Kereső toggle

„Aki nem populista, az elitista”

Pogátsa Zoltán szociológus a görögországi kormányváltásról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyetért azzal, hogy Ciprasz abba bukott bele, hogy 2015 után igyekezett megfelelni az EU-t irányító német kormány elvárásainak?

– Igen. Alapvetően Görögország mind a mai napig nem állt át egy olyan pályára, ami a gazdaság értékteremtő képességének visszaállítása lenne. Ciprasz alatt létrejött valamilyen alacsony szintű stabilitás, de ilyen volt már a megszorítások egy évtizede alatt. Ciprasz azonban elfogadta a megszorítások politikáját, mellyel nem lehet rendbe rakni a görög gazdaságot. Feladta a Sziriza eredeti célját, amely a humántőke emelése, az igazságos újraelosztás, az iparpolitika, az oligarchák által foglyul ejtett görög állam kiszabadítása lett volna.

Volt más választása Ciprasznak 2015 nyarán, mint hogy elfogadja az Európai Unió Angela Merkel által kínált feltételeit a „mentőcsomag” további folyósításáért cserében?

– A monetáris politika több elfogulatlan vezető nemzetközi szakértője (Wyplosz, Eichengreen, de Grauwe) is megírta, hogy az Európai Központi Bankot 2015-ben a saját mandátumával szembemenve politikai célokra használták fel, konkrétan a görög kereskedelmi bankrendszer kivéreztetésére. Ezzel érték el, hogy a Ciprasz-kormány mégis fogadja el a megszorításokat. Ha nem teszi, akkor csak drachmával lettek volna képesek feltőkésíteni a görög kereskedelmi bankrendszert. Ez azonban a drachma azonnali, közel 2/3-os leértékelődéséhez vezetett volna, ennyivel csökkent volna a görögök életen át összekuporgatott megtakarításainak értéke. Nincs az a miniszterelnök, aki ezt bevállalta volna. Ez polgárháborús helyzet.

Mit üzen a görög eredmény Európa országai számára? Létezik nemzeti szuverenitás az Unióban, lehet ellenállni a (főként német) pénzügyi körök nyomásának?

– Azt üzeni, hogy nem érdemes annyira rohanni az euróba. Az euró nem politikai kérdés, nem szépségverseny, nem pecsét az európaiságunkon. Egy kőkemény gazdasági keretrendszer, amely nemcsak Görögországnak okozott károkat, hanem Írországnak, Spanyolországnak, Portugáliának, Olaszországnak, Franciaországnak, Ciprusnak, Szlovéniának, a három balti államnak és Finnországnak is.

Lehet-e jövője a baloldali „populizmusnak” Ciprasz bukása után Európában?

– Ahogy Chantal Mouffe belga filozófus mondja, a baloldal csak populista lehet. A populizmus ugyanis az érzékenység a nép igényeire. Aki nem populista, az elitista. A főáramú szocdem pártok pontosan azért mentek tönkre világszerte, mert elitisták és nem populisták voltak.

Utólag igazolja-e az eredmény a merkeli ultimátumot 2015-ben elutasító Varufakisz pénzügyminiszter keménységét és távozását a kormányból?

– Abszolút. Most be is került a görög parlamentbe a pártjával, azaz megint lesz a törvényhozásban egy kemény, megszorítás-kritikus párt.

Mennyiben erősíti az EU-beli német dominanciát, hogy (a tervek szerint) Merkel minisztere váltja a bizottság élén Junckert?

– Nem egyszerűen a „németek” dominanciájáról van itt szó, hiszen a német bérből élők az eurónak ugyanúgy vesztesei, mint a dél-európai államok polgárai. Németországban a bérek visszafogásával létrejött egy prekárius, megélni alig tudó réteg. Akihez a német kormány igazodik, az a német nagyvállalati szektor. Köztudott, hogy Merkel velük rendszeresen egyeztet, és gyakran még lobbizik is értük Brüsszelben. A bizottság új elnökasszonyának jelölése ennek a folyamatnak része. Ahogy Christine Lagarde-é is az Európai Központi Bank élére, aki annak ellenére volt a megszorítások betartatója Görögországban annak idején az IMF vezetőjeként, hogy a saját közgazdászai publikáltak elemzéseket a megszorítások káros hatásairól és a részleges adósság-elengedés szükségességéről. De a Tanács élére is egy liberális kerül. Sajnos folytatódik a neoliberális uniós vezetés, amely tovább fogja szítani a nacionalizmust, a nemzeti ellentéteket az unión belül. Európa nem értette meg, hogy a gazdasági liberalizmus nem a nacionalizmus ellenfele, hanem annak szítója.

Olvasson tovább: