Kereső toggle

Miért nem beszélünk Bidenről?

Bűnbakot csinál Trumpból a mélyállam

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mielőtt Donald Trump a végére járhatott volna Joe Biden és fia súlyos ukrajnai manipulációinak, a demokraták gyorsan elindították ellene a vádemelési eljárást. egyértelműen az elnök nyakába varrnák saját indulójuk botrányát.

Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata elnöke azután jelentette be, hogy hivatalosan elrendelte az elnök elleni impeachment (vád alá helyezési) vizsgálatot, hogy a médiában szárnyra kaptak a hírek, miszerint Trump egy júliusi telefonhívás során nyomást gyakorolt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre. Állítólag azt szerette volna elérni, hogy vonják vizsgálat alá Joe Bident, aki ellenfele lehet a 2020-as elnökválasztáson. A beszélgetés azóta nyilvánosságra hozott kivonatából kiderül, hogy Trump valóban kért segítséget már zajló amerikai nyomozásokhoz, de nem fenyegetett támogatások visszatartásával. Zelenszkij a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy nem érezte magát megzsarolva.

Politikai fegyver

Az angolszász jogrendszerben egészen a 14. század óta ismert az impeachment gyakorlata, mely során egy törvényhozó testület közhivatalt ellátó személy (eleinte főként királyi miniszterek) ellen eljárást indít. Nagy-Britanniában különösen az 1600-as években volt népszerű, a Parlament ugyanis hatékonyan tudta alkalmazni az udvari kegyencek elmozdítására. Két évszázaddal később azonban általánosan elfogadottá vált az az elv, hogy a kabinet tagjai nem az uralkodónak, hanem a képviselőháznak felelnek, ami szükségtelenné tette és jórészt használaton kívül helyezte az intézményt.

Az óceán túlpartján is beépítették az impeachmentet a hatalomgyakorlás fékrendszerébe, de eddig soha nem jutott kiemelkedő szerephez.

A szövetségi kormány esetében (különböző formákban a tagállamok igazgatásában is) ez úgy zajlik, hogy a Kongresszus kezdeményezésére az Igazságügyi Bizottság hivatalos vizsgálatot indít az elnök ellen, hogy megállapítsa a vádpontokat, melyeket mindkét házban szavazásra bocsátanak (vagy az első lépést átugorva, a Képviselőház egyből benyújtja a vádpontokat). Az elmarasztaló ítélethez a Szenátus legalább kétharmadának voksára van szükség. Az elnököt ilyen esetben eltávolítják hivatalából, amely az alelnökre száll át.

Ilyenre azonban mindeddig nem volt példa. Andrew Johnsont egyetlen szavazat mentette meg 1868-ban; az impeachment ürügyét esetében az adta, hogy a polgárháborút követő rekonstrukcióval kapcsolatos nézeteltérések miatt a republikánus képviselők az elnök jogkörét korlátozó intézkedéseket hoztak, és ő ezek egyikét – a kormánytagok elbocsátásának tilalmát – megszegte. 1974-ben a Watergate-botrányban inkriminálódott Richard Nixon még időben lemondott (elébe ment az elkerülhetetlennek; támogatottsága ekkorra a lakosság körében is 30 százalék alá zuhant). 1998-ban Bill Clintont felmentette a Szenátus; őt hamis tanúzással és az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolták, amiért eskü alatt hazudott Monica Lewinskyvel való kapcsolatáról.

A politikai szándék mindhárom esetben nyilvánvaló volt, és ez az impeachment lényegéből fakad: nem jogi, hanem politikai intézkedés. A legvalószerűbb elmélet szerint most azért indult az agresszív és gyors demokrata támadás, mert a 2020-as mezőnyük nagyon gyenge. Ha sikerülne Trump népszerűségét lenyomni, akár egy középszerű jelöltet is célba juttathatnának. A republikánus többségű Szenátusban – ha odáig eljut az ügy – Trump megúszhatja az eltávolítást, de jelenleg van rá esély, hogy ő legyen az első, aki ellen sikerrel végigviszik az eljárást.

Titkosszolgák taktikái

A mostani eljárás körül nagyon sok a kérdőjel. Mindjárt szembeötlik például, hogy Nancy Pelosi, aki mindeddig ellenállt impeachmentet kiáltó képviselőtársai nyomásának, most még az ominózus telefonbeszélgetés szövegének és a kiszivárogtató hivatalos bejelentésének nyilvánosságra hozatalát sem várta meg. Több republikánus képviselő szóvá tette azt is, hogy a szokással ellentétben nem bocsátotta előbb szavazásra a Képviselőházban a kérdést. Igaz, hogy ezt az alkotmány nem köti ki, de Clinton és Nixon esetében ez a gyakorlat biztosította a két párt megegyezését.

A kiszivárogtató személye egyelőre nem ismert, de valószínűnek tűnik, hogy CIA-alkalmazott. Bejelentését, az ilyen dokumentumoknál szokatlan megszövegezése alapján, sokan egy jogi csapat (és esetleg demokrata képviselők) aprólékos munkájának tartják, mely egy feltehetően hónapok óta előkészített kampány nyitányaként szolgált. Fred Fleitz, a Center for Security Policy (Biztonságpolitikai Központ) elnöke, aki magas szintű nemzetbiztonsági posztokon szolgált – többek között a CIA-nál és a Külügyminisztériumban –, úgy véli, nem véletlen egybeesés, hogy a bejelentés nem sokkal az után került a Kongresszus Hírszerzési Bizottságához, hogy Adam Schiff demokrata képviselő augusztusban többször vádolta Trump elnököt azzal, hogy az Ukrajnának szánt segélyeket manipulálva igyekszik a 2020-as demokrata favoritnak, Joe Bidennek betenni.

A The Federalist online magazin arra is felhívja a figyelmet, hogy a hírszerző szervek 2018 májusa és 2019 augusztusa között csendben kiiktatták azt a kitételt, hogy csak első kézből származó információ alapján lehet közérdekű panaszt benyújtani. A kiszivárogtató egyetlen ilyennel sem rendelkezik; a beadvány végig más forrásokra hivatkozik. Az új űrlapot, amely már nem tartalmazza ezt a követelményt, szeptember 24-én töltötték fel – még éppen az elnököt vádoló dokumentum titkosításának feloldása és nyilvánosságra hozatala előtt.

A bejelentés ezenfelül számos, azóta valótlannak bizonyult állítást tartalmaz. Trump nem kérte például, hogy Ukrajna szolgáltassa vissza a 2016-os választással kapcsolatban vizsgált szervert, mint ahogy azt sem, hogy Zelenszkij hagyja hivatalban az akkori főügyészt, Jurij Lucenkót. Nem hangzott el quid pro quo ajánlat vagy fenyegetés sem, vagyis Trump nem szabott feltételeket, és nem helyezett kilátásba semmilyen szankcionálást.

CrowdStrike

Trump a már folyamatban lévő amerikai nyomozásban kérte Zelenszkij segítségét, elsősorban a 2016-os választások befolyásolására történt esetleges kísérletek kapcsán. Ezért említette a CrowdStrike-ot, azt a kiberbiztonsággal foglalkozó céget, amely a Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) szerverét vizsgálta, és az egyetlen bizonyítékot szolgáltatta a Trump–Putyin összejátszás narratívájának alapját jelentő állításhoz, miszerint a DNC levelezőrendszerét orosz hackerek törték fel 2016 tavaszán, hogy Trumpot segítsék győzelemhez az elnökválasztási versenyben.

A DNC ugyanis megtagadta, hogy a szervert az FBI-nak adja át vizsgálatra. (Ez már önmagában okot adhatna egy botrányra.) A CrowdStrike megbízását a Demokrata Párthoz közeli jogi cég, a Perkins Coie intézte – ugyanaz, amelyik Hillary Clinton kampánya nevében felkérte a Fusion GPS-t a Steele-dosszié néven elhíresült, Trump-ellenes anyag összeállítására (lásd keretes írásunkat).

Az ukrán deep state

Április óta több cikk megjelent arról, hogy újabb bizonyítékok szerint Ukrajna kulcsszerepet játszott a Trump–Putyin összejátszás elméletében.

Pedig már Obama idején is szövevényes volt a két ország kapcsolata, hiszen a demokrata adminisztráció aktívan részt vett az oroszbarát Viktor Janukovics megbuktatásában. Egy diplomáciai eszmecseréről kiszivárgott információ szerint emiatt menekült Oroszországba február 22-én Janukovics, akinek a helyét Arszenyij Jacenyuk ellenzéki vezető foglalta el – egészen áprilisig, amikor korrupciós vádak miatt lemondott.

A korrupcióval mélyen átszőtt ukrán közélet megreformálására az IMF, az Európai Bizottság, valamint az Egyesült Államok – Joe Biden közreműködésével – átnyomta a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) létrehozását a kelet-európai országban. A NABU szorosan együttműködött az Obama-kormány különböző hivatalaival, olyannyira, hogy az FBI külön irodát kapott az épületén belül.

Néhány hónappal később a NABU igazgatója, Artem Szitnik és Szerhij Lescsenko parlamenti képviselő nyilvánosságra hozott egy olyan dokumentumot, mely szerint Paul Manafort, Trump akkori kampányfőnöke pénzt kapott Janukovics pártjától. Lescsenko másokat is ellátott információval, így például a Fusion GPS-t és a DNC-nek dolgozó, ukrán származású Alexandra Chalupát. Utóbbi lehetett az, aki egy 2016. januári DNC-megbeszélésen elhintette, hogy van valami kapcsolat a Trump- stáb és Moszkva között. Ezt a felvetést kezdte el terjeszteni a Clinton- kampány 2016 nyarán.

Amikor 2017 decemberében Lucenko ukrán főügyész az FBI engedély nélküli és szabálysértő ukrajnai tartózkodását és ténykedését kezdte firtatni, és Szitnik menesztését követelte, az Obama-kormány közbelépett. Michael Carpenter, Joe Biden egyik tanácsadója, megfenyegette Lucenkót, hogy ha a NABU főnöke repül, akkor személyesen fogja javasolni minden amerikai támogatás megvonását.

Chalupa és az ukrán kormány szerepéről a Trump elleni információk adagolásában részletesen beszámolt többek között a Politico (2017. január). A cikk nyomán Chuck Grassley, a Szenátus Igazságügyi Bizottságának republikánus elnöke levélben kért felvilágosítást az Igazságügy-minisztériumtól, ahonnan máig nem kapott választ.

Joe, Hunter és a többiek

Joe Biden Obama alelnökeként az Ukrajnát érintő külpolitikával volt megbízva. Ha más szempontból nem is lenne az, összeférhetetlenség miatt mindenképp kifogásolható, hogy 2014 áprilisában fia, a nemzetközi tanácsadó céget vezető, de egyébként sem energetikai szakértelemmel, sem ukrán munkatapasztalattal nem rendelkező Hunter Biden csatlakozott a Burisma energiavállalat igazgatósági tanácsához, amiért havi 50 ezer dollár ütötte a markát. Még a The New York Times is megjegyezte: „Világosnak kellene lennie Hunter Biden számára, hogy bármilyen kapcsolat egy ukrán oligarchával árthat apja erőfeszítéseinek az országban.” (Hunter jövedelmező kínai üzleti kapcsolatai ugyancsak diszkvalifikálhatnák Joe-t a jelenlegi elnökválasztási versenyből. Az is előfordult, hogy az alelnök papa fiával együtt utazott Pekingbe.)

Joe több nyilvános fórumon eldicsekedett azzal, hogy ultimátumot adott Porosenko ukrán elnöknek: ha nem rúgja ki Viktor Sokin főügyészt, Ukrajna nem kapja meg a beígért 1 milliárd dollárt. A bíró később úgy nyilatkozott, azért mozdították el, mert a pénzmosás gyanújába keveredett Burisma háza táján vizsgálódott. Jurij Lucenko szerint a nyomozást Sokin elbocsátása után a NABU-hoz irányították át, ahol 2016-ban lezárták.

Nem Joe Biden volt azonban az egyetlen, aki az amerikai támogatás megvonásával igyekezett befolyásolni az ukrán kormányt. Tavaly három demokrata szenátor levélben követelt segítséget az időközben Manafort ellen elindított nyomozáshoz. Most ugyanezen az alapon a Fehér Ház lakóját penderítenék ki hivatalából.

Olvasson tovább: