Kereső toggle

Európa választ

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Májushoz közeledve egyre többet hallani az Európai Parlamentet (EP) övező kérdésekről. A korábban kijelölt tagokból álló Közgyűlés mára közvetlen választáson alapuló Parlamentté vált. De hogyan is zajlanak a választások?

A válaszhoz mindenekelőtt érdemes röviden áttekinteni a Parlament kialakulásának, valamint jogköreinek bővülési folyamatát. Az 1951-ben létrehozott Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Közgyűlését kiterjesztették két, 1957-ben létrehozott közösségre, az Európai Gazdasági Közösségre (EGK) és az Európai Atomenergia-közösségre (Euratom). Ezen új intézmény „Európai Parlamenti Közgyűlésként” először 1958. március 19-én ült össze Strasbourgban, majd 1962-ben a nevét „Európai Parlamentre” változtatta. A kiterjesztett közösségi intézmény tehát kezdetben csupán kijelölt tagok közgyűlése volt. 1979-ig, a közvetlen választásokig, a képviselőket az egyes tagállamok nemzeti parlamentjei jelölték ki, így minden képviselő kettős mandátummal rendelkezett.

Bővülő feladatkör

Az évtizedek során a Parlament hatásköre jelentősen bővült. Korábban elsősorban tanácsadási jogkörrel bírt, bizonyos ellenőrzési jogosítványokkal, tehát nem volt igazi törvény- és jogalkotó testület. Jelenleg az EP fő feladatait három csoportba szokták sorolni: jogalkotás, felügyelet és költségvetés. Előbbihez tartoznak többek között, hogy - az Európai Unió Tanácsával együtt - jogszabályokat fogad el, az Európai Bizottság javaslatai alapján, illetve, hogy dönt a bővítésről (az új tagállamok felvételéről). A felügyelet talán legfontosabb elemei, hogy ellenőrzést gyakorol az összes uniós intézmény felett, illetve megválasztja a Bizottság elnökét, jóváhagyja a biztosi testületet. Ezek mellett bizalmatlansági indítványt fogadhat el a Bizottsággal szemben, lemondásra kötelezve a testületet, valamint megnézi az uniós polgárok által benyújtott petíciókat és egyéb vizsgálatokat indít. Fő feladatköreinek harmadik része arra irányul, hogy a Tanáccsal együtt kialakítja az uniós költségvetést. A hosszútávra szóló költségvetést, az ún. többéves pénzügyi keretet (melynek következő, hét éves ciklusa 2021-2027-re esik majd) szintén a Parlament hagyja jóvá.

2007 óta az EP képviselők száma nem haladhatja meg a 750-et, az elnököt nem számolva. A Parlament a képviselői helyek számát a Brexit után a jelenlegi 751-ről 705-re csökkenti (erről részletesen lásd keretes írásunkat). Tagállamonként legalább hat képviselői hely biztosítása mellett, egyetlen tagállam sem juthat 96-nál több helyhez. Megvalósul az ún. "csökkenő arányosság" elve, mely azt jelenti, hogy a helyek teljes számát a tagállamok népességének arányában osztják el, viszont a népesebb tagállamok elfogadják, hogy a kevesebb népességűek jobb képviselete érdekében alul reprezentáltak.

Közvetlen választás

A mára kialakult választási folyamat szintén hosszas módosítások eredménye. Bár az alapító szerződések kimondták, hogy az EP képviselőit kezdetben a nemzeti parlamentek nevezik ki, arról is rendelkeztek, hogy a választás később az általános közvetlen választójog alapján fog történni. Mivel az egységes választási rendszer kialakítására irányuló törekvések zátonyra futottak, később bevezették az ún. "közös elvek” szabályozást. Az EP választás eljárásait két típusú jogrendszer határozza meg. Egyrészt az imént említett, kötelező, "közös elvek", másrészt a tagállamonként változó nemzeti rendelkezések. Az EU hivatalos, magyar nyelvű tájékoztatója alapján, az előbbi csoportba tartozik, hogy arányos képviseleten kell alapulniuk, és vagy listás, vagy az egyetlen átvihető szavazatos rendszer alapján kell működniük. Ezen rendelkezések közé tartozik a nemzeti, illetve európai megbízatások összeegyeztethetetlenségének elve, így aki az EP tagja ezzel egy időben nem lehet például a Bizottság, nemzeti parlament vagy tagállami kormány tagja. A közös rendelkezések meghatározzák továbbá az adott tagállamban állampolgársággal nem rendelkező személyek választójogát és választhatóságát is.

Egyes tagállamokban csak politikai pártok és politikai szervezetek állíthatnak jelölteket. A jelöléseket a többi tagállamban - hazánk is idetartozik - akkor is be lehet nyújtani, ha ezeket kellő számú aláírás vagy választó támogatja. A választásokon a legtöbb tagállam egyetlen választókerületként vesz részt. Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Írország és Olaszország területét azonban több regionális választókerületre osztották. A választójog alsó korhatára mindenhol 18 év, kivéve Ausztriát, ahol 16 és Görögországot, ahol 17. Minden uniós polgár, aki olyan tagállamban rendelkezik lakóhellyel, amelynek nem állampolgára, rendelkezik a választás jogával és választható ugyanolyan feltételekkel, mint az adott ország állampolgárai. Azonban a lakóhely fogalma tagállamonként eltéréseket mutat. A tagállamok többségében szintén 18 év a választhatóság alsó korhatára, egyes helyeken 21 vagy 23 év. A legmagasabb Olaszországban és Görögországban, ahol ez 25 év. A választások az ötéves időszak utolsó évében kerülnek megrendezésre, idén erre május 23. és 26. között kerül sor.

A választásokat a közös elvek mellett az időnként teljesen eltérő nemzeti rendelkezések is meghatározzák. Ide tartoznak a jelöléseknek, a választójognak, a választhatóságnak, a választási rendszernek és küszöbértékeknek, a választókerületek kijelölésének, a választás időpontjának, az eredmények hitelesítésének és a kampánynak a kérdései. Tagországonként eltérő a választási ciklus idején megüresedő képviselői helyek betöltésének szabályozása, valamint a választók azon joga, hogy a jelölteknek a listán belüli sorrendjét megváltoztathassák. A választások az ötéves időszak utolsó évében kerülnek megrendezésre, idén erre május a 23. és 26. közötti időszakban kerül sor. Mivel Magyarországon mindig vasárnap vannak a választások, ez nálunk május 26-ára esik.

Frakciórendszer

Hasonlóan a nemzeti parlamentekhez, választások után a mandátumot szerzett politikusok képviselőcsoportokba (például Európai Néppárt, Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége, Liberálisok, Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége,  Zöldek/Európai Szabad Szövetség, stb.) tömörülnek. A nemzeti pártok egészen eltérő uniós pártformációkban tűnnek fel, hiszen a képviselők nem országok szerint ülnek az Európai Parlamentben, hanem politikai hovatartozás alapján. A frakciók függetlenek az európai pártoktól, természetesen szoros kötelék van a két szervezet között. A nemzeti identitás jelentősége a politikai képviselőcsoportok belső munkamegosztásánál jelenik meg, például a frakciónak jutó bizottsági helyek elosztásában.

Új képviselőcsoport létrehozásához legalább 25 tagra van szükség, 7 különböző országból- ha képletnek bármelyik eleme hiányzik, nincs lehetőség a frakció alapításra. Aki nem tartozik egyetlen csoporthoz sem, az független képviselőként dolgozik, ami sokszor megnehezíti a parlamenti munkát (független képviselő nem lehet tagja a különböző bizottságoknak).

A képviselőcsoportok a választások után gyakran átalakulnak, nevet változtatnak, és egyes pártok a korábbihoz képest más csoportot választanak. A 7. parlamenti periódusban 7 nagyobb csoport volt a parlamentben, valamint a független képviselők is nagy számban jelentek meg. Frakció-ügyben napjaink legnagyobb kérdése, hogy a Fidesz bent marad-e a Néppártban, amennyiben nem, akkor hová távozik.

 

Olvasson tovább: