Kereső toggle

Másnap

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Csak azok a rémes választás utáni reggelek ne lennének. Este még minden szép, aztán másnapra semmi nem marad” – írta egy csalódott baloldali kommentelő, miután tisztázódott, hogy ismét Benjamin Netanjahu alakíthat kormányt. Valóban sokak életérzése hasonló volt most Izraelben, mint azoké, akik 2016 novemberében Hillary Clinton biztos győzelmének a tudatával tértek nyugovóra, hogy aztán másnap Donald Trump győzelmére ébredjenek. De hasonló hitetlenséggel fogadták 2000-ben George W. Bush sikerét is Al Gore-ral szemben.

Ráadásul Izraelben már korábban is volt példa hasonló fordulatra, amikor az exit pollok alapján az egyik tábor ünnepelt, aztán végül a másik oldal vitte el a pálmát. 1996-ban így győzött Benjamin Netanjahu a kampányban 20 pontos hátrányt ledolgozva Simon Peresszel szemben, majd ugyanő 2009-ben Cipi Livni ellen is vesztes helyzetből fordított. Ha az izraeli és amerikai példákat megnézzük, kiderül, hogy minden esetben a liberális-baloldal ivott előre a medve bőrére. Felmerül a kérdés, hogy miért sújtja ez a fátum mindig ugyanazt a tábort.

A válaszok egyik része konspirációs elméletre hivatkozik: Trump összejátszott az oroszokkal, Netanjahut álprofilok és robotok segítették a Facebookon. Ezeket a gyanúsításokat hivatalos vizsgálatok cáfolták, mind az Egyesült Államokban, mind most az izraeli kampányban. Ennél reálisabb magyarázat a baloldali-liberális média túlzott önbizalma a közvélemény befolyásolásában. Rendszeresen előfordul ugyanis, hogy saját politikai-ideológiai preferenciáikat kivetítik a választókra, akik viszont világszerte egyre gyakrabban nem felelnek meg a főáramú média várakozásainak. A 2016-os amerikai választáson például a felmérések 90-95 százaléka biztos Clinton-győzelmet jelzett előre.

Míg a közvélemény-kutatások esetében felmerülhet, hogy a választók befolyásolása a cél, az urnazárás után közzétett exit pollok esetében ennek nem sok értelme lenne, mégis előfordulnak látványosan téves mérések.

Az izraeli választás után készült négy exit poll közül három a hibahatáron belül reálisan előre jelezte a jobboldali pártok előnyét, egy azonban – az i24 tévécsatorna által megrendelt felmérés – viszont Gantzék nagy arányú győzelmét vetítette előre. Emiatt aztán a Kék-Fehér pártközpontban is nagy ünneplés kezdődött, a párt listavezetői győzelmi beszédet tartottak – mint kiderült, alaptalanul. A megalapozatlan exit pollt a világsajtó is átvette, és így az első órák tudósításai többnyire Netanjahu várható vereségéről szóltak. A neves New York Times egyenesen az izraeli miniszterelnök „megalázó kudarcáról” írt még szerda reggel is.

Ha a választások eredményét ezek a tévedések nem is befolyásolják, arra alkalmasak, hogy megzavarják a korábban általánosan elfogadott közmegegyezést, miszerint a harc a választások végéig tart, utána pedig a vesztes gratulál a győztesnek, és az élet megy tovább. Mostanában ezek a civilizált gesztusok kezdenek elmaradni, Benny Gantz is csak 24 óra múltán, egy sajtóközleményben ismerte el vereségét.

A ködfelhők eloszlása után viszont megállapítható: az izraeli közvélemény jobboldali fordulata – ami a 2000-es évek elején, a második intifáda véres időszaka után kezdődött – még egyértelműbbé vált. A korábban meghatározó, többségi baloldal szinte megsemmisült (a szélsőbal Merec éppen csak bejutott, a Munkapárt történelme leggyengébb eredményét érte el, harmadára csökkent 2015-höz képest), és a centristának tartott Gantz – Lapid pártszövetség is a biztonsági kérdésekben a jobboldal álláspontját képviseli.

A jobboldalon belül pedig a vallásos cionizmus erősödött meg a szekuláris nacionalizmussal szemben. A telepesmozgalom vezetői nem alaptalanul jelentették ki a választás után, hogy az izraeli választók megerősítették a bibliai területeken való építkezés folytatását és a szuverenitás megőrzését Júdea és Szamaria területén.

Benjamin Netanjahu első miniszterelnöksége elején, 1996 őszén úgy döntött, hogy megnyitja a Nyugati fal alagutat a Templom-hegy közelében. Ekkor kezdődött meg – eleinte titokban – az ősi Jeruzsálemnek, Dávid városának a feltárása is. Ami 20-25 éve politikai hazárdjátéknak tűnt, mára beérett: az izraeli társadalom meggyőző többsége kiáll Jeruzsálem és a területek izraeli fennhatósága mellett. A világközvélemény szélviharával szemben is. Ami már nem is olyan félelmetes – köszönhetően korunk bátor vezetőinek.

 

Olvasson tovább: