Kereső toggle

Hódoltságból barátság

Stockholm-szindróma vagy taktikázás a törökkel való szövetség?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Törökország elnöke november 7-én ismét hazánkba látogatott. Orbán Viktor keleti nyitása sok tekintetben talányos, de semmiképpen sem előzményeket nélkülöző. A török elnyomás ellenére hazánk szövetségi rendszere, a nyugati érdekeknek való ellenállás rendszerint úgy hozta, hogy megbízható regionális szövetségeseink mellett keletebbre is barátok után nézünk.

Miközben a népi kultúrában a török gyakran magát a gonoszt testesíti meg, a magyarok sosem tudták teljesen levetkőzni azt a mondhatni „szittya” mentalitást, ami elsősorban a német érdekekkel szemben más szövetségi rendszerek felé fordították hazánkat a történelem több pontján. E paradigma ma megismétlődni látszik: a nyugati globalista nyomulással szemben igyekszik a kormány szorosabbra vonni állítólagos türk rokonainkkal a kapcsolatot. A történelem tapasztalata szerint e viszony azonban inkább kényszeres, semmint magától értetődő.

A kuruc emigráció

A törökök felé való kacsingatás már Szulejmán idejében elkezdődött, amikor Szapolyai János erdélyi vajda elfogadta a magyar királyi címet. Mivel a Habsburgok sem mondtak le a magyar trón iránti igényükről, Szapolyai akarata ellenére a törökökkel való összefogás felé fordította az őt követő magyarságot, és ezzel megalapozta a hamarosan bekövetkező megszállásunkat. A török Porta jól látta az ország megosztottságát, és készséggel felkarolta János királyt, aki végül Szulejmán vazallusa lett. Uralmi területein már 1529-től török csapatok jelentek meg, akik ellenőrzés alatt tartották a magyar királyt. A legyengült országba aztán a török gyakorlatilag gond nélkül besasszézott, és 1541-re Buda török vilajet lett, és az ország hamarosan három részre szakadt. Buda fölött 145 évig lobogott a lófarkas oszmán lobogó.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: