Kereső toggle

„Mohamed nem GPS, nem kell rá hagyatkozni”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kényszerházasság elől menekült el szomáliai családjától, Hollandiában politikus lett, majd Amerikába költözött, amikor Theo Van Goghot meggyilkolták annak az iszlámellenes filmnek a megrendezése kapcsán, aminek forgatókönyvét Ayaan írta. Az iszlám ma élő egyik legfőbb kritikusa, s mint ilyen, az egyik legjobban őrzött ember a világon.

 

Hazánkba a Mathias Corvinus Collegium Migrációs Konferenciájára érkezett, és itt nyílt lehetőségünk beszélgetni vele. Mondanom sem kell, igen különleges, paradoxonokkal tarkított világnézet és munkásság tárulkozott föl előttünk: ateista, de a keresztény humanizmusra alapoz; liberális, de a konzervatívok oldalán küzd; a világ egyik legféltettebb embere, de estére már meglepően közvetlennek bizonyult. .

Ideutaztatása a biztonsági óvintézkedések miatt nem volt könnyű. Először egy beszélgetéssel kezdtünk a konferencia helyszínén, a Várkert Bazárban, meglepett az a rendkívül kimért, higgadt, szinte visszahúzódó kiállás, amellyel forradalmi üzenetét közli. Nem siet el egy szót sem, a szenvedélyessége nem heves gesztikulációkban, inkább a megválogatott szavak súlyában nyilvánul meg.

A mekkai és a medinai muszlimok

Mivel az iszlám tekintetében mindenféle szélsőséges véleménnyel lehet találkozni (egyesek szerint a béke vallása, a másik véglet szerint pedig életveszélyes politikai ideológia), roppant kíváncsi voltam, hogy Ali miként fogja föl, miként közelíti meg a témakört. Hogy mégis mi az iszlám? Vallásként, politikai ideológiaként vagy pontosan miként tekint arra, amit ő annak idején maga mögött hagyott? A hölgy szerint a vallási aspektus mellett látnunk kell a társadalmi, a katonai és politikai vetületét is az iszlámnak. Különösen a szeptember 11-i merényletek után erősödött meg a muszlim világ katonai jellege. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a muszlimok többsége militarista lenne; az emberek jelentős része, akiket Ayaan mekkai muszlimoknak nevez, csak szeretné megélni a vallását, és végül a paradicsomba kerülni és Allahhal találkozni. Ugyanakkor, ha azt nézzük, hogy kik törnek a vezetői szerepbe, kik akarnak dominanciát kiépíteni, akkor a politikai-katonai komponens szinte kizárólagos. Ők, a medinai muszlimok kívánnak az egész iszlám nevében a világ előtt felszólalni. És e tekintetben a Muzulmán Testvériség és hasonló terrorszervezetek csupán kis csoportok, sokkal nagyobb entitásokról is szó van, mint például az Iráni Iszlám Köztársaság vagy a Szaúd-arábiai iszlám monarchia. Ayaan szerint a vallási szinten mozgó átlagemberek jelentős részét aggasztja és félelemmel tölti el ez a szint. „Az olyan emberek, mint édesanyám, semmilyen militáns céllal nem rendelkeznek, a mindennapi betevő és a család védelme érdekli őket. De a politikai vezetés belekényszeríti a polgárait, hogy saját gyermekeiket áldozzák olyan ügyekért, amiket ők nem feltétlenül éreznek magukénak.” – fogalmazott.

Bennem itt azért nyilván felmerült, hogy ez szépen hangzik (mármint a békés többség), de ha a vezetőket félretesszük, maga a világnézet vajon hagy-e mozgásteret? Hiszen mik a prioritásai egy ilyen családnak? Maga Ayaan is egy kényszerházasság elől menekült el, amibe apja akarta belevinni. Ahonnan elmenekült, Szomáliában a nők 97 százalékának megcsonkítják a nemi szervét – és ezt nem a politikai-katonai vezetés hajtja végre. Ez vezetett oda, hogy az iszlám ideológia morális tartalmáról és esetleges megreformálhatóságáról beszéljünk.

Az iszlám velejárója az erőszak

Ayaan saját életét is kockára teszi, amikor nyilvánosság előtt azt hangoztatja, hogy az iszlám inherensen erőszakos természetű – nekem viszont még nem állt össze a kép, hogy ez tán csak erre a politikai-militáris vezető rétegre értendő vagy úgy általában. Mint kiderült, jogos a zavarom; Ayaant régóta bosszantja, hogy kontextusából kiragadva, perspektíváját elveszítve hangoztatják ezt az állítását, mivel a képlet közel sem ilyen egyszerű. A probléma gócát az iszlám politikai rendszer és annak fő kormányzati eszköze, a saría képezi – ez ellen kell felvenni a harcot. „A saría nem más, mint a rendszerszintű elnyomás eszköze” – jelenti ki Ayaan. E témában egyébként a nap végén az MCC izgalmas kerekasztal beszélgetést szervezett vele és más neves szakértőkkel.

A hölgy ezután kitér arra, hogy az iszlám politikafilozófiájának csúcsán a kalifátus áll, amit maga Allah kormányoz, az alkotmány maga a Korán, és a társadalmat Mohamed öröksége alapján építik föl. A próféta szavainak más-más értelmezése szerint alakítják a rendszert Iránban Khomeini ajatollah nyomán, illetve például Szaúd-Arábiában. Egy igaz iszlám kalifátusban a nők alsóbbrendűek a férfiakhoz képest, még lejjebb vannak a társadalmi ranglistán az úgynevezett könyv népei (szent kinyilatkoztatások egyistenhitű követői, például a zsidók és a keresztények); végül a társadalom üldözött rétege következik, a hitetlenek – mint amilyen Ayaan maga, ateista lévén. Az ilyenek a tolvajokkal vagy homoszexuálisokkal együtt halál fiai (mintegy hívó szóra, Douglas Murray bukkan fel mellettünk, az Európa furcsa halála című bestseller szerzője, Ayaan jó barátja, nyíltan homoszexuális iszlámkritikus). Ez a saría „igazságszolgáltatása”, ami nem egyébre épül, mint a Koránra és a Hadíszra (Mohamed élete és hagyománya). Az al-Kaida, az Iszlám Állam, a Boko Haram és a Muzulmán Testvériség ezt kívánja gyakorlatba ültetni. Később tartott nyilvános előadásában is kifejezte: Oszama bin Laden precízen és helyesen idézte a Koránt, nem torzította el; ebben semmi meglepő nincs, az iszlám szent iratok méltón tükrözik Mohamed életmódját.

Lehetséges a reform?

Bevallom, bennem továbbra sem állt össze a kép, hogy akkor mégis milyen kilátásaink lehetnek az iszlámról. Különösen annak fényében, hogy Ayaan legutolsó könyvében az iszlám reformjáról ír. Hogy lehet megreformálni valamit, ami szükségszerűen erőszakos, tehát rossz? Nem vallásreformot hirdet, nem a Korán átírását – a vallást hagyná, ahogy van. A vallást felhasználó, azt torzító politikai hatalmat strukturálná át teljesen. Ennek kiindulópontja, hogy igenis lehessen Mohamedet és a Korán tartalmát kritikával illetni, és engedtessék meg, hogy társadalmi kérdésekben a politika a jelen életre koncentráljon, ne a túlvilágra. Csak így juthatunk el oda, hogy a saría láncait levethesse az iszlám, hogy ne legyen kötelező jó és tiltott rossz olyan kategóriákban, ami általában a szekuláris jognak nem része. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy a dzsihádot úgy, ahogy van, föl kellene számolni. Ez így világos. „A mekkai muszlimoknak végre kihívást kellene intézniük a medinai muszlimokkal szemben” – jelentette ki a publikum előtt is; csak így lehet demokrácia a térségben, ahol jelenleg még csak Izraelben létezik e rendszer.

Ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon, Ayaan szerint itt az ideje, hogy a muzulmánok gondolkodásmódjában megújulás következzen be: vagyis, ne Mohamed legyen mindennek az origója. Elmesélte, hogy amikor Hollandiában parlamenti képviselő volt, ottani muzulmán hölgyek kérvényezték tőle, hogy tegyen a nők házasodási életkorának lejjebb viteléért. Amikor a politikus felvilágosította őket, hogy a holland törvények értelmében csak 18 év felettiek házasodhatnak, a muzulmán közösséget képviselők azon az alapon szálltak vitába, hogy „de hát Mohamed ezt mondta meg amazt mondta”. Nos, pontosan ez az, aminek nincsen helye egy szekuláris államban: nem lehet egy 7. századi vallásalapítót GPS-ként használni minden modern társadalmi kérdésben – vélekedett Ayaan.

A felvilágosodás segít?

Tehát nem Mohamed szavait kell megváltoztatni, azok maradnak már, ahogy vannak – a történelmi személyt és örökségét tudomásul kell venni, de nem mindegy, hogy a mai emberek miként viszonyulnak ahhoz. És ezen a ponton alakult ki a legnagyobb vita közöttünk. Ugyanis akárhogy is néztem, Ayaan elképzelése mentén az iszlámban nem is reformra kerülne sor, hanem inkább ahogy van, megszűnne létezni, ha ez a folyamat sikeres. A hölgy nem értett velem egyet, méghozzá azért nem, mert szerinte más vallások is képesek voltak fejlődni, változni, reformálódni, aminek egyik fő állomása a felvilágosodás volt. A vallások közötti analógiagyártás és a hit evolúciója igen sikamlós talaj, és szerintem Ayaan világnézete ezen a ponton siklik ki némiképp – és ezen az alapon vált érthetővé számomra az ateista világképe. Azt ugyanis nem lehet állítani, hogy a felvilágosodás volt az, ami a kereszténységet emberarcúbbá tette, és a modern élettel kompatibilissé formálta. Lehet, hogy a politikai katolicizmus visszaszorításában és az államegyház felszámolásában megkerülhetetlen epizód volt a humanista fordulat, no de ne feledjük: a kereszténység eredeti állapota nem ez volt.

Reformra a torzulások miatt volt szükség; de mi van akkor, ha már a kiindulópont is torz? A keresztény ősegyház nem a spanyol inkvizícióval indult, ám Mohamed maga tömeggyilkos volt. A kettő fejlődési (vagy torzulási) íve nem hasonlítható össze. Ebben nem jutottunk konszenzusra. Pedig nem mindegy, hogy valakinek azért gyilkolnak a nevében, mert ő maga tényleg arra szólított föl, vagy azért, mert egy bigott, politikailag motivált csoport a névvel visszaél. Ayaan ezt az álláspontomat már osztotta, és korrekt módon kihátrált e kérdéskör tovább-boncolgatásából, mondván a kereszténységhez nem ért. Azt viszont leszögezte: az ő példaképei a felvilágosodás nagy alakjai, akikről nem felejtendő el, hogy keresztények voltak és a keresztény hit számos elemét megőrizve kezdeményezték a társadalmi rendszer megváltoztatását – erre lenne szükség az iszlámban is – gondolja Ayaan.

Mohamedről is ejtettünk még pár szót: erőszakos, militáns birodalomépítőként mutatta be, és szerinte ezt kellene végre átlátnia a muszlim tömegeknek. Az iszlámmal szembeni hatékony fellépéshez a „béke vallása” címkét kell hitelesen aláásni, és ebben magának Mohamednek a tevékenységei, háborúi segítenek.

Hatékony harc a politikai iszlamizmus ellen

Nyilvánosan tartott beszédében, az esti vitában, majd  újra és újra hangsúlyozta, hogy a politikai iszlám terjeszkedési formája a „dawah”, ami nem más, mint „előnevelés” a legválogatottabb eszközökkel. A kulturális eseményektől kezdve a karitatív tevékenységen át a mecsetépítésig mind-mind az iszlám ideológiai és eszmei térhódítását szolgálják, amire épp ideje lenne, hogy a nyugati elit nemet mondjon.

A leghatékonyabb iszlámkritika éppen ezért az, hogy szembesítjük az embereket: az iszlám egy alternatív politikai szisztéma bevezetésére törekszik a mi meglévő jogi struktúránk helyébe. Ezt a két rendszert filozófiai szinten össze kell hasonlítani, és láthatjuk a demokrácia és a saría közötti értékkülönbséget. „Éppen ezért mélységesen megdöbbent Európa liberális vezetőinek hozzáállása és az iszlámmal kapcsolatos toleranciája. Mélységesen csalódott vagyok, mint egykori holland politikus, hogy Nyugat-Európa vezetői nem képviselik eléggé a liberális demokrácia érdekeit, ugyanakkor olyan személyeket, mint Geert Wilders vagy jómagam, démonizálnak.”

Adta magát a kérdés, hogy az orbáni illiberális demokráciáról kérdezzem ezen a ponton. Ayaan a maga higgadtságával lesöpörte az asztalról az ilyen nyelvi nüanszokat: „Lényegében egy kérdés számít: hisz-e Orbán Viktor az egyén szabadságában? Az én benyomásom, hogy még egyes nyugati vezetőknél is jobban hisz.” Ugyanakkor az is igaz, hogy Magyarország nem szakadhat le teljesen a liberális Európáról, ezért Ayaan javaslata szerint érdemes lenne a magyar kormányzatnak nagyon precízen meghatározni, mit is ért illiberális demokrácia alatt, a félreértések elkerülése végett. A lényeg viszont továbbra is az: a szabadság alkotmányához ragaszkodjunk, mert ez erősebb, és legyőzi a politikai iszlámot.

 

 

Olvasson tovább: