Kereső toggle

Mutti után

Jön-e fordulat a német elitben?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Németország az Európai Unió egyik legnagyobb érdekérvényesítő erővel rendelkező országa. Az utóbbi időben viszont úgy tűnik, hogy Angela Merkel tavalyi bejelentése utolsó kancellári ciklusáról nemcsak országon belül, de külföldön is átrendeződést indított el.

A német választási rendszer sajátosságai közé tartozik, hogy a tartományi választásokon, jóval a Bundestag-választások előtt már jelentősen érezni lehet a választói hangulatot, így a pártoknak megvan a lehetőségük, hogy időben irányt váltsanak. Az utóbbi két évben viszont az látszik, hogy a jelenleg is kormányzó nagypártoknak ez a váltás sehogysem akar sikerülni.

Nagypárti visszaesés – „populáris” fellendülés

A berlini Konrad Adenauer Alapítvány szakértője, Karsten Grabow lapunknak azt nyilatkozta, hogy a legutóbbi választásokon 32 százalékos eredménnyel épp csak győztes Kereszténydemokrata Unió (CDU) / Keresztényszociális Unió (CSU) formáció nem tudott igazi választ adni a választóknak, akik emiatt folyamatosan elmaradoztak a párt mellől. Grabow szerint „a kereszténydemokraták teljesen más társadalmi körülmények között kell, hogy működjenek, mint tíz, húsz vagy akár harminc éve. A kommunizmus bukása és az egyre inkább elterjedő globalizáció, az európai integráció és az egyre digitalizálódó világ, valamint a környezetvédelem témájának hangsúlyossá válása teljesen más lépésekre kényszeríti a kereszténydemokrata pártok jelenlegi generációját, mint a korábbiakat.”

A szakértő szerint ebből következik, hogy „ezek a pártok változatlan formában sem növekedni, de talán megmaradni sem lesznek képesek. A bevándorlók és leszármazottjaik integrációjában észlelhető hiányosságok, valamint az általuk létrehozott párhuzamos társadalmak, illetve a migrációval összefüggő társadalmi problémák a 90-es évek eleje óta egyre gyakrabban törtek felszínre, amiért nem kizárólag, de a kereszténydemokraták is felelősek. Mindemellett például a 2009 és 2014 közötti gazdasági válság, illetve az úgynevezett menekültválság 2015-ben az EU és a német társadalom szintjén is hatályon kívül helyezték a fennálló szabályokat.”

A szakértő kifejtette kérdésünkre azt is, hogy a nagypártok ezzel összefüggő tanácstalanságát használta ki a „nemzeti és jobboldali populista párt”, amely egyértelműen ezekkel a problémákkal összefüggő kampányszlogenekkel tudta nagy létszámban mozgósítani a korábban passzív választókat, illetve az első választásukon résztvevő fiatal réteget is. 

A tartományi választásokon az elégedetlen választók szavazataikat egyrészt az Alternative für Deutschland (AfD) nevű pártra, másrészt a Zöldekre adták le, viszont a tendenciák arra utalnak, hogy az AfD lehet ennek a helyzetnek a valódi győztese. A szeptemberi szászországi és brandenburgi választásokon ugyanis nemcsak újraválasztották a jelöltjeit, hanem jelentős növekedést is elért, bizonyos kerületekben óriási fölénnyel a többi párthoz képest. Ráadásul a fiatal generáció köreiben sokkal jobb eredményt értek el, mint akár a szociáldemokraták, akár a kereszténydemokraták, a 25 és 34 éves korosztályon belül a Zöldeket is maguk mögé utasították.

Országosan azonban egyelőre nem közelítik meg sem a CDU-t, sem a Zöldeket, viszont az SPD-t már megelőzték, ugyanis a szociáldemokraták 12 százalékot kapnának, ha ma lenne az országos választás, az AfD pedig 13 százalékot. A Zöldek a maguk 25 százalékával alig maradnak a CDU mögött, viszont a CDU-hoz közeli Konrad Adenauer Alapítvány másik szakértője, Tobias Montag szerint nincs még itt az idő az ünneplésre. u

Látszólagos Zöld hullám

Többször előfordult már az utóbbi évtizedekben, hogy a Zöldek átmenetileg jelentősen megerősödtek, viszont az igazi megmérettetéskor nem tudták hozni az elvárt eredményeket. Amikor a nemzetközi médiában megszaporodnak a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések, a Zöldek automatikusan nagyobb támogatottságot élveznek, ezt azonban eddig nem sikerült valódi képviselői mandátumokra váltani. A választások előtt a közvélemény-kutatók jelentős támogatottságot, 23 százalékpontot mértek a Zöldeknek, viszont élesben mindössze 10,7 százalékot sikerült megszerezniük. A 2017-es választáson ugyan nem volt ennyire magas a támogatottságuk, viszont az akkori mérések is többre becsülték őket az elért eredményhez képest.

Montag hivatkozik egy 2019. februári cikkre, amely a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg az Allensbach Intézet elemzéséről, amely megvizsgálta, hogy egy párt hosszú távú sikerét milyen tényezők határozzák meg. Ez alapján egy párt annál sikeresebb, minél szélesebb társadalmi réteget képes megszólítani, ami a Zöldek esetében szinte egyáltalán nem változik, ugyanis ebben kulcsfontosságú, hogy a társadalom kérdéseire mennyire képes egy párt elfogadható válaszokat adni, amiben a Zöldek nem jeleskednek különösebben.

Az Allensbach körkérdésében a biztos zöldválasztók „feltűnően szürke válaszokat adtak” arra a kérdésre, hogy mi győzte meg őket arról, hogy a Zöldeket válasszák. Montag megállapítja, hogy „a párt tehát keveset profitál a saját programjából, sokkal inkább egy kivetítési felület,” amely az éppen aktuális társadalmi hangulatot jeleníti meg.

Az Allensbach többek között azt is megállapította, hogy a választók fejében a Zöld párt egyértelműen az AfD ellenpólusát képezi, ami azt jelenti, hogy a nagypártokra szavazni nem akaró korábbi támogatóik a közvéleménykutatások szerint inkább a Zöldeket választják, minthogy átszavazzanak az AfD-re.

A Zöldek magas támogatottságának oka Montag szerint a protestálás mellett az, hogy a média nagyon kedvezően bánik velük. A zürichi Media Tenor Intézet mérései szerint 2018-ban a főáramú média újságírói nagyon pozitívan írtak a Zöld pártról, és a párt vezetői különösen gyakran jelentek meg népszerű televíziós talkshowkban, ami sokat hozzáadhatott a magas támogatottsághoz.

A helyzetet viszont nem lehet alábecsülni, ugyanis a májusi európai parlamenti választáson a Zöldek a második legerősebb párttá növekedtek, itt a választók 20,5 százaléka szavazott rájuk. Ezúttal tehát nagyobb annak a valószínűsége, mint eddig, hogy megfordul a tendencia, és a Zöldek élesben is meg tudják tartani a két országos választás között mért magas népszerűségüket.

Átalakuló külpolitikai erőviszonyok

Angela Merkel tavalyi bejelentése, mely szerint ez az utolsó kancellári ciklusa, nemcsak Németországban indította el az átrendeződést, hanem a nemzetközi politikában is. Emmanuel Macron egyre bátrabban „lép be” azokra a területekre, ahol eddig a németek szava volt erősebb. Ilyen helyzet volt például, amikor Macron augusztusban meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Fort de Brégançonba, hogy újratárgyalják az Európai Unió és Oroszország közötti biztonságpolitikai felállást.

Pár nappal ezután 2016 óta először újra összehívta a Normandiai Négyeket (Németország, Oroszország, Ukrajna és Franciaország vezetőit), amely eredetileg arra jött létre 2015-ben, hogy elősegítse a béketárgyalásokat Oroszország és Ukrajna között.

Bár Macron állítja, hogy Angela Merkellel szoros együttműködésben intézkedik, a Süddeutsche Zeitung szerint „Macron ellopja Merkel területét.” A Financial Times elemzése alapján azonban azt az eshetőséget is el lehet képzelni, hogy a németek nemzetközi jelenléte oly mértékben meggyengült az előző választások óta, hogy Macron egyszerűen egy hatalmi vákuumba lépett be, amit Angela Merkel fénykorában a németek töltöttek be. Az FT szerint Merkel árnyéka önmagának, szinte megtestesíti ezt a hanyatlási folyamatot, és ahogy egyre fogynak a hivatalban töltött napjai, úgy fogy el a képessége arra, hogy politikai akaratát akár nemzetközi, akár helyi viszonylatban érvényesítse.

Ki jöhet Merkel után?

A CDU vezetői posztján Merkel utódjául választott Annegret Kramp-Karrenbauer, akit a médiában AKK-nak is hívnak, egyértelműen rossz választásnak tűnik, többek között azért is, mert nem rendelkezik Merkel természetes visszafogottságával, és elhamarkodott reakcióival több kárt okoz saját imidzsének, mint amennyit használ. Ilyen volt például, amikor egy ismert vlogger támadására, ami az EP-választások előtt robbant nagyot, azt nyilatkozta, hogy már csak azt kéne kimondani, hogy a CDU felelős az „egyiptomi hét csapásért”. Ezzel egyrészt bent tartotta a közbeszédben a videót, amire a párt képtelen volt megfelelően reagálni, másrészt a katolikus egyház is felháborodott a kereszténydemokrata politikus bibliai műveletlenségén. Merkel Hans Georg Maassent, a titkosszolgálat egykori vezetőjét sem zárta volna ki azonnal a CDU-ból, hanem szép csendben megvárta volna, amíg a párton belül elszigetelődik, és a közvélemény felháborodása nélkül iktatta volna ki a kritikus hangot.

Kramp-Karrenbauer kihívói között lehet egyrészt Armin Laschet, az Észak-Rajna Vesztfáliai miniszterelnök, aki a CDU kicsit balra húzó része számára lehet jó alternatíva. Laschet a Focus magazin elemzése alapján azért is lehet befutó a CDU-n belül, mert nem igyekszik mindenáron megszerezni a hatalmat, és azt követeli, hogy a párt kudarcaiért igenis vállalják a felelősséget a vezetők (jelesül AKK és Merkel).

A népszerűségi listákon viszont egészen más a helyzet. Ezeket ugyancsak nem lehet figyelmen kívül hagyni, ugyanis Merkel négy egymást követő kancellári ciklusa egyértelműen annak köszönhető, hogy nyilvánvaló kudarcai ellenére is ő a legnépszerűbb politikus Németországban. AKK-ról ez nem mondható el, ő jelenleg a 16. helyet foglalja el ezen a listán, igen előkelő helyen fut be viszont Friedrich Merz, aki a CDU konzervatív szárnyának lehet a favoritja.

Merz sokkal inkább jobbra vinné a pártot, amivel akár szavazókat is visszahozhat az AfD-től, viszont ezzel azt kockáztatja, hogy nagymértékben eltávolodik a még mindig nagyon népszerű Merkel politikájától, ami rosszul jöhet ki a CDU törzsszavazói között. A merkeli politikai vonal viszont egyértelműen vállalhatatlan a jövő vezető politikusai számára, így az olyan mondatok Merztől, mint „nem azért léptem be a CDU-ba 30 éve, hogy 1,8 millió arab jöhessen be Németországba”, akár a kancellári jelölést, és a párt erősödését is jelenthetik egyszerre, mivel egy ilyen hangvételű programra a most zöldirányba protestáló konzervatív szavazók is leadhatják a voksukat.

Ha ez a fordulat nem sikerül, és a Zöldek tartani tudják erős pozíciójukat, akkor a pártot vezető Robert Habeck is a kancellári székben landolhat, ugyanis Merkel mellett ő a második legnépszerűbb politikus Németországban. Ez még a 20 százalék fölötti eredmény esetében is csak koalícióban elképzelhető, de ahogy Merkel népszerűségének a „farvizén” az SPD is profitálhatott, és jelentős kormányzati pozíciókat tölthettek be szocdem politikusok, úgy Habeck személye is elég értékes lehet ahhoz, hogy az új német kormányban akár kancellár is lehessen akár úgy is, hogy nem a Zöldek nyerik a választást.

Olvasson tovább: