Kereső toggle

A kétállami megoldás már 25 éve megbukott

Interjú Sharren Haskel Knesszet-képviselővel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az izraeli parlamentben kézről-kézre jár egy törvényjavaslat, amely a több évtizede megrekedt palesztin-izraeli békefolyamatot egy elmés megoldással rövidre zárná. A Likud fiatal képviselője beavatott bennünket a részletekbe.

Ha jól értesültem, nemrégiben a Knesszet Külpolitikával és Nemzetközi Kapcsolatokkal Foglalkozó Albizottságának elnökévé választották.

Így igaz, azonban a koalíciónk törékenységét remekül példázta, hogy nem sokkal ezután már el is vették tőlem a pozíciót egy másik kormánypárt zsaroló lobbitevékenysége nyomán.

Ezt sajnálattal hallom…

Sajnos az ilyesmi része a politikának.

Ön szerint melyik a legaggasztóbb az Izraelre leselkedő fenyegetések közül?

Önmagában az, hogy több ország a közvetlen szomszédságunkban, és távolabbról is a puszta létezésünket fenyegeti.

Itt például Iránra gondol?

Igen, Irán jelenti a legnagyobb fenyegetést, és érdemes megjegyeznünk, hogy nem csupán Izraelre, hanem globálisan, tulajdonképpen az egész nyugati civilizációra. Csápjaik elérnek a Hezbollahon keresztül Libanonba, Jemenbe, Irakba, Szíriába, továbbá Közép- és Dél-Amerikába is. Mi több, a Hezbollah az egyik legnagyobb bázisát Kanadában húzta fel, így ott is számottevő jelenlétük volt, amíg ki nem paterolták őket. Nem véletlen, hogy már több országból is kitették az iráni diplomaták szűrét. Pár hónappal ezelőtt a marokkói uralkodó utasított ki egy iráni diplomatát azért, mert elkezdték összeszűrni a levet az ő ellene szervezkedő szaharai lázadókkal.  Tehát Irán közel sem csupán Izraelt fenyegeti, csak azt, hogy Európában vagy Amerikában mit akarnak csinálni, már nem merik kimondani. A helyzetnek mindenesetre különös pikantériát kölcsönöz, hogy Iránnak a nyugati szervezkedéseit rendszerint éppen az izraeli titkosszolgálat buktatja le. Például pár hónappal ezelőtt egy Franciaországot és a skandináv országokat érintő merényletnek vette elejét az, hogy az izraeli hírszerzés életbevágó információkat közölt az európai hatóságokkal.

Ezekről az európai médiában nemigen lehet hallani…

Szerintem ez abszolút tudatos az európai országok részéről. Franciaország például az Iránhoz fűződő gazdasági érdekeit védendő igyekezett minél inkább elhallgatni a tényeket.

Mekkora szerepet játszik a hírszerzés a diplomáciai kapcsolatépítésben?

Hatalmasat, mi voltaképpen folyton ezt csináljuk. Még olyan országok számára is, amelyekkel nem teljesen jó a viszonyunk, szolgáltatunk információkat annak érdekében, hogy ártatlan civilek halálát megakadályozzuk. Végtére is a terrorizmus elleni küzdelem az egész nemzetközi közösség kihívása, és mi igyekszünk ebből legjobb tudásunk szerint kivenni a részünket.

Ez kívülről nézve eléggé mostoha szerepnek tűnik, hiszen a nemzetközi közösség szemmel láthatólag cseppet sem viszonozza az izraeli erőfeszítéseket…

A legkevésbé sem hálás feladat a mienk; nem véletlen, hogy egy folyamatos, széles körű társadalmi vita zajlik Izraelben arról, hogy az ENSZ-ben ellenünk szavazó államokkal a továbbiakban együttműködjünk-e. Pár héttel a támadások meghiúsítását követően a francia elnök már nyíltan Izrael ellen szervezkedett, igyekezvén Amerikát is felbujtani ellenünk. Azonban sajnos, vagy pont hogy szerencsére, mi ilyenkor nem a politikai vezetőket, hanem az állampolgárokat látjuk magunk előtt, így az előbbiekkel szembeni küzdelmünket igyekszünk nem a nép kárára vívni. Amerika nagy örömünkre Trump elnöksége alatt derekasan kiáll Izrael mellett, így egyre erősödik a szövetség a két ország között. Ehhez további közel-keleti államok is csatlakoznak, akik szeretnék megvédeni magukat Irán agresszív terjeszkedésével szemben. Ilyen Szaúd-Arábia, Omán, az Egyesült Arab emírségek, Marokkó… a lista pedig egyre csak bővül.

Hogy látja, Szaúd-Arábia megbízható szövetségese lehet Izraelnek?

Nos, az életükért küzdenek, így nem nagyon van más választásuk, mint összefogni velünk. Iránnal vallási és politikai szempontból is antagonisztikus ellentétben állnak egymással, és tekintve, hogy a szaúdiak részéről a legkisebb megbicsaklás is az irániak előretörésével jár, nagyon is rászorulnak szövetségeseikre.


Netanjahu miniszterelnök egy izraeli diplomatákat tömörítő találkozón nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az arab országokkal való kapcsolatrendezés egyre elképzelhetőbb anélkül, hogy először a palesztin kérdést megoldanák. Ön hogy látja?

Egyiptommal és Jordániával már évtizedekkel ezelőtt megtörtént, miért ne sikerülhetne más arab államokkal is? Az ellenség közös, és hasonló módon küzdünk az országaink és állampolgáraink életéért is.

Lát arra reális esélyt, hogy például Szaúd-Arábia a közeljövőben elismerje Izraelt?

Nagyon remélem! Nem gondolom, hogy erre egykettőre sor fog kerülni, de a folyamat már elkezdődött. Előbb-utóbb a hivatalos elismeréshez és diplomáciai kapcsolatok kiépítéséhez is el fogunk jutni a szaúdiakkal, sőt, több környező országgal is.

Az iráni fenyegetésen túl mi gyorsíthatja még a bilaterális arab-izraeli békekötéseket?

Nem titok, hogy Izrael és az arab világ között már most is temérdek gazdasági együttműködés zajlik. Csak hogy egy közelmúltbeli példát említsek: a miniszterelnökünk, Benjámin Netanjahu októberi Ománban tett látogatása után egy héttel a közlekedési miniszterünket is fogadták egy nagy volumenű infrastrukturális kooperációt kiépítendő. Zajlanak egyéb technológiai, start-upokat érintő és mezőgazdasági kooperatív kezdeményezések is. A sivatagos éghajlatú közel-keleti országok talán legégetőbb problémája a vízhiány, Izrael pedig élen jár abban, hogy szinte a szó szoros értelmében a semmiből; az óceánból, vagy akár a levegőből is ivóvizet facsarjon. Ez kiváló alap a szövetségépítéshez.

Az Izrael-ellenes indulatok világszerte elsősorban a júdea-szamáriai telepes mozgalmat veszik célkeresztbe, még a Knesszetben is nagy port kavar az újabb telepek elismerésének kérdése. Ön hogy látja a zsidó telepek jövőjét?

Ha valaki csak egy pillantást vet Izrael térképére, világossá kell, hogy váljon előtte, hogy a békés palesztin-izraeli együttélés érdekében Júdea-Szamáriának izraeli kézben kell maradnia, vagyis mindezen régiók kormányzásának az izraeli törvények alapján kell történnie. Kulturális vagy oktatási autonómia szóba kerülhet egyes palesztin iskolák vagy közösségek esetében, de általánosságban az izraeli törvényhozás hatálya alá kell helyezni ezeket a jelenleg még vadnyugati káoszt idéző területeket. A palesztinok legnagyobb tragédiája egyértelműen a vezetőik, akik a nép jóléte helyett saját zsebeik megtömésén fáradoznak. Így nem meglepő, hogy a közállapotok is elkeserítőek maradnak. Az izraeli törvényhozás infrastrukturális fejlesztéseket teremtene, új városokat és intézményeket hoznánk létre a békés egymás mellett élés érdekében.

Jól értem, hogy ezzel gyakorlatilag az egyállami megoldás egyoldalú foganatosítását indítanák el? Mi történne az ezeken a területeken élő palesztinokkal; ők is teljes jogú izraeli állampolgárokká válhatnának?

Igen, az izraeli törvényhozás kiterjesztése pontosan ezt jelentené. Mindazok, akik hajlandóak együttműködni velünk, kérvényezhetnék az állampolgárságot néhány éven belül, míg a továbbra is terrorista tevékenységet fojtató egyének ki lennének közösítve a Palesztin Hatóság által uralt gázai területekre.

Ezek szerint Gáza palesztin irányítás alatt maradna.

Így igaz, sajnos a 2005-ös kivonulás óta kialakult állapotok szinte teljesen elképzelhetetlenné tettek minden más megoldást. A Gázába folyt összegek nyomán már a Közel-Kelet Szingapúrjává nőhették volna ki magukat, azonban az általuk megválasztott kormány a terrorizmust választotta. Természetesen megtörténhet, hogy megbuktatják a vezetésüket, de mint előbb annak megválasztása, leváltásuk is a palesztin népen áll. Ez az ő döntésük kell, hogy legyen, mi ebbe nem kívánunk beleszólni. Legfeljebb egy kiterjedt háború esetén tudom elképzelni, hogy Izrael bevonuljon Gázába, amikor már nem volna más választásunk.

Hogyan zajlana a Júdea-Szamáriában élő palesztinok integrációja?

A többlépcsős megvalósítást egy többoldalas törvényszöveg összegzi, amit, mihelyst a Knesszet elfogadja, el is kezdhetnénk megvalósítani. Az első hét évben legelőször a Holt-tengertől északra eső Jordán-völgyi területekre, majd Szamária, végezetül pedig Júdea területeire terjesztenénk ki az izraeli törvényhozást. Ezalatt a palesztinok megismerkednének az izraeli jogszabályokkal, az izraeliek pedig megtanulnák a törvényeket ezeken a területeken alkalmazni, vagyis az izraeli iskolarendszer, közigazgatás, infrastruktúrafejlesztés… stb. működtetését. Hét év után a palesztinok zöld kártyát, ideiglenes tartózkodási engedélyt igényelhetnének. Egy újabb hét-tíz éves folyamat végén pedig, akinek tiszta a priusza, és törvénykövető, adófizető állampolgárként él, jelentkezhetne izraeli állampolgárságért, amely természetesen ugyanazokat a jogokat garantálná számára, mint amelyeket a többi izraeli is élvez. Mindazokat, akik békében akarnak élni, tárt karokkal várná Izrael. Igazából a Golán-fennsíkon is ezt tettük – egyszerűen megváltoztattuk a status quót.

Nem tartanak a nemzetközi közösség felháborodásától?

Nem tudok olyan esetet idézni, amikor elfogadták volna, amit Izrael csinált. Még akkor is csak kritikát kapunk, amikor a halálos fenyegetéseket védjük ki, úgyhogy az ENSZ rosszallásától fölösleges tartanunk.

A Júdea-Szamária területén élő palesztinok izraeli állampolgárrá fogadása nem jelentene veszélyt Izrael zsidó karakterére?

Ne felejtsük el, hogy 1948-49-ben és 1967-ben rengeteg arab lakost örököltünk a győztes háborúk eredményeképp, akik korábban nem rendelkeztek izraeli állampolgársággal, mára azonban integráns részévé váltak a társadalomnak, izraeli arabokként. Ha őket ma megkérdezi valaki arról, hogy feladnák-e az izraeli állampolgárságukat azért, hogy egy palesztin állam polgáraivá válhassanak, egyikük sem menne bele a cserébe. Mindenesetre az érintett kb. 1,2-1,6 millió ember közül akadhatnak majd olyanok, akik a gázai Palesztin Hatósághoz való csatlakozást választanák, valamint a békés koegzisztenciát sértő, terrorgyanús egyéneket is Gázába toloncolnánk, így becsléseim szerint nagyjából egymillió emberrel volna dolgunk. Szerintem őket az izraeli társadalom 15-20 éves távlatban képes volna integrálni. A zsidóságot pedig nem kell félteni, több ezer éven át túléltük a történelem minden viharát, ez a probléma sem fog megtörni bennünket. Nagy hitem van a zsidó népben.

Úgy tűnik, a palesztinok hűségesen követik agresszív és korrupt vezetőiket. Ön szerint Izrael egy vonzó alternatívával, egy magasabb életszínvonalat kínálva képes volna ténylegesen maga mellé állítani a palesztin tömegeket?

Én ebben reménykedem, és tulajdonképpen nem alaptalanul. Izraelben több arab közösség példája igazolja, hogy működik az integráció, eszük ágában sincs átpártolni a palesztin vezetéshez. A Golán-fennsíkon is ugyanezt tapasztaltuk: önként cserélték le szír állampolgárságukat az izraeliért cserébe.

A palesztin menekültprobléma egészen egyedülálló gordiuszi csomó a világ előtt negyedik-ötödik generációs menekültjeivel. Az előbbiekben felvázolt egyállami megoldás során velük mit lehetne kezdeni?

Ezt a problémát azoknak az arab vezetőknek és politikai utódaiknak kellene megoldaniuk, akik menekülésre biztatták őket, mondván, pár napon belül eltörlik a frissen alakult zsidó államot a Föld színéről, hogy aztán a palesztinok ne csak otthonaikba térhessenek vissza, hanem a meggyilkolt zsidók tulajdona is az ő kezükre kerüljön. Ezek a palesztin emberek és leszármazottaik azóta is menekülttáborokban élnek az arab vezetők hazugsága miatt, holott könnyedén integrálhatóak lennének az arab országok társadalmába. Az európai országokban, ha valaki menekültstátuszért folyamodik, elbírálják a kérvényét, és ha jogos, befogadják az adott ország közösségébe. Ezzel szemben az arab országok állandósították a konfliktust. Ezek az emberek már nem menekültek, Jordánia, Libanon, Irak, Szíria… stb. területén születtek. Az arab vezetőknek felelősséget kellene vállalniuk testvéreikért, és befogadni őket közösségeikbe.

Ezek az átlag európai füleknek kétség kívül forradalmi gondolatok, itt szinte mindenki a kétállami megoldásban gondolkodik.

Nagy probléma, hogy az európai vezetők nem tudnak ezen a szűk dobozon kívül gondolkodni. A kétállami megoldás már közel harminc éve, az Oszlói egyezmény során megbukott, amikor a palesztin vezetés kinyilvánította, hogy nem kér belőle. Ők akkor is egy államot akartak, Izrael nélkül. Ezért küldte Arafat az öngyilkos merénylőiket Tel-Avivba, Haifára, Beer-Shevába, és ezért harcolnak mindmáig is. A megoldáshoz végérvényesen szakítani kellene a Clinton kezdeményezte kétállami rendezés meddő gondolatával, és újszerű, működőképes megoldásokat kellene kidolgozni, számításba véve a Közel-Kelet földrajzi viszonyait és Izrael biztonsági szükségeit, ahogy azt Trump elnök is elkezdte – Izrael minden ilyen konstruktív kezdeményezésre nyitott. Csak az én e-mailfiókomba naponta érkezik legalább egy újabb javaslat a palesztin-izraeli kérdés megoldására állampolgároktól, civil szervezetektől; izraeliektől, külföldiektől egyaránt. Obama is ott rontotta el, hogy nem értette meg a helyi viszonyokat, és azt, hogy ki az agresszor, és ki a szövetséges – ma Izrael és több arab ország épp ezzel az Obama által barátnak hitt agresszorral szemben találta meg a közös hangot.

 

Olvasson tovább: