Kereső toggle

Nem hiszünk a nyitott határokban!

Miben tér el Ausztrália és az EU migránspolitikája?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A szombaton esedékes ausztrál választások komoly változásokat hozhatnak a déli kontinensen. Az egyik sarkalatos ügy a bevándorlás. Az ország leghosszabb ideig szolgáló egykori külügyminisztere, Alexander Downer budapesti látogatása során adott interjút lapunknak.

 

Köztudott, hogy az utóbbi években az ausztrál kontinensnek is szembe kellett néznie a migrációval és annak kihívásaival. Mi volt Ausztrália tapasztalata ezen a téren? Összehasonlítható az ausztrál és az európai tapasztalat?

– Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy Ausztráliával ellentétben Európa nem rendelkezik menedzselt migrációs programmal. Ausztrália minden évben az egész kontinensre vonatkozóan kitűzi, hogy kiket és milyen létszámban képes az ország befogadni. Ezt a számot gazdasági és társadalmi körülmények alapján határozzuk meg. Múlt évben ez a szám körülbelül 190 ezer volt, idén, úgy tűnik, 30 ezerrel csökkenni fog.

Mi magunk választjuk ki az általunk befogadott migránsokat. Csak olyanokat fogadunk be, akik iskolázottak, munkaképesek azokon a területeken, ahol van álláslehetőség, és speciális képességeket hoznak az országba, például elektromérnökök, ápolók és így tovább, tehát nem a hovatartozás számít. Megkérdezzük, hogy migránsként érkeztek-e Ausztrália területére. Ha igen, akkor ezer dollárt kell fizetniük jelentkezési összeg gyanánt; így tudják bizonyítani, hogy komolyak a szándékaik. Ezután meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak: legyenek egészségesek, és rendelkezzenek kellő angol nyelvtudással.

 

Nem kaptak kritikát ezek miatt a kritériumok miatt? Nem nevezték mások ezeket a feltételeket diszkriminatívnak?

– Természetesen sokan kritizáltak minket ezért, főleg azok, akik szerint nyitva kéne hagynunk a határainkat, hogy bárki csak úgy bejöhessen Ausztráliába. Ilyetén egy év alatt megduplázhatnánk, vagy akár megtriplázhatnánk a népességünket. Ezzel viszont teljes káoszt idéznénk elő, gyakorlatilag megsemmisítenénk az országunkat, melyet 230 évnyi kemény munkával építettünk fel. A világ egyik leggazdagabb országa lettünk; 25 millió lakossal nálunk az egyik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, mi rendelkezünk a világ 12. legnagyobb gazdaságával. Mégis mi értelme lenne annak, ha behoznánk további 50 millió embert a világ többi részéről, ráadásul olyan részekről, amelyek szegényebbek nálunk? A világ ezen részeinek el kell gondolkodniuk az országaikban lévő kormányzás minőségéről, és akkor talán választ fognak kapni arra a kérdésre, hogy miért szegényebbek, mint mi! Az ő problémáikra ugyanis nem az a megoldás, hogy bevándorolnak Ausztráliába, és felhasználják a mi erőforrásainkat.

 

Az EU gyökeresen más paradigmák szerint kezelte eddig a migránskérdést…

– Így van, de mi egyáltalán nem osztjuk az európai vezetők által vallott „nyitott határok” elvet. Érdekes azonban megfigyelni, hogy maga az EU is milyen sokat szigorított a határvédelmi politikáján. Eddig kritizáltak minket, most pedig átveszik a mi gyakorlatunkat. Ráébredtek végre, hogy amit mondunk, az igaz. Már elnézést, de jelen esetben nem másról beszélünk, mint gyakorlati józan észről. Nem értem, hogy miért olyan nagy probléma, ha valaki ma a politikában használja a józan eszét. Visszavonult politikusként azt mondom, így lehet igazán szavazatokat nyerni.

Ezzel szemben állnak azok, akik harcolnak a józan ész ellen, és megpróbálják kikényszeríteni a nyitott határok ideológiáját. Ez azonban a nemzetállamok elpusztításához vezet. A modern világ szervezésének alapja a nemzetállamok köré és a nemzetállamok közötti együttműködés köré épül. Az ilyetén megvalósuló elkötelezettség, a nagykövetségek jelenléte, a kereskedelmi blokkokhoz való csatlakozás mind-mind remek vívmányok. Nem fogjuk tehát feláldozni a nemzetállamunkat, és nem fogunk úgy tenni, mintha Ausztrália csak egy összefüggő földterület lenne, ahova bárki bejöhet, és azt tehet, amit csak akar.

Budapesti előadásában több olyan alapelvet is említett, amelyeket mindenképpen számításba kell vennünk, amikor a migráció kezeléséről beszélünk. Ezek közül elsőként a nemzeti szuverenitást emelte ki…

– A helyzet az, hogy nekünk Ausztráliában megvannak a saját választásaink, méghozzá nem is kevés. A nemzeti választások háromévente zajlanak, éppen most lesz a következő. Mi választjuk meg, hogy ki kormányozzon felettünk a következő három évben. Nincs rá szükségünk, hogy ezt és más ránk tartozó döntéseket meghozza helyettünk az ENSZ, vagy bárki más. Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a hasznos tanácsokat, ezeket értékeljük, de a saját döntéseinket mi fogjuk meghozni!

Természetesen a szuverenitás egyik biztosítéka a határvédelem, hiszen fizikailag (is) definiálja és meghatározza egy nemzet létét. Ha egy ország nem fordít figyelmet a határaira és annak védelmére, előbb-utóbb „feloldódik”.

 

Egy korábbi interjújában azt tanácsolta az Egyesült Királyságnak, idézem: „Integráljátok a migránsaitokat.”

– Így van. Azért mondtam ezt, mert az 1950-es évek óta igen szerény erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy sikeresen integrálják az országukba érkező migránsokat. Semmilyen szinten nem készültek föl erre. Az Egyesült Királyság ebben a tekintetben hasonlít Franciaországhoz. Mindkét ország birodalommal rendelkezett a múltban, és miután ezek megszűntek, maguk az országok is bizonyos értelemben összeomlottak. Aztán azt mondták a frissen felszabadított országok lakosainak, hogy ha úgy tartja kedvük, élhetnek akár náluk is. Ezzel a lehetőséggel sokan éltek is, ami egy bizonyos szintig rendben van, de nyelvismeret nélkül ez nem olyan magától értetődő.

 

Ezért nem sikerült az integráció?

– Saját kommunákat hoztak létre, néhányat Londonban, másokat Birminghamben stb. Ezek a közösségek pedig teljesen elkülönültek és önállóvá váltak, nincsen semmilyen kapcsolatuk a brit emberekkel. Az ilyen elszeparált közösségekben élő emberek nem tudnak beépülni az üzleti világba, és semmilyen szerepet nem tudnak betölteni a brit társadalomban akkor, ha nem beszélnek angolul. Így fordulhat elő az, hogy valaki fizikailag Angliában nő fel, de nem tud a brit társadalom részévé válni. Némely iskolába csak egy etnikumból származó diákok járnak, mint például a kasmír iskolába Birminghamben. Ezek mind állami intézmények, ugyanakkor az összes diák kasmír származású. Ha jogi értelemben nem is, de gyakorlatilag szegregációról beszélhetünk. Ez a megosztottság (és megosztás) nem megfelelő módja egy ország irányításának.

 

Mi tehát a megfelelő módja egy ország irányításának?

– Az országot egy olyan nemzeti történet köré kell felépíteni, amely egyesíti és összeköti az embereket. Így lehet elősegíteni az integrációt.

 

Legtöbb esetben azonban pontosan azzal szembesülünk, hogy maguk a migránsok azok, akik nem akarnak integrálódni. Mi erre a megoldás?

– Ha nem hajlandóak integrálódni, mi sem vagyunk hajlandóak beengedni őket. Fontos megérteni, hogy ki milyen motivációval érkezik. Ha valaki azért érkezik Rádzsasztánból, hogy egy rádzsasztáni kolóniát építsen fel Ausztrálián belül, nem engedjük be. Ha valaki azzal a szándékkal érkezik ugyanonnan, hogy ausztrállá váljon, arról tárgyalhatunk.

Itt jegyzem meg, rengeteg magyar él nálunk Ausztráliában; talán 70 ezer körül van a számuk. Természetesen nekik is vannak hazafias klubjaik, sokan beszélik a magyar nyelvet egymás között, de ők teljes mértékben beintegrálódtak az ausztrál társadalomba. Sőt mi több, a jelenlegi kormánypárt, a Liberális Párt elnöke, Nick Greiner Budapesten született!

 

Gondolja, hogy a kulturális integráció lehetséges? Két, egymástól gyökeresen eltérő kultúra hogyan tud egyesülni, ha tud egyáltalán?

– Nekünk Ausztráliában megvannak a magunk kulturális normái. De ettől függetlenül befogadjuk például a kínai embereket is, és nem tiltjuk meg nekik, hogy pálcikával egyék a tavaszi tekercset. Vannak azonban olyan alapvető értékek, amelyekkel kapcsolatban igenis elvárjuk, hogy az emberek egységesen tiszteletben tartsák őket. Ha például egy kínai ember az otthonában kínaiul beszél, szíve joga, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy lenne például külön kínai törvényünk. Ausztráliában az ausztrál törvények szerint élünk, amelyeket az ausztrál parlament alkot meg, és az ausztrál bíróságok érvényesítenek. Ezért nem vezetjük be például a saríát sem. Nincsen külön jogrendszerünk a muszlimok számára. Elvárjuk tőlük, hogy tiszteletben tartsák az ausztrál törvényeket, és ezek alapján éljenek. Tehát ebben az értelemben vannak egységesítő értékeink, melyek közül egyik a tolerancia. Hogyha valaki például a felmenőinek a ráhagyott kulturális örökségét akarja gyakorolni, ezt elég nagy mértékben megteheti, de sohasem az országunk integritásának és egységének a rovására!

 

Egy évvel ezelőtt elég erős kritikával illette az Uniót: „Az EU tagadja, hogy helytelenül kezelné a migrációs válságot.”

– Most már nem tagadják, ugyanis nincs más választásuk, mint beismerni, hogy valóban nem tudták helyesen kezelni.

 

Lehetséges, hogy tanultak az esetből?

– Úgy gondolom, hogy ha van valaki, aki tanulhatott ebből az esetből, az nem más, mint Angela Merkel. Ugyanakkor még a liberalizmusról és toleranciáról híres északi országokban is azt mondták az emberek: „Elég volt! Nem hagyjuk, hogy átváltoztassák az országunkat, és elvegyék a tradícióinkat!” Hollandiát – ahol a liberalizmus, főleg a szociálliberalizmus a társadalom egyik alappillére – a keményvonalas muszlimok valósággal elözönlötték, teljesen szembemennek az ország liberális értékeivel, és meg akarják ezeket változtatni. Ez igen erős ellenreakciókat szül.

A kontinentális Európának sajnos két világháborúnyi fájdalmas tapasztalata van, amiből tanulnia kellene. Jó lenne beszélni erről, és nem csak továbblépni. Mi, a mai generáció el sem tudjuk képzelni, milyen borzalmakat élt át a nagyszüleink vagy dédszüleink generációja, amikor városokat bombáztak porig, és milliókat gyilkoltak meg. Az első világháború után mindenki azt gondolta, hogy ezt soha nem ismételhetjük meg újra, mígnem eljött 1939. Aztán 1945-ben ismét mindenki azt mondta, hogy „soha, de soha nem hagyjuk ezt megismétlődni”. A két világháború azt eredményezte, hogy az emberekben kialakult egy olyan gondolkodásmód, miszerint a nemzeti identitásnak minden megnyilvánulását félre kell tennünk, mert a nemzeti identitás miatt robbantak ki a világháborúk. Véleményem szerint egyáltalán nem emiatt történt. A nemzeti identitást eszközként használták fel, és megpróbálták a világháborúk kitörésének fő okaként beállítani.

Az embereknek joguk van ahhoz, hogy büszkék legyenek a nemzetükre! A jelenlegi ideológia azonban arra bátorít, hogy minden nemzeti érzést el kell vetnünk. Amikor ez megtörténik, akkor nyílik tér annak a felfogásnak, miszerint az emberek a világ bármely pontjáról szabadon bejöhetnek az országunkba. Több ország állampolgárai azonban nem voltak hajlandók erre! A magyaroknak is joguk van ahhoz, hogy büszkék legyenek a magyarságukra.

Saját elmondása szerint az ENSZ azért jött létre, hogy a két világháború után megakadályozza egy harmadik kitörését. Ugyanakkor igyekvéseivel nem ezt segíti elő azáltal, hogy támogatja az illegális migrációt?

– Az ENSZ-nek sokkal jobban végig kellene gondolnia azt, hogy amit elméleti szinten meghatároznak vagy kitalálnak, az működik-e a gyakorlatban is. Az ENSZ nem hisz például az országhatárok fontosságában. Elismeri, hogy ezek léteznek, hiszen az országhatárok létezése a Biztonsági Tanács egyik alapvető szervezőelve. A személyzet azonban liberális internacionalistákból áll. Tudom, mert dolgoztam az ENSZ-ben, mint egyike a kevés konzervatívoknak.

Nem gondolják át a döntéseiket, abszolút és kizárólag érzelmi alapon hozzák meg azokat. És sajnálatos módon, ha a politikában kizárólag érzelmi alapon hoz az ember döntéseket, nagyon sok bonyodalomba sodorhatja magát is és az országát is.

 

Olvasson tovább: