Kereső toggle

Kötéltánc a felemelkedés és válság szélén

Miként oldható meg a kelet-ukrajnai konfliktus?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt hat évben, a 2014-es kijevi tömegtüntetések óta Ukrajna nagyobb változáson esett át, mint az azt megelőző három évtizedben. A humoristából lett ukrán államfőhöz, Volodimir Zelenszkijhez fűzött pozitív remények fél év után a nagyhatalmi játszmáknak köszönhetően hirtelen oszlani látszanak.

Kijev belvárosának utcáit járva akarva-akaratlanul jelennek meg a 2014-es Majdan téri tömegtüntetésekről szóló híradások képei, melyeken a (kezdetben békés) elbarikádozott tüntetők gumikereket égetve követelték az ukrán oroszbarát uralkodó elit, többek között Viktor Janukovics miniszterelnök lemondását, valamint az Európai Unió és Ukrajna között a csatlakozási megállapodások aláírását.

A jelenleg megfigyelhető békés politikai irányzat, valamint a hatalmi erők konszolidálódása az áprilisban lefolytatott demokratikus választások – és nem rendőrségi korrupció vagy csalások – eredménye. A 30 évvel ezelőtti függetlenedés óta – számos lehetőséget elhalasztva és a fájdalmas kompromisszumok vékony kötelén egyensúlyozva – most először sikerült Ukrajnának a „turbórezsimmel” olyan törvényjavaslatokat keresztülvinni, mint például a földterületek privatizációja vagy a képviselők immunitásának (felelősségmentességének) feloldása, melyek korábban el sem jutottak volna a parlamenti ülésekig.

Bár Zelenszkij eddigi politikai pályafutását még nem árnyékolta be korrupciós ügy, és vezetői magatartása is nagyban különbözik ellenzéki elődjétől, az elmúlt időszakban mégis számos kritika érte. Az államfőre a kisebb apparátusa révén komoly befolyással vannak nemzetközi és hazai kihívói, valamint a megfelelő kapcsolatrendszer hiányában a tárgyalások során leginkább csak moderátori szerepbe kényszerül.

A befagyasztott konfliktus

A kelet-ukrajnai Donyec-medencében található Luhanszk és Doneck nagy részét a Moszkva által támogatott szeparatisták foglalták el 2014-ben, miután Oroszország visszacsatolta a Krím-félszigetet Ukrajnától.

A jelenleg is folyó harcok következtében mindezidáig csaknem 13 ezer ember vesztette életét, egymillió embernek kellett elhagynia az otthonát, a frontvonalon pedig olyan patthelyzet állt elő, amelyben nagyhatalmak igyekeznek saját érdekeiket érvényesíteni. Míg Oroszország a szakadárokat, addig az USA Ukrajnát támogatta haditechnikai eszközökkel, valamint pénzügyi segítséggel.

A nyugatról érkező segélyek azonban bőven hagynak kívánnivalót maguk után. A haditechnikai támogatás például taktikailag korlátozott, hiszen ez a háborús helyzet megoldását aligha segíti elő, inkább csak Oroszország hadi felkészültségét és a szeparatista területeken élő oroszok befolyását növelné. A másik oldalon az orosz hatalmi manőverek Zelenszkij megválasztását követően azonnal megmutatkoztak: Putyin új kereskedelmi és energetikai szankciókat vezetett be, egyszerűsítette a szakadár területekről érkezők orosz állampolgársági kérelmét, valamint elutasította a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság hatáskörét a tavaly novemberi kercsi-szorosi incidens kapcsán, s így ellehetetlenítette 24 hadifogolyként tartott ukrán tengerész szabadlábra helyezését.

A megosztottságot tovább mélyítette az Egyesült Államokban a hetekben kirobbant, Donald Trump elnököt érintő botrány is. A The Washington Post című lap nyilvánosságra hozta, hogy egy ismeretlen amerikai hírszerző feljelentést tett Trump ellen, mivel véleménye szerint július 25-én az amerikai elnök nyomást gyakorolt ukrán kollégájára, Zelenszkijre a telefonbeszélgetésük alatt.

A Trump által „boszorkányüldözésnek” nevezett vádban az áll, hogy az amerikai elnök rá akarta venni Zelenszkijt arra, hogy segítsen terhelő bizonyítékokat szerezni Obama volt alelnöke, jelenleg is elnökjelölt-aspiráns Joe Biden ellen. Biden fia, Hunter Biden ugyanis az Ukrajna belföldi piacán értékesítő legnagyobb gázkitermelő vállalat, a Burisma Holdings jogi kérdésekkel foglalkozó igazgatótanácsának tagja volt évekig, és feltehetően jelentős összegeket kereshetett, míg apja alelnökként az Egyesült Államok Ukrajna-politikájának meghatározó szereplője volt, olyannyira, hogy még az ukrán főügyészt is megzsarolta: ha sokat kutakodik a fia után, nem kap az ország anyagi támogatást.

A demokraták Biden ügye fölött szemet hunyva inkább Trumpnak estek, és azt állították, hogy az elnök a Biden elleni vizsgálatot szabta az Ukrajnának ígért katonai segély feltételéül, így a Képviselőház az amerikai elnökkel szemben az ügy kapcsán alkotmányos elmozdítást célzó indítványt (impechment) kezdeményezett (Miért nem beszélünk Bidenről? Hetek, 2019. október 4.).

Biden után Steinmeier

A frissen megválasztott ukrán elnök a rendkívüli kelet-ukrajnai patthelyzetet, valamint a különböző hatalmi harcokat látva azzal igyekezett a megosztott ukrán társadalom közérzetén javítani, hogy 2019. október 1-jén egy váratlanul összehívott sajtókonferencián bejelentette: Kijev kész négy év várakozás után elfogadni az úgynevezett „Steinmeier-formulát”. Ennek lényege, hogy egy Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló minszki kapcsolattartó csoport határoz a magát önhatalmúlag Ukrajnától függetlenné nyilvánító donecki és luhanszki területek különleges státusának bevezetéséről, valamint a csapatszétválasztás folytatásáról a frontvonalban.

A korábbi német külügyminiszterről

(jelenlegi elnökről) elnevezett Steinmeier-formula ukrán jogrendben való alkalmazása a Donyeck-medence különleges státuszát vezetné be, aminek ideiglenes jelleggel, a szakadár területeken tartandó választások napján kell hatályba lépnie, állandó jelleggel pedig az EBESZ által kihirdetett választások eredményeinek hitelesítését követően. A kritikusok szerint a tervezet a jelenlegi bonyolult politikai helyzetre nem jelent megoldást, hiszen nem tartalmaz egyéb rendelkezéseket olyan kérdések rendezéséről, mint például az ukrán államhatár ellenőrzésének helyreállítása vagy az orosz csapatok kivonulása.

Az ukrán ellenzék, annak ellenére, hogy a keleti területek különleges önkormányzati státuszának lehetőségéről még 2016-ban a Petro Porosenko vezette parlament hozott pozitív döntést, a tervezet hatályba lépése ellen buzdította fel az ukrán lakosságot, így az elmúlt napokban Kijev utcáit ismét tüntetők lepték el.

Ám nemzetközi politikai elemzők sem kímélték az ukrán államfőt, hiszen a tervezet elfogadása véleményük szerint az oroszok által elfoglalt területek teljes orosz kontroll alá való helyezésének nemzetközi legitimációját jelentené, vagyis az Kijev egyértelmű kapitulációja lenne a moszkvai politikával szemben. A „Democratic Initiatives Foundation” vezető kutatója, Olexiy Haran szerint bár Zelenszkij azt várja, hogy a Donecket és Luhanszkot összesítő Donyec-medencében tartandó

választásokon az ukrán többség révén visszanyerhetné e régiót saját szuverenitása alá, az orosz és ukrán csapatok visszavonásával azonban mind a szabad választás, valamint a „szürke zónában” élő ukrán állampolgárok is veszélybe kerülnének. Ez a legrosszabb esetben akár egy újabb ukrán–orosz polgárháborúban csúcsosodhat ki.

A Hetek újságírója részt vett a Külügyi és Külgazdasági Intézet Political and Economic Reforms in Ukraine as a window of cooperation with EU címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésén, amelyen Sergiy Solodky, a New Europe Center igazgatóhelyettese is alátámasztotta a kelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatos aggályokat, továbbá hangsúlyozta is lapunk számára, hogy Ukrajna már számos engedményt tett, míg az orosz fél részéről eddig nem mutatkozott akarat egy működő megegyezés felé.

Kijev mindenesetre az orosz nyomás ellenére továbbra is elkötelezett az Európai Unióba és a NATO-ba való belépés mellett, sőt az ország már el is kezdte a NATO elvárásainak megfelelően átalakítani a hadseregét. Solodky a legfrissebb népszerűségi adatokkal szemléltette, hogy az új ukrán elnök továbbra is nagy népszerűségnek örvend, ami elegendő felhatalmazást jelent az eddig elfogadott reformok végrehajtásához, ám kifejtette, hogy a mélyebb nemzetközi kapcsolatokhoz, valamint az új politikai apparátus kiépítéséhez elengedhetetlen a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése, melyre a közelgő, decemberi normandiai csúcstalálkozó (orosz, ukrán, német és francia részvétellel) talán reménykeltő választ ad majd.

Sorskönyv a frontról

„Értsd meg, hogy Ukrajna területén mi nem Ukrajnával harcolunk, hanem Amerikával; az tehet Oroszország minden bajáról” – oktatja a taganrogi Szerjoga Olexandrt. Valószínűleg nem tudta, hogy történetével – mely sem nem egyedi, sem nem meglepő – egy könyv szereplője lesz. Szerjoga munkanélküliből lett önkéntes orosz zsoldosként érkezett a Donyec-medencébe – nem egyedüliként. Oroszország természetesen hivatalosan nem vesz részt a konfliktusban, de érdekes módon erről a résztvevő felek egyike sem vesz tudomást.
Eperjesi Ildikó és Olexandr Kacsura, a Sorskönyv a frontról című könyv szerzői meglepő természetességgel mutatják be annak a 2014 óta tartó furcsa konfliktusnak a szereplőit, amelyet biztonságpolitikai szakértők hibrid háború névvel illetnek. A hibrid háborúban „az alkalmazó fél a 21. század technológiáit és telekommunikációs rendszereit ötvözi a hagyományos és irreguláris hadviselés jellegzetességeivel, megvalósítva annak egy új és halálosabb formáját” – írja Fekete Csanád, a Közszolgálati Egyetem kiadványában megjelent tanulmányában.
Szerjoga sokszáz bajtársa társaságában nehézfegyverekkel felszerelkezve érkezett a Donbász régióba, hogy az ukrán „banderistáktól” és a mögöttük álló Amerikától megvédjék az orosz ajkú lakosságot, amelyet úgymond „megtámadott a kijevi junta”. Mintapéldája a hibrid hadviselésnek, melynek immár mintegy 13 ezer áldozata van Ukrajnában.
A Sorskönyv nem tanulmánykötet. Eperjesi Ildikó újságíró, az ATV munkatársa, és szerzőtársa, Olexandr Kacsura nem rágja szánkba, hogy ki rossz és ki jó. Ők a helyszínen járva (Kacsura helyi lakosként, Eperjesi tudósítóként) mutatják be, amit láttak. Megszólaltatják a harcoló feleket (reguláris és irreguláris katonákat mindkét oldalról), és polgári lakosokat is. Ukránokat, oroszokat, orosz ajkú ukránokat, magyar nemzetiségűeket, zsidót és grúzokat is. Katonákat, lelkészt, önkéntest és civilt. Sebesültet, aki kezeit veszítette el; örmény férfit, aki egész családját temette el; Tamarát, aki elesett fia után maradt árva unokáját neveli. És megszólaltatnak egy „ih-tam-nyetet” is – bár az orosz elnök rendszeresen kijelenti, hogy Ukrajnában nincsenek harcoló orosz alakulatok („ih tam nyet”, azaz „nincsenek ott”), a hivatalos fogolycserék során azonban mégis Ukrajnában fogságba esett tiszteket cseréltek ukránokra. Még egy „kiborgot” is megszólaltattak, de többet erről nem árulunk el.
A könyv fejezetenként egy-egy ember sorsát írja le, és helyszíni riportokat tartalmaz, helyben készült, eredeti fotókkal illusztrálva, melyek a kötetet még inkább hitelessé teszik. A Kossuth Kiadó volt az első, amely magyar nyelven kiadta, de előkészítés alatt vannak a kötet orosz, ukrán és angol nyelvű verziói is. A magyar szerző a könyvön dolgozva olyan benyomásokat szerzett, melyek személyesen is hatottak rá: „Mélyebben, intenzívebben és tudatosabban élem az életem. Igyekszem felkészülni arra, hogy bármi (a szerző kiemelése) előfordulhat az életben.”
Igari Léna

 

Olvasson tovább: