foglalkozik.



Ping úr és családja. Elégedettek a sorsukkal Fotó: Hetek

Polonyi Péter szakmája szerint Kína-kutató. Népszerűsítő munkákat írt és ír
e tárgyban, és 1995-től 1997-ig jelent meg az általa szerkesztett Távol-Kelet cím?
folyóirat. 1990-től van kapcsolata a magyarországi kínai kolóniával. Mint mondja:
egy történeti véletlen következménye az, hogy oly sok kínai jött Magyarországra.
Ez a véletlen pedig nem más, mint az 1989. június 4-i Tienanmen téri események. Akkor
és ott sok kínai számára úgy tűnt, hogy megszakad egy közel már tíz éve zajló
modernizációs folyamat. Azok, akik addig az átlagnál több pénzre tettek szert,
bizony megijedtek. Elkezdték keresni, hova is mehetnének. Magyarországot ez idő tájt
mint reformországot ismerték. (A kínaiak között máig él egy hiedelem, miszerint az
akkori magyar kormány hívta őket befektetőknek, de a Kína-kutató szakember szerint
ez nem állja meg a helyét.)

Kezdetben vala a csencselés

Persze ez sem ment előzmények nélkül: úgynevezett "lengyel"-féle csencselő
turizmust már folytattak páran, de az igazi áttörést a vízummentesség hozta meg.
Fokozatosan kiépült a batyuzás mellett a "konténermennyiségben" is mérhető
kereskedelem. A szótár pedig a KGST-, lengyel-, Közös- és MDF-piac mellett egy újabb
fogalommal, a kínai piaccal gyarapodott. A 90-es évek eleji kínai gazdasági helyzet is
a bevándorlóknak kedvezett: az anyaországban nagy elfekvő készlet várta, hogy
felvevő piacot találjanak, úgyhogy a magyarországi exportot utólagos számlázással
is jóváhagyták.

Az itteni rendőrség nem igazán tudott mit kezdeni a nagy arányú migrációval, a
kínaiak pedig "rájátszottak" a politikai viszonyokra. A rendőrökben így lassan
kialakult az a kép, hogy az újonnan jöttek a Tienanmen téri hősök (ne feledjük: a
testület ez idő tájt rendszerváltással volt elfoglalva). A kínaiak tehát politikai
menekülteknek számítottak, akiket természetszerűleg nem lehetett kitoloncolni.

A viszonylag kedvező jogi-politikai környezet hatására másfél-két év alatt a
kínai kolónia 30 ezresre duzzadt. Ekkor mintha a hatóságok is felocsúdtak volna
Csipkerózsika-álmukból, és már nem politikai menekültként, nem gazdasági
menekültekként, hanem kisbefektetőkként kezelték őket. A kolónia a kezdetektől
szeretett volna betagozódni a magyar társadalomba, de mivel elutasításba ütköztek,
ezért "csak" kínai állampolgár a státusuk. Éppen emiatt a kínai nagykövetség
védi az érdekeiket. Emigránsokból üzletemberekké váltak. Ekkorra soraikban már a
közép- és nagykereskedők is megjelentek.

A kedvező adottságok azonban lassan megváltoztak. 1992-ben Kína és Magyarország
között visszaállították a vízummentességet, és az első szabadon választott
kormány is "bekeményített" a külföldiekkel történő bánásmódjában.
Eltörölték a vízummentességet, sőt, sokukat kiutasították az országból. Akikkel
ez történt, gyakran valamelyik szomszédos országban folytatták tevékenységüket. A
második kormány megszorító gazdasági intézkedései közül pedig a
vámérték-becslés bevezetése érintette őket érzékenyen. Létszámuk mára
becslések szerint 10 ezer főre csökkent. Polonyi szerint már elvesztettük azt a
lehetőséget, hogy mi legyünk a kelet-európai kínai árukereskedelem központja,
hiába volt ebben a tekintetben a Horn-kormány toleránsabb, mint elődje.

Mi jellemzi a kínai kereskedőt?

A neves Kína-kutató úgy tartja: elsősorban az alkalmazkodóképesség. Üzletet
sejtett, és azért jött ide, hogy pénzt csináljon. A kínai tulajdonos is, eladó is
egyszemélyben, így ha bajba kerül, vele bukik az egész vállalkozása. Csak a
családtagjaiban bízik meg. Két kínai számára – habár az emigránsok feltétlenül
az iskolázottabb rétegből kerülnek ki – az a fő kérdés, hogy a másik feljebb
van-e nála, vagy lejjebb, vagyis hogy kinek sikeresebb a vállalkozása, melyiküknek
kell alkalmazkodni a másikhoz. Hiába, a tekintélytiszteletet szemben például a
magyarokkal már négyezer éve gyakorolják. Néha a külső megfigyelő azt hiheti
róluk, hogy nem őszinték, pedig csak egy bizonyos fajta fegyelmezettség jellemzi
őket.

Amikor Polonyi Pétert a kínaiak hiedelmeiről kérdezem, kiderül, hogy ez a racionális
szemlélet gyorsan eltűnik, hiába őriztek meg valamiféle "világiasságot". Egy
ilyen példa a 8-as számhoz fűződő babonák. A 8 ugyanis egy dél-kínai
nyelvjárásban a meggazdagodás szinonimája, és Kínában egy magára sokat adó
szálloda telefonszáma legalább két 8-ast tartalmaz. De az itteniek sem kivételek: sok
hazai kínai mobiltelefonjában, rendszámában ott találjuk a gazdagságot jelentő
számot. Mivel sokukat igazából a szerencselovag kifejezéssel lehet leírni, nem
meglepő, hogy kedvenc találkozóhelyük egyike egy kaszinó, ahol nagyobb ünnepeiket
például az újévet is megünneplik. De ennél ártalmatlanabb szenvedélyükről is
tudunk: mivel Kínában sokáig tilos volt kutyát tartani, sok magyarországi kínai
ugyanúgy kutyát tart, mint a magyarok, de számukra ez méginkább
státusszimbólumként jelenik meg.

Polonyi Péter úgy véli, a legnagyobb dilemma a magyarországi kínaiakkal kapcsolatban
az, hogyan is "kezeljék" őket a magyarok. Ebből a szempontból nincs egységes
direktíva, kormányzati stratégia, nem tudni, hogy a nemzeti érdekeket mely magatartás
az engedékenyebb vagy a tiltóbb szolgálná leginkább. Példaként megemlíti, hogy
valamirevaló kutatás tavaly készült először a józsefvárosi kínai piacról.
Polonyi szerint valójában még így sem tudják, mi is folyik ott. Pedig Kína
nagyhatalmi tényező. Itt élő állampolgárai hídszerepet tölthetnének be a két
ország kapcsolatában. Ráadásul magyar miniszterelnök utoljára a hatvanas években
járt Kínában. A hazai kínai kolónia létrejötte azért is szükségszerű volt, mert
a rendszerváltás után megszűnt az államközi kereskedelem, ami elvágta a magyar
fogyasztót az olcsó kínai árutól. A magyar könny?ipar összeomlott, a vákuumot
pedig lassan betöltötték a kínai emigránsok, üzletemberek, vállalkozók.

Ping úr, a Moszkva téri étteremtulajdonos

A Moszkva tér kies részén megbúvó Ping étterem tulajdonosa a harmincas évei
közepén járó Ping úr, aki már egészen választékosan beszél magyarul. Az
exkluzív, belül ízlésesen elegáns étteremben arra kérem az üzletembert, mesélje
el, hogyan vetődött közénk.

Ping úr Közép-Kína egy gazdaságilag fontos tartományából, Zhejiang-ból érkezett.
Otthon is kereskedő volt, de ahogy egy kínai közmondás tartja: "A fiatal embernek a
négy világtáj felé nyitottnak kell lennie". Eredetileg nem Magyarországra
készült; mint modja, felesége néhány Ausztriában dolgozó testvére csábította a
"nagy menetelésre", de útközben "ittmaradt". Megnézte Magyarországot, jó
helyzetet tapasztalt; a piacon "jó kedve van". 1991-ben mint piacozó kezdett
dolgozni, de kényelmesebb munkahelyre vágyott, olyanra, ami például nincs kitéve a
természeti elemeknek. Így döntötte el, hogy éttermet indít.

1996-ban meg is nyílt a Ping étterem. A mosolygós tulajdonos boldogan mutatja a
vendégkönyv bejegyzéseit: csupa nobilitás írt bele elismerő szavakat. Ping úr
büszkén mondja, hogy akad olyan vendége, aki hetente többször is jön. Vendégköre
főleg magyarokból, kisebb számban kínaiakból és diplomáciai munkatársakból áll.

Magyarországon elsőként az időjárás fogta meg. "Nagyon jó az éghajlat itt" –
mondta mosolyogva. Az ő mentalitásához az is passzolt, amivel találkozott. Amikor
arról érdeklődünk, mi is a kínai konyha fő jellemvonása, a szakember szólal meg.
Megtudjuk például, hogy vagy tízféle irányzatot ismernek, a kínaiak a szín, az
illat, az íz, a külalak és a tápérték alapján bírálják el az ételeket. Persze a
szakács mindig beolvaszt valamit az adott ország ízeiből, de úgy, hogy az étel ne
veszítse el jellegzetességét. A végeredmény alkalmazkodóbb. Az alapanyagok nagy
része Magyarországról származik, csak néhány száraz anyag jön a Távol-Keletről.
Megemlít egy gyümölcsfélét, és úgy panaszkodik a piaci drágaságra, mint egy
vérbeli magyar kereskedő.

Egyébként – ecseteli a hazai helyzetet – jó szakácsot nagyon nehéz találni. Az
itteni kínai nyelv? újságok négy-öt létezik mindig tele vannak álláshirdetéssel.
Viszont aki jót akar, Kínából hozat szakácsot. A Ping étterem séfe is a pekingi
olimpiai falu Öt Kontinens étterméből való első osztályú szakács.

És milyenek a magyar alkalmazottak? – kérdezzük bizakodóan. Ping úr a kérdésre
elmosolyodik, lehajtott fejjel gondolkodik, és a tolmácsot hívja segítségül. A
kérdésre mégis a kínai alkalmazottja válaszol: míg a kínaiak gépekként dolgoznak,
a magyarok általában lustábbak, de a Ping étterem magyar személyzete felnőtt a
kínai elvárásokhoz. Ha hibáznak, akkor sem a Kínában megszokott durva,
káromkodásig fajuló letolásban van részük; Ping úr ugyanis már az elején
elmondja, mit kell teljesíteniük. Ping úr hozzáteszi, hogy legtöbb alkalmazottja
szívesen dolgozik itt. No nemcsak vele, hanem Ping úr feleségével is, aki maga is
kiveszi a részét a munkából, most például felszolgál.

Az étterem tulajdonosa jól érzi magát nálunk. Mint mondja, szabadság van, a
törvények sem kötözik meg kezét-lábát. Pénze jelentős részét itt kereste, és
örül, hogy ilyen jók a feltételek Magyarországon.

Magyarország, ahol szép pályát lehet befutni

Mielőtt elköszönnénk, üzen a tolmácson keresztül, hogy mondana valamit.
"Biztosan észrevették, hogy jól megy nálam, és feltették azt a kérdést, hogy
miért. Ez személyes üzletpolitikámmal kapcsolatos. Először is: elsősorban magyarok
felé nyitottam, másodszor: egy irányt követek, ennek lényege pedig az, hogy a vendég
a király. Attól kezdve, hogy belép a vendég, úgy kell éreznie: a felszolgálóktól
a konyháig minden őérte van. Teljesen függetlenül attól, hogy éppen hány vendég
van, és mennyit fogyaszt, a vendégnek mindig elégedettnek kell lennie. Ha nem ízlik
egy étel, kicseréljük egy másikra, és csak egyet számlázunk. De még ha semmi sem
ízlene amire nem volt példa , akkor is el kell érni, hogy a vendég a szívében
örüljön azon, milyen kiszolgálásban volt része. Tisztaság, menynyiség, minőség,
kiszolgálás."

Még arról az egyről faggatjuk Ping urat, hogy ő miben látja másnak a magyarokat, a
mi mentalitásunkat, mint a kínaiakét. Szerinte a fő különbség az, hogy a magyarok
ritkán gondolnak a jövőre. A kínai közmondás szerint "Napos idő van, de
készülök az esőre". A kínaiak szorgos hangyaként dolgoznak, és szeretik
fejleszteni vállalkozásukat, szeretnek egyre több mindennel foglalkozni. Ahogy ő
fogalmaz, "a szorgalmat és az észt összekötötték".

Ping úr elégedett jelenlegi sorsával. Magyarországot pedig olyan helyként írja le,
amely alkalmas arra, hogy a "megfelelő ambícióval, szorgalommal rendelkező emberek
szép pályát fussanak be".

Olvasson tovább: