Kereső toggle

Legyen vége a pánikpolitizálásnak!

A hangulatkeltés helyett reménységre és higgadtságra van szükség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A tradicionális baloldali politikából való kiábrándulás Trump megválasztásakor nőtt politikaformáló tényezővé. Pont a munkás- réteghez tartozók fordultak el nagy számban korábbi megváltóiktól. Most egy újabb országban döntött úgy a többség, hogy elég az erőszakos kisebbség zajongásából.

Boris Johnsonék annak ellenére kaptak abszolút többséget, hogy az ellenzék és a celebvilág telerettegte a sajtót arról, mi minden borzalom jön majd a Brexittel. Ahogy korábban Trump esetében is. Miközben a Time magazin úgy gondolja, épületes az év emberének egy olyan kislányt választani, akit nem csupán kihasznál mindenki, aki hozzáférkőzik, de egyúttal irreális pánikhangulattal tölti meg a közvéleményt. A többség viszont nem vevő a pánikkeltésre – félelemmel ugyanis nem lehet politizálni. Vádaskodással és ujjal mutogatással pedig főleg nem lehet változásokat elérni.

A racionális választópolgár olyan vezetőpotentátot keres, aki valamiféleképpen késznek és képesnek mutatkozik arra, hogy az aktuális problémákat megoldja. Például a brit EU-tagság kérdését. A kommunista és rasszista Corbynból már eddig is sok volt; Jo Swinsont pedig senki nem vette komolyan. Boris Johnson zseniálisan nyegle kampányvideója, higgadt és pozitív országturnéja egész egyszerűen azt sugallta: Nyugalom. Hadd hajtsuk végre, amit végre kell hajtani.

És mit hajtanának végre? Amit a brit választópolgárok többsége már korábban is népszavazás formájában megszavazott, most pedig parlamenti választások formájában újra kifejezésre juttatott. Az „Essünk túl rajta!”, úgy tűnik, még a Brexit-ellenes tábor egy részét is meggyőzte. És mi jöhet ezután? Világvége? Az amerikai demokrata szavazók félelmetesen nagy hányada tanúsította a mentális összeomlás kisebb-nagyobb mértékét Donald Trump megválasztása után, mégsem jött el az apokalipszis. Amerikából nem lett náci rémuralom, és a rabszolgaságot sem vezették be újra; ahogy Boris Britanniája sem lesz olyan szörnyű, mint ahogy a celeblufik sípolják. A gazdasági rémálom pedig, amit szintén előrevetítenek… hát nem érdekes, hogy ahány szakember, annyifélét mondanak?

A legnagyobb terjesztésű brit napilap úgy döntött, hogy rögtön a választás másnapján arcul csapja az ország többségét azzal, hogy tanácsokat adnak a megzuhant és kikészült olvasóknak, miként dolgozzák föl a tragikus választási eredményeket. Teljesen nonszensz. Mióta lett a globalista, nemzetellenes, államellenes, ultraliberális agenda mindennek mérőzsinórja, amelyhez képest minden eltérés tragédia és feldolgozásra szorul? Miért nem képes a liberális baloldal veszíteni? Ha már liberálisok, miért nem képesek felfogni a legitimáció láncolatát? És miért csúfolják meg újra és újra a demokrácia alapjait? A hatalom nem egy kis csoport nagyratörő vágyálmain alapszik, hanem a többségi legitimáción. Hol itt a baj? Komolyan eljutottunk odáig, hogy egy kis érdekcsoport nyomás alá helyezi a többséget, és elhiteti a közvéleménnyel, hogy akik máshogy szavaztak, mint ők, azok megveszekedett őrültek és gyűlölködők? Mi ez, ha nem gyűlöletkeltés?!

„Nyugodtan adjuk át magunkat a gyásznak!” – tanácsolják terapeuták a Metro hasábjain. Már elnézést, de miként adhat felelős szakember ilyen tanácsot? Demagóg és hangulatkeltő, torz és erkölcstelen. Mégis, miért is kellene gyászolni? Mert beköszöntött a háborúba taszító fasizmus, és eljött egy népirtás hajnala? Látható, hogy ilyesmit szeretnének elhitetni azokról, akik nem szeretnének ellenőrizetlen bevándorlást, akik nem gondolják, hogy a muszlim hit alkalmas az európai kultúrkörrel való békés együttélésre! Márpedig nem a migránsellenes politika xenofób, hanem ennek gyűlölete, becsmérlése és lejáratása a kirekesztő és antidemokratikus és félelmetes. És nem attól kell rettegni, hogy bolygónk hamarosan feloldódik a kozmikus levesben a klímaváltozás miatt, hanem azon érdemes elgondolkodni, hogy meddig engedjük magunkat áltudományos alapokon politikai agitációknak kitenni.

Nem kell pánikolni azért, mert valaki nem szívesen osztja meg földjét a jobb életért újfajta hadjáratba fogó muszlim bevándorlókkal (tisztelet a kivételt képező tényleges menekülteknek!); az ijesztő inkább az, hogy a főáramú média szerint semmi probléma nincs ezzel, mert már rég elfeledték, nem is csak a gyökereket, de azt is, hogy azok az alapjogok fognak először sérülni egy kultúraváltás esetén, amelyekkel most ők élnek vissza annak érdekében, hogy segítsék azokat, akik még drasztikusabban vissza kívánnak élni velük.

Most a brit társadalom nagy része is úgy döntött, nem kíván asszisztálni a demokrácia önmegsemmisítésében. És ennek kijár a tisztelet. De tiszteletet a mainstream sajtó inkább annak ad, aki hangulatot kelt, aki uszít, és gyűlölködve kikel minden olyan érték ellen, amely Európa eszmeiségében értéket képvisel. Vagy olyan szerencsétlen kislányoknak, mint Greta Thunberg, aki sokat könnyítene az ökoszisztémán, ha a stábjával való ide-oda utazgatás ökológiai lábnyomát felszámolná, és inkább olyan földkímélő tevékenységeket folytatna, mint a gimnázium befejezése.

Vagy még rosszabb, amikor különösebb teljesítménnyel, de közéleti, tudományos és szaktekintéllyel biztosan nem rendelkező hírességet magasztalnak az egekbe, mert rájöttek, hogy a népszerűségi létrán olyan ügyek felvállalásával lehet feljebb jutni, mint a klíma, a genderügy vagy a bevándorlás.

Hát most történelmi lehetőséget kaptak ezek a celebek: az elefántcsonttornyukból lenézve ráébredhetnek, mennyire elrugaszkodtak a valóságtól, és mennyire nincsenek képben azzal, hogy az embereknek mire van szükségük. Sajnos kevés esély van arra, hogy bármelyikük a helyes következtetéseket vonná le mindebből. Ez Hollywoodnak sem sikerült a három évvel ezelőtti Trump-sokk után.

A Metro közlése szerint tanulmányok készültek arról, hogy a Brexit-népszavazás is nagyban hozzájárult a népesség mentális egészségének romlásához – a távozás mellett való döntés állítólag a lakosság 33 százaléka között idézett elő pszichológiai romlást. Ezt nem is vonjuk kétségbe, csak maximum az ok-okozatiság tekintetében: nem a konkrét választási eredmény okoz ekkora pánikot és mentális leépülést, hanem az, hogy a média és a liberális lobbi tudatosan hiszterizálja támogatóit; visszaél a támogatásukkal. Miután évtizedes munkával kiábrándították őket saját világnézetükből, a vákuumot saját morbid, kiforgatott propagandájukkal töltötték meg, és így ideológiai rabszolgát csináltak belőlük, akik, mint egy Stockholm-szindrómás, el sem bírják képzelni már az életüket nélkülük. Nincs más normalitás, csak amit elméjük fogvatartói diktálnak. Jeremy Corbyn és antiszemita brigádja a felelős ezért. A Clinton-klán és az Obama-kör felelős ezért. Az ultraliberális médiának és a felelőtlen újságíróknak kell számot adniuk ezért. De a valóságtól régóta elszakadt sztárelit is legalább annyira felelős.

Itt az ideje, hogy segítséget és reményt közvetítsünk azoknak, akik nem a mi politikai táborunkhoz tartoznak. Itt az ideje, hogy segítséget kapjanak azok, akiket a liberalizmus és a globalizmus vallása túszul ejtett. A mentális egészség megóvása ott kezdődik, hogy a pánikpolitizálással le kell számolni, és nem ott, hogy minden kultúrát és gondolati iskolát összeolvasztva erőszakos egységesülésbe fogunk a kontinensen. Nincs szükség a klímahisztériára sem, amely egyébként is csak a jobboldali, konzervatív kormányzatok elleni uszítás eszköze, még akkor is, ha a megvezetett tömegek jó része valós gyötrelemként éli meg az éghajlatváltozás kétségbevonható tényét és esetleges következményeit. A józanság egyszerűen mást diktál.

A higgadtság politikába és közbeszédbe való visszatérése részben a megválasztott vezetésnek lesz köszönhető. Az új konzervativizmusnak vissza kell találnia a polgárokhoz, és meg kell hallania a hangjukat a városi liberális értelmiség és a kultúrelit zajongó mikrocsoportján túl. És azon kell majd fegyelmezetten dolgozniuk, hogy a kisajátított társadalmi párbeszédbe visszakerüljenek olyan elemek, mint a keresztény erkölcs, a több irányú szabadság, a nemzetvédelem és hasonló tabuk. Talán, ha lassan változtatnak a paradigmákon, lehetséges, hogy a mostani rettegők is rájönnek: nem a gyilkosaikat szavazták meg. Talán akkor némi remény bukkan föl a közbeszédben. Márpedig igencsak elkél ebben a világban egy kis remény. És ha már a karácsony valós tartalmát rég ki is lúgozta a történelem, és a fundamentumvesztett vallás, legalább ennyihez ragaszkodjunk az ünnepek alatt a közélet tekintetében.

Olvasson tovább: