Kereső toggle

A Nobel-beteg

James Watson és a „fehér” intelligencia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Nobel-díjasok életútja minden esetben kiemelt figyelemben részesül. Véleményük súlya sokak számára hatványozottan nyom a latban és nemcsak az általuk művelt szakmai területeket illetően, hanem világnézeti kérdésekben is. Sajnálatos módon azonban még a Nobel-díj sem képes megóvni senkit attól, hogy nyilvánvaló blődségeket hangoztasson. Ennek egyik élő bizonyítéka Dr. James D. Watson.

Dr. James D. Watson 1962-ben a brit Maurice Wilkins fizikussal és az angol Francis Crick biológussal megosztva kapott orvosi Nobel-díjat a DNS kettős helikális, azaz az ún. kettős spirál szerkezetének felfedezéséért. Az évszázad egyik, ha nem a legjelentősebb felfedezése alapjaiban változtatta meg a molekuláris biológiai eljárásokat és forradalmian hatott az orvos- és gyógyszerésztudományokra.

Ennek ellenére „Watsonunk” évek óta gyakorlatilag tudományos páriaként kénytelen tengetni életét. A nem kimondottan előnyös helyzethez a londoni The Sunday Times-nak 2007-ben elmondott véleményét követő felháborodás vezetett.

„Rendkívül borúsnak látom Afrika jövőjét, mivel az összes szociális programunk a kontinensen azon a feltételezésen alapul, hogy az ottani emberek intelligenciája azonos a miénkkel. Ezzel szemben minden teszt azt jelzi, hogy erről szó sincs. Mindazok, akiknek fekete alkalmazottakkal kell (sic!) együtt dolgozniuk, pontosan tudják, hogy ez így van” – hangoztatta Watson. Ezt árnyalandó, igyekezett hozzátenni, hogy bár jó lenne azt feltételezni, hogy az evolúció mindenhol azonos mértékben járult hozzá az intelligencia fejlődéséhez, a magas intelligencia nem egységes eloszlású.

Az elhangzottak hatalmas felháborodást és tiltakozást váltottak ki tudományos körökben, aminek következtében a szakmai tevékenysége fő helyszínének számító Long Island-i Cold Spring Harbor Laboratóriumban le kellett mondania minden tisztségéről, sőt a Cambridge Egyetem egyik laboratóriumának tiszteletbeli vezetői posztját is elveszítette. Az akkoriban zajló, kicsit sem gőgös Hogyan kerüljük el az unalmas embereket címet viselő előadásturnéjának több helyszínéről is visszamondták a szereplését, így végül ő maga törölte az eseménysorozat hátralevő részét. Bár később bocsánatot kért az elhangzottakért, mondván, nem gondolta, hogy ezt az állítását is leközlik, illetve hogy mindezeket rá jellemző módon provokációnak szánta, mindez nem segített rajta. Persona non grataként hosszasan, a nyilvánosságtól elvonultan élt. 2014-ben helyzete odáig romlott, hogy az élő Nobel-díjasok közül elsőként a Nobel-medál eladására kényszerült. A medált Alisher Usmanov, az akkoriban leggazdagabb oroszként számon tartott üzletember vásárolta meg 4,1 millió dollárért, és rögtön vissza is adta Watsonnak, kifejezve sajnálatát, hogy egy kiváló tudós is juthat olyan helyzetbe, hogy el kell adnia a szakmai teljesítményét elismerő érmét. Watson hányattatásai azonban nem értek véget ezzel, hiszen további kellemetlenségére kijelentéseit a fehérek faji felsőbbrendűségét hirdető oldalak pillanatok alatt felkapták.

A korábban páratlant alkotó szakembert övező ellenszenvet jól szemlélteti, hogy miután Eric Lander, az MIT és a Harvard Broad Intézetének vezetője Watson szakmai munkásságát méltatta, akkora lett a felháborodás, hogy Lander a Twitteren kényszerült nyilvános bocsánatkérésre, melyben Watson nézeteit többek között rasszistának és antiszemitának nevezte.

Watsonról mindenki úgy gondolta, hogy a PBS csatorna róla forgatott American Masters: Decoding Watson című (szabadon fordítva Amerikai Mesterek: Megfejteni Watsont) műsorában kapva kap a lehetőségen, hogy tisztázza magát. Ezzel szemben, amikor a riporter arról érdeklődött, vajon változott-e korábbi véleménye, így fogalmazott: „Nem. Kicsit sem. Bárcsak azt mondhatnám, hogy megváltozott a véleményem, bár lennének olyan új eredmények, melyek azt mutatják, hogy a fejlődést biztosító környezet jobban befolyásolja az intelligenciát, mint a természetes adottságok. Azonban nem tudok ilyen eredményekről, sőt különbség van a feketék és a fehérek IQ-teszten elért átlagai között. Úgy vélem, a különbség oka genetikai.” Mindehhez hozzátette, hogy nem örül ennek a különbségnek, és azt kívánja, bár ne létezne.

A kérdésben a The New York Times megkereste Dr. Francis Collinst, a National Institute of Health igazgatóját, aki Watson véleményére reagálva elmondta, hogy a téma szakértői között konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy a Watson által emlegetett eltérésnek alapvetően környezeti és nem genetikai okai vannak. Dr. Collins elmondása szerint nem ismertek olyan kutatási adatok, amelyekre Dr. Watson „profán módon szerencsétlen” állításait megalapozhatná. „Elszomorító, hogy valaki, aki olyan úttörő módon járult hozzá a tudomány fejlődéséhez, mint Watson, ilyen tudományosan megalapozatlan és káros nézeteket terjeszt”– tette hozzá Collins.

Még Dr. Robert Plomin, a kiemelkedő genetikus is, aki egyébként azon a véleményen van, hogy hosszú távon az öröklött természetes adottságok elnyomják a környezeti hatásokat, elutasítja a faji alapon vett átlagolásokból fakadó spekulációkat. Watson állításai Christopher Jencks és Meredith Phillips munkássága alapján is cáfolhatóak. Ők úgy találták, hogy a fehér családoknál nevelkedett fekete gyermekek kamaszkor előtti teszteredményei drámaian emelkedtek a fekete családoknál nevelkedettekhez képest, ami a szocializációs és egyéb környezeti faktorok jelentőségére világít rá. Ezen túlmenően még a nonverbális IQ-eredményeket is környezetszenzitívnek írták le. Ami pedig hab a tortán, hogy amióta az USA-ban a feketék számára is széles körben elérhetővé vált a felsőoktatás, azóta a fehér és fekete akadémikusok közötti rés határozottan beszűkült.

Nem Watson az egyetlen Nobel-díjas, aki előszeretettel hangoztat kellemetlen hiedelmeket és ellentmondásos véleményeket. Luc Montagnier, aki 2008-ban orvosi Nobel-díjban részesült a HIV felfedezéséért, újabban azon meggyőződését terjeszti, hogy a víznek memóriája van. Eszerint a víz megjegyzi a korábban benne található, de eltávolított anyag tulajdonságait, azt szupermolekuláris szerkezeti változásokon keresztül eltárolja, és ez alapján annak hatásait, funkcióit utánozhatja. Az ezt igazolni szándékozó banálisan egyszerű kísérletével csupán az a baj, hogy eddig senki nem tudta reprodukálni azt. Mindenesetre, ha tehetnék, a homeopaták biztosan pajzson hordoznák körbe.

A sciencebasedmedicine.org cikke több olyan Nobel-díjast is említ közvetve, akik munkásságuk és életük vége felé nem tényszerű, áltudományos, illetve sarlatánságba hajló állításokat fogalmaztak meg. Köztük olyan nevek találhatóak, mint Erwin Schrödinger fizikai Nobel-díjas (1933), aki a fizika mellett, ha hihetünk a forrásnak, a New Age-hez is kapcsolható kvantummiszticizmus irányába is érdeklődést mutatott.

A jelenségnek nevet is adtak: Nobel-betegség. A tanulság: csak azért, mert valaki Nobel-díjas, még nem kell neki mindent elhinni.

 

Nobel-díjak kérdőjelekkel

A Nobel-díj talán a legrangosabb elismerés, amit valaki a földi munkásságáért kaphat. A fizika, kémia, orvostudomány és irodalom területén, illetve a – nemritkán sajátosan értelmezett – béke érdekében végzett tevékenységekért évente kiosztott díj presztízse megkérdőjelezhetetlen. Alfred Nobel végakaratának megfelelően a jelöltek közül a norvég parlament által kinevezett öttagú Norvég Nobel Bizottság választja ki a nyerteseket minden évben. Számos alkalommal enyhén szólva is vitatható döntések születtek. Nemcsak a béke Nobel-díj rendkívül szubjektív és politikai, világnézeti tényezőktől erőteljesen befolyásolt kategóriájában, hanem az objektívebben megítélhető tudományos területeken is. A döntés meghozatala előtt a bizottság nem csupán a jelöltek szakmai tevékenységét, hanem magánéletét is górcső alá veszi. Ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Előny, hogy ordas eszmék követőit többé-kevésbé sikerült kiszűrni a jutalmazottak köréből, hátránya azonban, hogy sok esetben a személyes szimpátia vagy unszimpátia is közrejátszhat a végeredmény alakulásában. Henry Eyring kémikus (1901–1981) jelölésével kapcsolatban az a hír járja, hogy a mormon hite miatt nem kapta meg a díjat, míg mások szerint ennek oka inkább az volt, hogy nem értették meg Eyring teóriáját. A hazai orvostudományi körökben többen úgy vélik, Dr. Selye János, aki a stressz kutatása területén végzett úttörő munkát, a közismerten nehéz természete miatt csúszott le a Nobel-díj elnyerésének lehetőségéről.

Olvasson tovább: